Ki az a sportoló, akinek ne motoszkálna fejében nemzetközi versenyeken, netán olimpián versenybe szállni? Arra alapozva, hogy az életben nem a hódításon, hanem a harcon van a hangsúly, Pierre de Coubertin, az újkori olimpiai játékok egyik alapítója fogalmazta meg a sportolás jelszavává vált mondatát: Nem a győzelem, a részvétel a fontos. Az ép testben ép lélek gondolatát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium olyan lelkes sporttanárai, mint Antalffy Elek, Petrás György, vagy az újabbak közül Benedek Károly, Fekete Gábor, Stefán Dezső is magukénak vallották.
Kollégiumunk első országos visszhangot is kiváltó sportdiadalát a középiskolás diákok részére az 1891-től évente megrendezett országos sportvetélkedő 1905-ös budapesti versenyén elért első helyezéssel együtt járó vándor sportzászló végleges elnyerése jelentette. Ezt két évvel később Temesváron a második hely megszerzése követte. E rangos szereplések emléke, a budapesti versenyen használt mez hagyományossá válása a következő években a sportban kiemelkedő tanulók számának növekedésében is megnyilvánult. Így történt, hogy az első világháború zajában is olyan diákok hagyták el az iskolát, mint az 1916-ban érettségizett és katonai pályát választó Reznek Jenő, az 1919-ben végzett Péter László, az algimnáziumból a nagyenyedi tanítóképzőbe távozó Dávid József vagy a szintén Mikóból induló, katonai pályát választó Benkő Tibor. Ők négyen voltak azok, akik olimpiai részvételükkel szereztek dicsőséget egykori iskolájuknak. Ismerkedjünk meg külön-külön is velük. Bemutatásukban Demeter Lajos Sepsiszentgyörgy személyiségei, valamint Áros Károly Sepsiszentgyörgy a sportvilágban című munkáira is támaszkodtam.
Péter László (1899, Sepsiszentgyörgy – 1994, Temesvár)
A világháborús viszonyok miatt csak magántanulóként érettségizhetett. Diákkorában az atlétika mellett a kollégium füleslabda-csapatának is oszlopos tagja volt. Az év végi tornabemutatókon a rövidtávú futószámokban, a magas- és a távolugrásban tűnt ki. Unokabátyja, a szintén a Mikóban érettségizett Miskolczy Kálmán, tanulmányai folytatására a kolozsvári Kereskedelmi Akadémiára csábította, s így Erdély fővárosában a Kolozsvári Atlétikai Club tagjaként lehetősége adódott a további atletizálásra. Maga Miskolczy is a KAC színeiben nyert országos bajnokságot súlylökésben.
Már az első jelentkezése meghozta a sikert: az 1920-as országos bajnokságon négy számban nyert: 100 és 200 méteres síkfutásban, helyből távol- és hármasugrásban. A következő év ugyanezekben a számokban újra bajnoki érmeket hozott, 1923-ban a síkfutó számokban megőrizte egyeduralmát, a távolugrások helyett a helyből magasugrásból és magasugrásból jöttek az első helyezések. Így ment ez egészen 1927-ig. Háromszor javította a 100 méteres (10,6 mp), hatszor a 200 méteres síkfutás országos csúcsát (22,2 mp), magasugrásban 1,77 m-rel, hármasugrásban 12,85 m-rel ért el országos csúcsot.
1928-ban, az amszterdami olimpia évében, bár jó formában volt, mégsem válogatták be a román csapatba. Úgy határozott, magánszemélyként utazik ki és vesz részt az olimpián. Fáradságos út után, betegen érkezett a színhelyre, így már a selejtezőkön kiesett. A Mi lett volna, ha…? kérdést mégis fel kell tennünk, hiszen a 100 méteres síkfutást az amerikai Williams nyerte 10,8-cal, s Péter épp abban az évben javította, sőt ismételten be is állította saját 10,6 mp-es országos csúcsát.
A gazdasági világválság Temesvárra sodorta, itt dolgozott pénzügyi szakértői minőségben nyugdíjazásáig.
Dávid József (1900, Komolló – 1989, Csíkszereda)
Az amszterdami olimpia másik egykori mikós résztvevője a főgimnáziumi négy osztályt a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében végezte 1918-ban, miután részt vett az első világháborúban. Petrás György keze alatt kezdett sportolni, Péter Lászlóval együtt tagja volt a Mikó füleslabda-csapatának.
