Leának ma rossz napja volt. Már a reggel sem úgy kezdődött, ahogy máskor szokott. Anyukája nem lopózott be a szobába halkan, hogy megsimogassa, amíg ki nem nyitja a szemét. Nem húzta el a függönyt, hogy besüthessen a téli nap, nem tette az ágya mellé a kakaóját a kedvenc cicás bögréjében, ahogy máskor szokta. Ma csak bekiabált az ajtón:
– Lea, ébredj, elaludtunk!
Bosszúsan kezdődött és bosszúsan is folytatódott minden. Nem találta a zokni párját, pedig még az ágy alá is bekukkantott utána! Harisnyanadrágot kellett felvenni, amit nem szeret, mert szorít és szúr egész nap. Fogmosáskor a pulcsijára kente a fogkrémet, és amikor le akarta dörzsölni a fürdőszivaccsal, nagy, háromfejű sárkányhoz hasonlító pacává maszatolódott. Az utcán elbotlott a cipőfűzőjében, és beleesett a latyakba. Mindene tiszta sár lett. A nadrágja jobb oldala, a kabátja ujja, de még a két piros kesztyűje és az orra hegye is!
És a balszerencse az óvodában csak folytatódott. Mivel anyukája nagyon sietett, nem várta meg, hogy Lea átöltözzön ovis ruhába. Csak gyorsan levette róla a piszkos ruhákat, a dadus néni kezébe adta, hogy legyen szíves kiteríteni őket, mert ha már tiszta nem lehet, hát legalább száradjon meg, mire kimennek az udvarra a gyerekek. De aztán már az öltözőben elbúcsúzott Leától. Ő meg hiába kapkodott és rohant benti cipő nélkül, csak úgy harisnyában, hogy az ablakból még integetni tudjanak egymásnak, mire odaért, az anyukája már rég messze járt.
Aztán jött Peti, aki nem vette be a sátras játékba, mert az fiús játék. Utána meg Zsófi, aki pont azzal a kékkel akart rajzolni, mint ő. És amikor elkezdte Lea kezéből kicsavarni a ceruzát, Lea keserves sírásra fakadt. Zsófi megijedt, elengedte a ceruzát, az óvó néni meg csak nézett, hiszen sosem látta még Leát sírni. Ő mindig olyan bátran viselkedett az óvodában! Amikor még kicsik voltak, és először jöttek óvodába, Lea vigasztalta a többi kisgyereket, hogy ne szomorkodjanak. Az anyák napi műsorban is nyugodtan rá lehetett bízni a főszerepet, mert ő sosem volt lámpalázas. Leával a lányok is, a fiúk is szívesen játszanak, mert éppúgy ért a babázáshoz, mint a barkácsoláshoz vagy az autópálya-építéshez.
Az óvó néni átölelte, és megkérdezte, mi a baj.
– A bal lábam! – zokogta Lea. – A ba-ha-hal lábam!
Az óvó néni megijedt, hogy valami baj történt Lea lábával, a szőnyegre ültette, és rögtön nézegetni kezdte a bal lábát, aztán meg a jobbat is, hátha észrevesz rajtuk valamit. De akárhogy nézte, simogatta, nem látott az égvilágon semmit. Közben a gyerekek is köréjük gyűltek, nagy szemekkel bámulták Leát, mindenki megijedt a váratlan sírástól.
– Hát mi történt a bal lábaddal? – kérdezte az óvó néni.
– Azzal keltem fel! – válaszolta hüppögve Lea.
Az óvó néni leült mellé a szőnyegre, és az ölébe ültette. Melléjük kuporodtak a többiek is, Lea meg sorra elmesélte, mi minden ütött ki balul reggel óta. A kakaót, a zoknit, a fogkrémet, a cipőfűzőt, a sarat és a kapkodós búcsúzkodást is.
A gyerekek csendben hallgatták, az óvó néni megsimogatta, és egy puha anyagzsebkendővel felitatta a könnycseppeket a szeméből. Aztán kitalálta, hogy játsszanak újrakezdős játékot. A gyerekek csak néztek, nem mozdultak, hiszen még sosem hallottak erről a játékról, de amikor az óvó néni elővette Lea óvodai kiságyát, és ráterítette a takaróját, mindjárt megértették, hogyan kell.
Zsófi volt Lea anyukája, Ákos az apukája, Zétény meg a hörcsöge a ketrecben.
Dani behajtotta a spalettákat, hogy sötét legyen, Maja, Réka és Dorci pedig kiszaladtak egy bögre tejjel a konyhába, hogy megkérjék a dadus nénit, keverjen bele kakaót Leának, mert most reggel van.
Lea bebújt az ágyba, a fejére húzta a takarót, de már nevetett is. És hagyta, hogy az óvó néni felsimogassa, Zsófi beengedje a napfényt az ablakon, Ákos az ágya mellé rakja a kakaót, és Zétény fel-le szaladgáljon a bordásfalon.
