Az a vonat elment!

Szemlér Ferenc szocreál kötetét kell fellapoznia annak, aki az erdővidéki szénbányászat fényesebb múltjába szeretne bepillantani. Nem volt az mindig fényes, hisz nem azért léptek sztrájkba a bányászok a húszas években, mert munkájuk árán bőségben volt részük, hanem azért, mert a bányatulajdonosnak esze ágában sem volt megadni, amit a munkaszerződésben megígért: mécsesbe olajat, lámpába karbidot, szalonnát, bakancsot és arra faggyút. Volt, amikor a gazdasági válság miatt szüneteltek a bányák, tűrhetetlenek voltak a munkakörülmények, gyenge volt a bányamély levegőztetése, de az is megtörtént, hogy a feltelt régi bányajáratok vize betört a Géza bányába és hat bányamunkás halálát követelte, síremlékük őrzi a szomorú eseményt a köpeci temetőben.

Így néz ki a bányabejárat, emlék lehetne belőle

Volt úgy is, hogy élelmiszerrel volt dugig a bányatelep üzlete, a bányavállalat kérésére a köpeci vasúti megállónál megálltak a menetrend szerinti gyorsvonatok, műsoros vidám bányásznapokat szerveztek, és repülőgépről szegfűeső esett, hogy ne is emlegessük a bányaipar támogatta közművelődést, a néptáncmozgalmat, az énekkari, a fúvószene- és könnyűzene-mozgalmat, melyek nemzedékek művelődését segítették. Csakhogy, mondták a megkérdezettek: az a vonat elment! Könyvek őrzik az erdővidéki bányaipar történetét, de annak a múltnak részei az erdővidéki munkáskezek, munkáscsaládok Köpectől Barót-Bodosig, Vargyasig, Felsőrákosig és a bardoc-fülei Felvidékig.

Kései emléksirató

E sorok írója több kiadványba mentette a Barót-vidék ipartörténetét, fájó azonban, hogy az írott dokumentumokon, a Székely Nemzeti Múzeumba elhelyezett bányásztémájú fotódokumentáción kívül kevés a látható-tapintható emlék. Ennek az iparnak a hozadékából nemzedékek nőttek fel, majd élték át a szerencsétlenül sikerült privatizálást, és a ma geológusai sem emlegetik, hogy az előttünk álló, „ínségesnek mutatkozó századok” rászorulhatnak még majd a lignitben rejlő erőre. Lám, a baróti ígéretek ellenére is sikertelen volt eddig a köpeci volt Géza bánya, az egykori November 7. tárna bejáratának rendezése, köpeci bányász-emlékké nyilvánítása. Szétlopkodták az egykori baróti bányairodában összegyűjtött bányászati szerszámgyűjteményt, s lassan csak a baróti temetőben a bányák mélyén elhalt áldozatok emlékére felállított gyászoszlop marad. Sokan remélik Erdővidéken, hogy Barót központjában a bányász-szoborcsoport is megfelelő helyre kerül majd a városközpont rendezése után.

Annak sem keressük okát, hogy miért nem lehetett megőrizni az egykori köpeci bányairoda épületét. Ismert számunkra, hogy a valamikori bányavezetés nem ápolt jó viszonyt a város önkormányzatával, pedig épülhetett volna annak idején egy bányász-kultúrpalota, hogy ne a  közbirtokosság tulajdonában levő épületnek kelljen helyet adnia jelenleg is a városi művelődési háznak. Talán reménykedhetünk még, hogy a baróti romladozó bányairodán megkopott két emléktábla majdan az Erdővidék Múzeumába kerül. Az azonban bizonyos, hogy ha Köpecen nem újul meg a Géza bánya bejárata, csakis Barót, a mindenkori Erdővidék központja lesz hivatott arra, hogy megőrizze e táj 180 esztendős ipartörténetének emlékét.

Egy gyerek bányász-múzeumról álmodik

Az erdővidéki bányaipari emlékeket körbejáró gondolataimat egy köpeci nagyszüleinél nyaraló kisfiú jelentkezése zavarta meg, akit – miképpen elmondta – felette érdekel a bányászat, és erre éppen Köpec bányászmúltjának futó megismerése ébresztette rá.

Nacsinák Dávid Kristóf és testvéröccse Noé

Nacsinák Dávid bányász felmenőinek leszármazottjai Köpecen nyitottak vendégházat, neki pedig alkalma adódott hosszúra sikeredett vakációja alatt kutakodni a faluhoz kötődő bányászat múltjáról. Elolvasott néhány ilyen témájú kiadványt, és elhatározta, hogy nagyszülei udvarán összehoz egy köpeci bányatörténeti gyűjteményt. Ezzel a hírrel kereste meg az Erdővidék Múzeumát, ahol buzdították, felkereste e sorok íróját is, hogy segítséget, biztatást találjon, és ha lehet, gyarapíthassa is gyűjteményét.