Nagyenyeden atletizált, 1921-ben a KAC tagjaként súlylökésben és diszkoszvetésben indult. 1923-ban szerezte első bajnoki címét diszkoszvetésben, 1924-ben súlylökésben, 1926-ban mindkét számban, 1928-ban pedig diszkoszvetőként diadalmaskodott. Diszkoszvetésben kétszer, súlylökésben háromszor javított országos csúcsot. A gazdasági válság idején Petrozsénybe került, ahol jó körülmények között folytathatta az edzéseket. A román olimpiai csapat tagjaként utazhatott Amszterdamba, ahol együtt lehetett barátjával, Péter Lászlóval. Sajnos, nem jutott el az érmekért folyó küzdelmekbe.
A kicsi magyar világban és a második világháború után Zalánban tanítóskodott, méhészkedett, idős korára Csíkszeredába költözött fiához.
Reznek Jenő (1898, Kézdivásárhely – 1965, Budapest)
Kósa-Reznek Jenő a korszerű magyar lovassport egyik meghatározó, nagyon markáns egyénisége volt. A Mikóban érettségizett, utána azonnal katonai szolgálatra hívták be Aradra, 1918-ban már főhadnagy. Elvégzi a Ludovika Akadémiát (tüzér szakon), majd az Állam- és Jogtudományi kart, ahol 1927-ben doktorál. A törzstiszti iskolára 1936-ban vezényelték. 1941-ben alezredesnek, 1943-ban pedig ezredesnek léptették elő.
Katonai pályafutása szorosan kapcsolódik a lovagláshoz. 1920-ban és 1921-ben Kecskeméten két lovaglóiskolát végzett el. Kiváló eredményei alapján 1924 őszétől lovaglótanár-képzőbe iratkozott. A hároméves iskolát 1927-ben fejezte be. Rövid csapatszolgálat után a lovaglótanár-képző intézetben levő olimpiai osztályba vezényelték. 1935-ig rendszeres résztvevője volt a belföldi és nemzetközi lovasversenyeknek. 1928-ban az Amszterdamba kiküldött csapat tagja volt. 1937-től 1940-ig az Örkénytáborban dolgozó Honvéd Olimpiai Ugróosztály és a nemzetközi versenyekre kiküldött magyar csapat vezetője.
A háború után elbocsátják a honvédségtől, 1952-től bekapcsolódott a polgári lovasklubok munkájába, 1958-tól a díjlovasok edzője lett. Az olimpiai nagydíjra való felkészítést is szakavatottan tudta irányítani. 1965-ben leesik a lóról, súlyos serüléseit nem éli túl.
A lovassport magyar nyelvű irodalmának legtermékenyebb szerzőjeként tartják számon.
Benkő Tibor (1905 Kézdivásárhely – 1988, Gödöllő)
A Mikó Kollégium diákjaként kötelezte el magát a sport iránt. Egerben, majd a budapesti Vörösmarty Főreálgimnáziumban folytatta tanulmányait. Egerben úszott, Budapesten atletizált, gyeplabdázott. Főiskolai bajnokságon úszásban és vízilabdában szerzett érmeket. A Ludovika Akadémián ismerkedett meg az öttusával. 1931-től a Honvéd Sporttanárképző Intézet hallgatója, 1932-ben beválogatták a Los Angeles-i olimpián résztvevő csapatba, ahol az öttusa egyéni számában a 18. helyet szerezte meg. Benevezett a párbajtőrvívó versenybe is, az elődöntőig jutott el.
Később más sportágakban is kipróbálta képességeit, így birkózott, bokszolt és teniszezett is. Miközben Sopronban, majd Marosvásárhelyen sporttanárként, edzőként tevékenykedett katonai oktatási központokban, a ranglétrán is őrnagyi rangig emelkedett. Sporttanára volt Benedek Gábornak, a későbbi öttusa világ- és olimpiai bajnoknak.
A kommunizmus ideje alatt meghurcolták, de sporttanárként hellyel-közzel taníthatott. Nyugdíjasként Gödöllőn vívást és teniszt oktatott, 75 évesen szerzett vívó szakoktatói képesítést. Gödöllőn a vívósportot támogató alapítványt neveztek el róla.
