Régmúlt időkben történt, amit most elbeszélek. Egy kert végében ült egy nyulacska. Arra ment a prérifarkas, és megkérdezte:

– Mit csinálsz, nyulacska?
– Semmit. Csak üldögélek, pihengetek.
– Akkor én most fölfallak téged – mondta a prérifarkas.
– Kérlek, ne falj föl, hiszen sohasem ártottam neked!
– Akkor is fölfallak!
– Hát nem bánom, ha egyszer nem jut okosabb az eszedbe. De nem tartanánk előbb versenyfutást? Tudod, szeretek versenyt futni!
– Jó – mondta a prérifarkas. – Szaladj három lépésnyit előre, aztán majd utolérlek!
A nyulacska vagy háromlépésnyit előreszaladt, aztán nyomban visszafordult.
– Öregszem – nyögdécselte. – Nem tudok olyan jól futni, mint hajdanán.
Még egyszer próbálkozott, futott egy darabkát, de megint csak visszafordult, sóhajtozott:
– Hiába, nem megy!

Aztán harmadszor is próbálkozott, de ekkor már messzi­re futott, vissza se jött soha többé, a prérifarkas meg ült a kert végében, ült estig, ült hajnalig, de hiába várta vissza a nyulacskát.
Egyszer aztán, sokkal-sokkal később, a prérifarkas ismét összetalálkozott a nyulacskával. Mikor a nyulacska meglátta a közelgő prérifarkast, megragadott egy ócska fazekat, s ráállította egy kőre. Tett a fazékba három követ, aztán fogott néhány darazsat, azokat is a fazékba tette, majd faleveleket szedett, azzal takarta le a fazekat. Mire mindezzel elkészült, a prérifarkas éppen odaért, a nyulacska meg a farkával nagy buzgón legyezett, mintha tüzet szítana a fazék alatt.

A prérifarkas megkérdezte:
– Mit művelsz itt, nyulacska? Tudod-e, hogy ma fölfallak, akármilyen fortélyos légy is?
– Kérlek szépen, ne falj még föl! Lagzira készülök, látod, éppen málét főzök. Hallgasd csak, mindjárt főni kezd! – Azzal a fülét a fazékhoz hajtotta, melyben mérgesen zúgtak a bezárt darazsak. – Segíts nekem – folytatta a nyulacska –, a farkaddal szítsad te is a tüzet, hogy gyorsabban lobogjon, mert látod, az én farkam nagyon kurta! Míg te a tüzet szítod, én elmegyek az emberekhez, kérek tőlük tejet, hogy legyen mit innod a máléhoz. Hidd el, tejjel sokkal jobb az íze!
Elment a nyulacska, a farkas meg nagy buzgón legyezett a farkával, szította a tüzet. A nyulacska azonban nem ment messzire, hamarosan vissza is lopózkodott, elbújt az egyik fa mögött, onnan leste a prérifarkast. Az meg legyezett, legyezett szorgalmasan, s közben az utat figyelte, nem jön-e már a nyulacska a tejjel. Végül elunta a legyezést, s így beszélt:

– Ha a nyulacska nem hozza a tejet, hát megeszem a málét tej nélkül! – Azzal az orrával lelökte a fazékról a faleveleket. Több se kellett a bezárt darazsaknak! Kiszabadultak, nekimentek a prérifarkasnak, csípték, ahol érték, az meg kínjában táncot járt. Ezt már nem állhatta nevetés nélkül a nyulacska. Nevetett, nevetett, de nevethetett nyugodtan, a prérifarkas nem hallhatta már, a dühös darazsak hetedhét határba kergették.
A nyulacska, mikor jól kinevette magát, ment tovább a dolgára.

(Szabó Enikő meseterapeuta gyűjteményéből)