Id. Havadtőy Sándor kopjafás sírja a kovászna-vajnafalvi temetőben
A Szabad Európa Rádió protestáns félórái
’56 után nem mentem a Szabad Európa Rádióhoz. Viszont ’67-ben, amikor Magyarországon új alkotmányt írtak az egyházak részére is, akkor több előadást tartottam és kritizáltam, amiért ez az alkotmány nem engedi meg a papoknak, hogy a börtönbe bemenjenek, nem engedik a kórházi látogatást, nem engedik a vallástanítást, csak szűkösen a templom körül lehet egyházi munkát végezni, s ez lehetetlenség. Kovács Imre, a híres író azt mondta: Sándor, gyere vissza a Szabad Európához. Szüleim is kértek, hogy szóljak: Halljuk a hangodat!
’67-ben visszamentem. Rendszeresen prédikáltam, kerekasztal-előadásokat tartottunk, interjúkat készítettem. Ezzel ismét nagyon szoros kapcsolatba kerültem az itthoni helyzettel.
A másik dolog: a Szabad Európa Rádió akkor a CIA intézménye volt. Engem kivizsgált és elfogadott a CIA, nekem jogom volt mindig a legfrissebb hírszobába bemenni. Oda érkezett a nyersanyag Romániából, Erdélyből és Magyarországról. Ezeket még nem cenzúrázták, a szerkesztők még nem írták át. Ezekből a hírekből mi nagyon jól tudtuk, hogy mi a helyzet Romániában és Erdélyben. Kit bántottak...
Innen tudtam meg például, hogy Zsuffa Zoltánt miként verték félholtra Kovásznán, kik verték meg. Az igehirdetést mindig tudtam aktualizálni a helyzetre. S ettől volt a mi prédikációinknak, az istentiszteleteknek olyan nagy a hatása idehaza. Egy alkalommal jött egy CIA-ügynök — én nem tudtam, hogy az —, s mondta: tiszteletes úr, a múlt vasárnap egymillió ember hallgatta a beszédét. Mondtam, hogy ne játsszék, ne vicceljen velem. Mi ezt tudjuk — felelte. Ezért engedték, hogy a protestáns programot folytassuk a Szabad Európa Rádióban. Óriási volt a hatása.
Amikor ’91-ben először jöttem haza, nem volt olyan község, nem volt olyan öregember, akivel találkoztunk, hogy ne idézte volna valamelyik beszédemnek bizonyos részeit.
Mikor a szüleimet sikerült huszonkét év után kihozni Amerikába látogatásra, akkor meglepődtek, hogy én jobban ismerem a romániai helyzetet, mint ők. Édesapám azelőtt képviselő volt, és jól ismerte az ottani helyzetet, kapcsolatban állt a hazai értelmiségiekkel.
Az amerikai politika — helyi politizálás
Megtanultam alázatosnak lenni. Apám sosem várt érdemeket azért, amit végzett. És én sem. Rájöttünk arra, hogy nekünk milyen jó hatásunk lehet az itthoni politikára. Tudniillik az amerikai politika mindig helyi politika. A képviselőknek a sorsa attól függ, hogy a választók visszaválasztják-e vagy sem. Lehet valaki akármilyen híres politikus, de ha otthon elbukik a választásokon, akkor csak Mister lesz, nem lesz Congressman. Én igyekeztem a papokkal is jó viszonyt tartani. Nekünk nem volt arra jogunk, hogy valakinek a választását befolyásoljuk szóbelileg, de minden vasárnap találkoztunk legalább kétszáz emberrel, akik meghallgatták a véleményünket, tudták, hogy mi az én álláspontom, és kétségtelen, hogy befolyásuk volt a választásokra. Ezt a szenátorok és képviselők is tudták, s ezt én is felfedeztem.
Hoci-nesze politika
Ha az én kollégáim 1918-ban ezt felfedezik, akkor Magyarország nem jutott volna arra a sorsra, amire jutott. Mert befolyásolni tudták volna Wilsont és sok más politikust.
’64-ben történt, hogy két szenátor eljött hozzánk, és elmondta, a román kormány felajánlotta, hogy szeretné felvenni a kapcsolatot Amerikával. Azt kérdezték, mi a véleményünk.
A szenátorok attól féltek, hogy ha felveszik a kapcsolatot Romániával, ellenségeik megvádolják őket mint kommunistabarátokat. Mi a véleményünk?
Fehér asztal melletti beszélgetésre hívtak minket egy másik református pap kollégával, hogy mondjuk el, mi ezzel a román kéréssel a helyzet. Nekünk az volt a véleményünk, hogy feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot Romániával.
Mit kérjenek? — kérdezték.
Én otthon megtanultam azt, hogy egy románnak nem lehet valamit ajánlani, hogy ne kapna valami érte. Először adjál, majd adok neked. Hoci-nesze — így mondták Kovásznán.
Sokáig tárgyaltunk, s végül azt mondtuk: engedjék szabadon a politikai foglyokat, s akkor felvesszük a kapcsolatot. Ez ’64-ben történt.
Elfogadták, és két hét múlva kiengedték a politikai foglyokat a börtönökből és a Duna-csatornától.
Ha semmi mást nem értünk volna el Amerikában, de hogy ehhez mi is hozzájárultunk a véleményünkkel, akkor ez is megérte, hogy ott éltünk. De különben is nekem az volt a véleményem, ha én szabadon élhetek egy szabad világban, jó módban, jó gyülekezetben, egyetemen tanítok, ha ilyen pozíciókban lehetek, akkor nekem itt a helyem.
