Homoródalmás egymagában képez községet. Volt egy rövid intermezzo 1988–1989-ben, amikor a már működő falurombolási projekt keretében rövid időre Lövétéhez csatolták, de a rendszerváltást követően azonnal függetlenedett. Pontosabban a helyi adminisztráció visszaállítása képezte akkor a reformkorszak kiindulási pontját.
A falut valamikor Udvarhelyszék második legnépesebb településeként tartották számon. Amikor a 18. században felvetődött egy székelyföldi unitárius gimnázium alapítása, Homoródalmás csak hosszas alkudozások után mondott le az intézmény befogadásáról Székelykeresztúr javára (1793). Hét kis településből: Almás, Benczőfalva, Czikefalva, Kakod, Varjas, Ipacs és Benes jött létre – talán már a 13. században –, azonban ezek a településnevek ma már helynévként is alig élnek a köztudatban.

Erdélyi viszonylatban az almási egyike a legerősebb unitárius egyházközségeknek. 1910-ben 2381, 1992-ben 1527, 2011-ben 1305 lakosa volt, ma (2019 júliusa) 1330-an lakják. A népesség közül 1319 magyarnak, hat románnak és öt cigánynak vallja magát. Ez az öt fő viszonylag új betelepedő, beszéli valamelyik roma dia­lektust, viselkedésében és öltözetében is elkülönül a magyar többségtől. Túl ezen létezik egy mintegy 200 fős asszimilálódott cigány származású közösség, amely anyanyelvi és kulturális szinten is integrálódott, illetve igyekszik életmódjával is a helyi mintákat és az életvitelt másolni. Mivel iskolázottságuk alatta maradt korábban a magyarokénak, és földterületekkel sem rendelkeznek – bár ebben a rétegben példa arra is van, hogy többen mezőgazdaságra hasznosítható területeket vásároltak vagy bérelnek, és helyben dolgoznak –, gyakran kényszerültek másutt kenyérkereset után nézni – régebben építőtelepeken, bányákban, nehéziparban, újabban pedig gyakran vállalnak munkát Nyugat-Európa különböző országaiban. Felekezeti hovatartozás szerint Homoródalmáson 985 unitáriust, 208 római katolikust, 32 reformátust, tíz görögkeletit, öt baptistát, három Jehova tanúját és egy evangélikust tartanak számon, 26-an szabad vallásúak, 55-en pedig más – meg nem nevezett – felekezetekhez tartozóknak vallják magukat.

A falu szerkezetéről, a népi építészet stílusáról

Homoródalmás szalagtelkes, utcás település. Itt – a szomszédos Lövétével ellentétben – bőven adottak voltak a terepviszonyok arra, hogy kialakuljon a hagyományos udvarszerkezet. Általában az utcafrontra merőlegesen épült a lakóház, amellyel szemközt, véle párhuzamosan – ritkán az utca irányából is mutatkozva – találjuk olykor a nyári konyhát is magában foglaló sütőt. Régebbi építésű házaknál az sem ritka, hogy a kisebb, egyszobás, illetve kettős vagy hármas osztatú régi házakat alakították sütővé, esetleg az ugyanazon a telken élő idősebb generációt szolgáló lakóházzá, és véle szemközt egy újabbat emeltek, a változó igényeket is kielégítendő. Feltételezhető, hogy ez a gyakorlat a 19. század második felében, a 20. század elején lehetett gyakori. Az érvelés mellett szól, hogy 1880 és 1910 között 1921-ről 2381-re gyarapodott a lakosság, s ez a növekedési tendencia az első világháborút követően sem torpant meg, 1920-ban 2436, sőt 1941-ben – pár éves csökkenést vagy stagnálást követően – 2676 főt számolnak, s ez egyben falutörténeti szempontból demográfiai csúcspont is.

A szocializmus idején a fiatal munkaerő – hiszen a faluban társast, majd mezőgazdasági termelőszövetkezetet hoztak létre (1962) – kezdetben főként Bukarestbe, Brassóba, majd Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Székelyudvarhelyre történt elhúzódása miatt 1970-re kétezer alá csökkent a lélekszám. Ma már legalább száz körüli a lakatlan házak száma – tudtuk meg Rigó Mihály alpolgármestertől.

Régi házak

A csűrök a tágas udvarok végében találhatóak; a korai, 18–19. századi építésű házaknál ma is jól körvonalazódó csűrsorok figyelhetőek meg. A régi házak faragott mészkőből vagy ritkábban téglából készültek, általában bolthajtásos kapukkal. A fából történő havasalji építkezés, amely a Vargyas és a két Homoród völgyének felső részében még majdhogynem általános, itt fölöttébb ritka. Egyértelmű a közeli szászföld építkezési kultúrájának és formakincsének a hatása.

