Új segédlelkész érkezett szeptemberben a Szemerjai Református Egyházközségbe. Isten áldását kérve életére és munkálkodására megkértük, hogy mutatkozzon be és írjon röviden magáról, családjáról.
Békesség Istentől! Sziasztok!
Kelemen Álmos vagyok, 1994. május 19-én születtem Kovásznán. A helybeli iskolákban végeztem tanulmányaimat, és mai napig is büszke vagyok arra, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-iskola tanulója lehettem. Életem alakulása és világszemlélete szempontjából sok olyan tanár tanított és tanít ma is ott, akikre felnézek és hálával gondolok.
Szüleim pedagógusok, édesanyám óvónő, édesapám testnevelő tanár. Saját életpéldájukon keresztül ők tanítottak meg arra, hogy soha ne szégyelljem szülőhelyemet, s jobbára ezt meg is tudtam tartani az egyetemi éveim alatt is. Húgom, aki 13 évvel kisebb, mint én, még az iskola padjait koptatja, bevallása szerint, ha nagy lesz, a rendfenntartó erőknél kíván majd dolgozni.
Feleségemet Kádár Hangának hívják, zágoni születésű. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságírás, illetve médiatudományok szakán tanult. Jelenleg a Verbum Keresztény Kulturális Egyesületnél dolgozik szerkesztő újságíróként.
Jómagam a líceum befejezését követően a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanulója lettem. Már kezdetben örömmel tapasztaltam azt, hogy a felsőbb évesek és a kisebbek között – más egyetemeken tanulókkal ellentétben – nagyon szoros kapcsolat alakulhat ki. Bár sokfélék voltunk, megannyi településről, mégis a teológustársakkal szoros kapcsolatok alakulhattak ki. Ezt nagyban elősegítette az egyetem „bentlakás” része is, hiszen teológusként kisebb és nagyobb akarva-akaratlan is összefut egymással, s ha egyebet nem is tesz, de egyik ember köszön a másiknak (ráadásul minden egyes találkozás alkalmával).
A VI. évet lezáró kispapi vizsga után a szemerjai gyülekezetet választottam szolgálati helyként, és jelenleg segédlelkészként igyekszem beletanulni a lelkészség apró finomságaiba. Gyakran hallom az egyetemisták részéről azt, hogy az egyetemen csak elméleti oktatásban részesülnek, nincs ez másképp a teológián sem. Ugyanakkor öröm számomra, hogy az elméleti évek után még van lehetőség legalább egy évig beletanulni a gyakorlatba is, e célt szolgálja a segédlelkészség. Őszintén remélem, hogy az elkövetkező év során sikerül elsajátítanom legalább egy részét annak, hogy miként lehetnék jó szolgája Krisztusnak, az egyháznak és az erdélyi magyarságnak.
