Visszakerült a sepsiszentgyörgyi református vártemplom tornyának csúcsára a gomb szerdán, miután azt március 27-én restaurálás céljával leszerelték. A 65 cm átmérőjű vörösréz gömbbe három, szintén rézből készült, leforrasztott időkapszulát helyeztek, azokba a jövő nemzedékeknek szóló üzeneteket zártak.
A járvány miatti szükségállapotban csupán szűkkörű szertartás keretében helyezték el az időkapszulákban az utókornak szánt tárgyakat. A leszerelt gombból négy pénzérme és öt irat került elő (lásd tegnapi lapszámunk Történelmünk rovatában); az iratokról készült másolatok kaptak helyet ezúttal a gömbben. Továbbá az egyházközség történetét 1952-től napjainkig feljegyző Historia Domus másolata, az Üzenet egyházközségi lap utóbbi számai, a presbitérium névsora, a lelkészek közös üzenete a restaurálási munkálatok támogatóinak szóló köszönetekkel és külön személyes levelük, az egyházközség fontosabb eseményeit megörökítő fényképek, az egyházmegye templomait bemutató képes album, a lelkészek gyerekeinek rajzai, néhány mai pénz, és a mai világ történéseiből ízelítőt nyújtandó, a Háromszék és a Székely Hírmondó április 14-i és 15-i példányai.
Miután mindezek bekerültek a hengerekbe, azokat forrasztással lezárták, Bíró László, a vártemplom restaurálását végző Bi-Turn Cons Kft. vezetője behelyezte az általa letakarított és restaurált gömbbe. A gombot csigával húzták fel a toronyba, ott szintén Bíró László szerelte vissza eredeti helyére. Ezúttal a gomb fölé a református templomok csúcsán hagyományos csillag is felkerült. A restaurálás alkalmával a toronysisak teljes köpenyét vörösrézre cserélik, a gomb visszahelyezésével megvárták, hogy a torony csúcsát a lanternáig előzőleg az új anyaggal bevonják.
A szertartáson Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztor párhuzamot vont a mai, valamint a Vásárhelyi János egykori lelkész-esperes írásában bemutatott 18. század eleji helyzet között. Az sokkal nyomorúságosabb volt, hiszen a kuruc háborúk nagy pusztításokat vittek végbe a városban, aztán 17 hónapon át nem esett eső, nagy szárazság volt, járni nem, csak kullogni voltak képesek azok, akik megmaradtak, s mindezt tetézte az 1717-ben kiütött pestisjárvány, mely három éven át szedte áldozatait. Az éhező lakosság oda jutott, hogy makkal, galagonyával táplálkozott, s amikor már az sem volt, mogyorórügyet fogyasztott. Akkor is betiltották a gyülekezéseket temetések, lakodalmak alkalmával. Bucsi Zsolt Tamás reményét fejezte ki, amikor ismét leveszik a toronygombot, azért fogják tenni, hogy tovább szépítsék a templomot, és akkor is ugyanúgy fognak hinni és bízni az emberek, mint most, és fognak tudni imádkozni, mert „akik az Úrban bíznak, erejük megújul”.
A társlelkészek is elmondták személyes üzenetüket. Dénes Katinka abban reménykedik, hogy ha 100–200 év múlva kinyitják az időkapszulát, magyarul megfogalmazott levelét érteni fogják, tudni fogják, hogy ki volt Arany János, és azt, hogy korunk legnagyobb tudósa egy magyar ember, Barabási Albert László, hiszen most azért küzdünk, hogy megmaradhassunk Erdélyben. Férje, Dénes Előd közölte, marosvásárhelyi szolgálat után a Jóisten hívta haza – „menj haza a tieidhez” (Márk 5.19) –, hisz a toronyból balra nézve a sepsibodoki templomot látja, ahol apja, ha jobbra néz, az illyefalvi templomot, ahol nagyapja és dédapja szolgált. A kapszulába helyezte Reményik Sándor Templom és iskola című versének általa megzenésített kottáját, melyet háromszólamú kórusra írt. Reményét fejezte ki, hogy akik 200–300 év múlva olvassák üzeneteiket, szintén ragaszkodni fognak a templomhoz és a magyar iskolához.
Hajdú Loránd kántor Vándor Gyula Csend van bennem című dalát helyezte el a kapszulában. Azt mondta, megható ez a pillanat, amikor a múlt, jelen és jövő találkozik. Kanyó Albert egyházközségi gondnok reményét fejezte ki, hogy hamarosan megtarthatják a konfirmációt, hisz a jövőt az új egyháztagok jelentik.
.jpg)