Sikeres próbálkozások

Az 1990-es esztendő után beköszöntő változások felerősítették azt a tendenciát, amely másutt is nagy hatással jelentkezett. Bár az 1960-as évektől terjedőben volt a modernizálás, ami főként ikerablakos megoldásokban, tájidegen vakolatdíszek formájában, valamint a vas és a beton státuszszimbólumként történő alkalmazása révén mutatkozott meg, maga a falukép nem szenvedett látványos és végzetes torzulásokat. Még ma is fellelhetőek olyan szakaszok, falurészek, utcarészletek, amelyek őrzik a klasszikus formákat. Szép példa erre a központi övezet, ahol a Dávid Ferenc Általános Iskola, a Babszem Jankó Óvoda, a Községháza, illetve a most felújítás alatt levő Gotthárd-bennvaló és a lelkészi, valamint – annak meghosszabbításában – a volt kántori lakás található. A posta és orvosi rendelő, a szövetkezeti boltok tömbje, valamint pár újabb építésű családi ház alaposan belerondít ugyan itt is az arculatba, de mégiscsak fennmaradt és részben érzékelhető az összkép „klasszikus hangulata”. A községháza előtti kis zöldövezet díszcserjéi, a templom előtti hársfák nyugtatják a szemet és jelzik a természet közelségét. A Hősök Emlékműve – amelyet jó ízléssel újítottak, az obeliszk és a szobor Blaskó György munkája – kockakővel kirakott, az úttestből öblösödő kis téren áll, amely mostani változatában is alkalmas közösségi rendezvények, koszorúzás, egy-egy más jellegű közös program megtartására, illetve arra, hogy istentiszteletek előtt vagy után ott gyülekezzenek az emberek egy-egy rövid, ám annál fontosabb beszélgetés erejéig.

Az európai pénzekből készült – szabványos, konténer-jellegű – sportcsarnokot sikerült „szakszerűen” félretolni, tuják mögé elrejteni, hogy különösebben ne rontsa az összhatást. Amennyiben a teret nagyban meghatározó Gotthárd-ház, valamint csűrjének és sütőjének a felújítása, illetve újjáépítése befejeződik, és a helyi közbirtokosság kidolgozza az ide vonatkozó stratégiát, s ha majd megfelelően hasznosítja is az ingatlant – túl azon, hogy irodákat helyez el benne –, akkor elmondható, hogy Homoródalmás központjában a körülményekhez képest messzemenően megvalósul és érvényesül egyfajta következetes, hagyománytisztelő koncepció, amely évtizedeken és választási ciklusokon át itt az elöljáróság és az egyéb intézmények szintjén megmutatkozott és jelen pillanatban is mutatkozik.

A jeles ember kultusza és az értékőrzés, új perspektívák

Amikor a falu szülöttének, Szabó Gyula (1930–2004) írónak kívántak emléket állítani – túl azon, hogy már korábban elnevezték róla a helyi kultúrotthont –, a hozzá tartozó tárgyak egy szakszerűen felújított régi házba kerültek, majd ezt az épületet úgy avatták fel 2014. december 20-án, hogy abban helyezték el a helytörténeti gyűjtemény egy részét, és itt nyitottak turisztikai információs irodát is.

A Kis-Homoród hídjának közelében, a Német utca végében, a Bencző családtól vásárolt házban található az az 1645-ös keltezésű mestergerenda, amely – bár feltehetően másodlagos beépítés alkalmával kerülhetett mai helyére – minden bizonnyal Udvarhelyszék legöregebb, ma is álló falusi házában szolgál. Időközben a turisztikai iroda megszűnt, pontosabban azt máshová helyezik, és az ingatlant tájházként tervezik használni a továbbiakban, amelyben megfelelő helyen lesznek a Szabó Gyulára emlékeztető relikviák.

Szabó Gyula emléke

Az unitárius templom, a paplak és a kántori lak teljes külső és belső felújításokon esett át – a munkálatok többféle forrásból és önerőből, éveken át zajlottak –, állapotuk ma messzemenően kielégítő, és teljesen betöltik a nekik szánt szerepet. A parókia telkén, az egykori csűr mögött hamarosan felépülhet a magyar kormány támogatásával egy olyan kulturális és ifjúsági központ, amely egyúttal szálláslehetőségként is üzemelve nagyot lendíthet az idegenforgalmon, de ugyanakkor a felnőttképzés, a népfőiskolai mozgalom egyik bástyájává is válhat.

Csete Árpád helyi unitárius lelkész egyelőre munkanéven emlegeti ezt az épületet: „Egyházi gyermek- és ifjúsági táboroztató- és konferenciaközpont”, amelynek kivitelezését elkezdték, s az elképzelések szerint másfél-két év alatt fejezik be és adják használatba. Ahogyan az előzetes tájékoztatásokból megtudhattuk, a helyi unitárius lelkész, aki immár két évtizede szolgál a településen, illetve a keblitanács nagy körültekintéssel választotta ki a tervezőt és a kivitelezőt, hogy a falu központi részében egy illő, a faluképet is pozitívan alakító objektum jöhessen létre. Bízzunk abban, hogy ez az elvárt igénnyel valósul meg, és híven szolgálja majd a helyieket, vonzza majd a látogatókat, munkahelyeket és bevételt is teremt. Létezik egy olyan elképzelés, hogy a parókiához tartozó hagyományos kőcsűrt is, amely ma üresen áll, felújítják és átépítik, hogy új funkciót szolgálhasson, de erre pillanatnyilag nem rendelkezik forrásokkal az egyházközség.  

(folytatjuk)

Simó Márton