– Tavaly ősszel kezdtem a gyűjtést – mondta Dávidka. – Ifj. Veress Gyulától kaptam meg az ön könyvét Köpecbányáról. Szeretnék egy kaszkétát – mondtam nannyónak, akivel gyűjtőútra indultunk házról házra. Eddig egy kisebb kiállításra való anyagunk állt össze. S mert a környéken túl sok emlékjele nincsen a bányászatnak, majd mi csinálunk egy helyi kiállítást nagyszüleim házánál, a Tókos vendégháznál, ahol nyáron sokan megfordulnak. Kevés helyről távoztunk üres kézzel, kaptunk egy hidraulikus emelőtámot, egy csillét, egy köpeci fejlesztésű szi­vattyút, s ráadásul még egy bábut is felöltöztettünk bányászfelszerelésbe. Nem volt olyan hely, ahol távozásunkkor ne mondták volna, hogy „ha még kerül valami, feltétlenül odaadom”, és ide is adták. Időközben Barótról, Bardocról, Erdőfüléből, de még Bibarcfalváról is kaptunk ígéreteket. Közel 70 tárgyat gyűjtöttünk össze ez idáig: kaszkétát, akkumulátoros lámpát, karbidlámpát, 150 éves öreg, testre akasztós lámpát, szalaggörgőt, krájcerláncot, szívlapátot, csákányt, bányászfejszét, kitüntetéseket. Kicsi testvérem, Noé mindent eltanult tőlem, fújja, amit én tudok, s gyakran felteszi a kaszkétát is.

Bányászbaba a gyűjteményből

Én Budapesten élek, és Magyarországon is gyűjteni kezdtem: Bózsing Györgytől például egy 102 éves réz karbidlámpát szereztünk, magyar bányászsisakokat és akkumulátoros lámpát, régi fajta Davy-lámpát. Ezekből majd viszek Köpecre is. Elmentem és meglátogattam, lefényképeztem a környéken a bányabejáratokat.

Keresve a mindennapi élet naposabb oldalát

Bár 1967-ben a köpeci szénbányák beszüntették a termelést, a helybeliek nem maradtak kenyér nélkül. A kínálkozó munkaerőt felszippantották a szénmedence más vidékein működő bel- és külszíni kitermelések. A bajok akkor kezdődtek, amikor a legutolsó kitermelés, a felsőrákosi külszíni fejtés is leállt. Az aktív bányamunkások újabb megélhetési lehetőségeket kerestek. Jelenleg is sokan vannak, akik Brassó üzemeibe ingáznak vonattal, mint hajdanában. Maradt a termőföld, az erdő, közbirtokosság működik a faluban – egyeztettük a helyzetet Bíró Béla falufelelőssel, a Barót városi tanács tagjával, aki elmondta, hogy olyan elképzelés is született, mely szerint Köpecet a megyeszékhely felől látnák el ivóvízzel, és talán esély mutatkozik – jócskán megkésve – a szennyvízhálózat kiépítésére is.

Gál Sándor közbirtokossági elnök az erdővagyonról tájékoztatott. Elmondta, hogy a falu felett és Alsórákoson van a közösségnek erdeje. Legutóbbi látogatásunk óta minden tag és örökös megkapta a jussát. Túl vannak már a Szénégetőn és a Lajikert övezetében az elkövetkező évi tűzifa-kibélyegzésen, s nem fér kétség ahhoz, hogy a vezetőség marad, és idén is kiosztják mindenki részesedését. Nem hasonlítható össze a település mezőgazdasági potenciálja, állattenyésztési szintje a két világháború közötti helyzettel, de vannak olyanok, akik fejős- és húsmarhatenyésztéssel foglalkoznak sikeresen. Sajnos, a falunak jelenleg sincsen kijáró tehéncsordája, de vízhálózat és csatornázás nélkül is pénzt hoz a konyhára egy vendégház, ekképpen működik itt a nyári időszakban a település említett vendégháza, kúttal az udvaron és emésztőgödörrel.

Az anyagiak mellett fontosak a lelki dolgok is, Bocz Lajos egyházközségi gondnoktól megtudtuk, hogy fiatal és lelkes lelkészcsalád őrködik efelett. Tiszteletes Nagy Károly Kázmér és Nagy Adél tiszteletes asszony minden módját megragadja a közösségfejlesztési munkának. Nemrég megalakították a Köpecért Egyesületet, hogy pályázni tudjanak – részletezte a lelkész. A közösség hatszáz lelket számlál, sikerrel működik a nőszövetség és az ifjúsági bibliakör.

Sebestyén Dénes

Köpecbánya-telepen a romok és az emberi tehetetlenség szülte nyomor között keresgéltünk. Sebestyén Dénes nyugdíjas bányamunkással való beszélgetésből kiderült, hogy valamelyes minimális megélhetési lehetősége mindenkinek van, a közbiztonság évekkel ezelőtt megromlott helyzete javult, a köpeci pap az itteniek lelki pásztorolását nagy odaadással végzi. Egy kihasználatlan épületet kezdett tatarozni egy helyi önkéntes csoport, merthogy „igazodni akarnak a törvényekhez”, az épületet ravatalozóházként lehetne használni – fejezte be Sebestyén. Az is pozitívum, hogy az egykori felszíni szénfejtés gödrében halastó létesült. A köpeci erdő-közbirtokosságtól vett bérbe kb. 10 hektáros területet a Baróti Rika Sport-Horgász Egyesület, a bányatóba pontyot, amurt, vörös szárnyú keszeget telepítettek – tájékoztatott Marián István.