Látva azt, hogy milyen eredményeket értünk el, felbátorodtunk. Attól kezdve majdnem minden évben tanúskodtam a Szenátus különböző albizottságai előtt, és ugyanakkor meghívtak, hogy legyek a külügyminisztérium emberjogi bizottságának a tanácsosa. Így én gyakran mentem Washingtonba, a Szenátusba, a Képviselőházba jelentéseket tenni. Mindig szeretettel és szívesen fogadtak. Próbáltunk mindig tárgyilagosak lenni, sohasem heveskedni, nagyzolni, mi mindig a tényeket mondtuk el. Higgadtan. Székely lobbanó vérrel ezt nehéz volt nekünk megtenni, de megtanultuk, hogy csak hidegvérrel tudunk eredményt elérni. Mindig az igazat mondtuk, tárgyilagosan és tényekre hivatkozva.
WC-papír Bibliából
Történt aztán, hogy jött egy csomag Magyarországról. WC-papír volt benne. Nem értettem, hogy ezt miért küldik nekem, amikor Erdélyben ez hiánycikk? Kibontottam egypárat, s láttam, hogy vannak benne ismerős nevek, ismerős betűk, amelyek a Bibliára emlékeztetnek. Rájöttem, hogy ezt a WC-papírt Bibliából állították elő. Akkor bevittem Yale-be, ahol tanítottam, és ott előhívták az egészet. Kiderült, hogy nemcsak egyes szavak vannak, Isten, Józsué, Jézus és a többiek, hanem Korinthusi Levél, meg ilyen hosszabb szövegek, s ebből meg tudtuk állapítani, hogy ez a Brit Bibliatársulat melyik magyar bibliakiadásából származik. A mérnökök azt is megállapították — elvittem a papírt a kémikusokhoz is —, hány biblia kellett ahhoz, hogy ennyi tekercs WC-papírt tudjanak előállítani. Megállapították, hogy körülbelül tízezer.
Akkor jöttünk rá, hogy volt itt Brassó-Pojánában, a Keresztény-havason egy európai református világtalálkozó, ahol a genfi titkár tízezer magyar bibliát adott át Nagy Gyula püspöknek. Meg tudtuk állapítani, hogy melyik volt az a kiadás, amiből Ceauşescuék WC-papírt gyártattak.
Felnagyítottuk a WC-papíron talált szövegeket, és szerveztünk a konzervatívok segítségével két nagy sajtókonferenciát. Egyet a Kongresszusban, egyet a Szenátusban. Mind a két alkalommal eljött négy televíziós társaság és 72 országnak a tudósítói. Elmagyaráztuk és megmutattuk a tekercseket, s mindenki meg volt győződve, hogy ez valóban bibliából készült. Méghozzá tömeges mennyiségből, és nem már alkalmasint használt bibliából. Az egyik amerikai diplomata észrevette azt is, hogy melyik gyárban készítették. Tudniillik a tekercseken megvolt a címke és a címsorozat. Ki lehetett hámozni ezekből az adatokból, hogy szám szerint is hány tekercs készült. Valahol Bákó mellett, Leteán készítették.
Ez óriási felháborodást keltett, az egész világban szenzációs hír volt. Különösen a déli szenátorokat annyira meghatotta — akik fundamentalista, pietista bibliaszerető híveket képviseltek —, hogy azonnal megvonták Ceauşescutól a vámkedvezményt, ami egymilliárd dollár évi veszteséget jelentett. Ebből a pénzből hány panelházat épített volna fel a magyar városokban, hogy románokat telepítsen beléjük? Ez az ügy évekig tartó szenzációvá vált.
A románok, persze, próbálták ellensúlyozni. Kiküldték a nagyváradi református püspököt, Pap Lászlót, aki nagy disznó volt. Akkor a Wall Street Journal egyik szerkesztője egy Keresztes nevű magyar volt, s ő kért meg engem, hogy írjak választ. Két választ írtam Pap Lászlónak, s ezt a Wall Street Journal lehozta. Nem is egyszer, hanem kétszer. A New York Times liberális baloldali lap is közölte.
A kommunista rendszer lebontásában ennek óriási szerepe volt, s az, amit kaptak az amerikaiaktól, hogy a szenátorok nem hosszabbítják meg a vámkedvezményt, rendkívüli csapás volt a Ceauşescu-diktatúrára nézve. Ez volt az egyik legnagyobb sikerünk.
Magyarország a NATO-tagság felé
Amikor arról volt szó, hogy Magyarországot felveszik-e a NATO-ba, a kisebbik lányunkat, aki tengerésztiszt, lelkészi státusban meghívták Romániába azzal a megbízással, hogy érdemes-e a románokat bevenni a NATO-ba, s amikor a magyarokat bevették, akkor engem hívott be a hadügyminisztérium a Pentagonba, hogy legyek annak a bizottságnak a tagja, amely a magyar küldöttséget fogadja. Sok szenátor ellenezte a magyarok befogadását. Nekünk meg kellett győznünk az amerikai szenátorokat, hogy Magyarországot felvegyék.
Én úgy véltem, ez az egyetlen útja annak, hogy Magyarország bekerüljön az Európai Unióba, és később esetleg Románia is. Ebben láttuk az erdélyi magyarság helyzetének egyik megoldását, azaz ha Románia is Európához idomodik, s ebben az országban is európai helyzet alakul ki.
