Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Az egyház és az irodalom egyaránt szokott úgy fogalmazni, hogy az a nő, aki gyermeket vállal, édesanyává nemesedik, de szerepe nem zárul le azzal, amikor gyermekét világra hozza, hiszen azután kezdődik a legszebb, de egyben a legnehezebb hivatás vállalása: hogy gyermekét felnevelje, emberré formálja, felékesítse értékes tulajdonságokkal.

Az édesanyai szerep nagyon nehéz. Társadalmunk elvárja a nőktől a munkát, természetesnek azt tartja, ha a nők karriert építenek – ám szinte kiköveteli, hogy vállaljanak gyermeket, tartsák össze a családot, vezessék a háztartást, és mindig maradjanak jó kedélyűek. Nagyon jól tudjuk, hogy szívükben mindig ott az aggodalom, amellyel gyermekeik lépteit követik, és az együttérzés, amely sok fájdalommal jár. Az anyák gyakran tépelődnek, és felteszik maguknak a kérdést: meg tudják-e adni gyermeküknek azt, amire szükségük van.

Minden édesanyát meg szeretnék nyugtatni, és arra kérem őket, hogy legyenek gyermekeikkel, mert a gyermekeknek nem az anyagi javakra van szükségük, ez csak a felnőtteknek az igénye, hanem arra, hogy mellettük legyenek szüleik és szeressék őket. Olvastam egy olyan felmérésről, amelyben a szakemberek azt állapítják meg: ha minden ember életében ott lenne az igazi szeretet, a büntetőbírák munkája húsz százalékkal csökkenne.

De mi az igazi szeretet? Ha erre kíváncsi valaki, és ezt látni is szeretné, annak azt javasolom, hogy nézzen meg egy édesanyát, aki a bölcsőben fekvő gyermekére néz. Az édesanyák nem csak életet hoznak erre a világra, hiszen szolgálatot vállalnak, a szeretetből fakadó cselekedetek szolgálatát. Ezt a szolgálatot végzik a munkás hétköznapokban akkor, amikor fáradtak, de végzik akkor is, amikor sírni volna kedvük, és nem kérnek felmentést akkor sem, ha ünnepelnek vagy pihenőszabadságon vannak abból a célból, hogy feltöltődjenek.

A kiválasztott ige arra szólít fel, hogy az édesanyai szolgálat iránt legyünk tisztelettel, hiszen ettől függ a jövendőnk. Egy nemzet sorsa függ attól, hogy vannak-e imádkozó édesanyák, mert az igazi imádság a szeretethez hasonlóan az anyai szívekben fogalmazódik meg, és ez az Istennél mindig meghallgatásra talál. Amikor látunk egy édesanyát, aki gyermekét ölében tartja, akkor csodáról kellene beszélnünk, de ezt természetesnek tartjuk, és jó, hogy ez így van, hiszen gyakorisága miatt nem soroljuk a csodák világába. Köszönjük meg Istennek, hogy csodákkal telezsúfolta ezt a világot, hiszen anyák vesznek körül, akik gondoskodtak rólunk és gondolnak most is ránk. Anyák, akik fogadtak, akik felneveltek, akik eleget tettek Isten parancsának.

Tiszteljük az anyákat, hogy hosszú ideig élhessünk ezen a földön. Ámen.

Pap Attila