Székelyföldi vadásznapok

2008. október 7., kedd, Közélet

Mintha merőben kettévágták volna a két napot: szombaton verőfényes volt a vénasszonyok nyara, vasárnap pedig megállás nélkül öntözte az őszi eső a Nyírnek nevezett fennsíkot Málnás fölött. Reggel fúvósok ébresztették a lakosságot, majd huszonnégy sátorban ötfős csapatok mérték össze tudásukat nyúlpaprikás és vadas készítésében. Ötletesek, szellemesek voltak a csapatnevek.

Beneveztek a helyi kőbánya munká­sai, a Kőkemények, s meglepetésként egy bukaresti csapat is (Ínyencek), ők a médiából tudták meg, hogy itt nyuszihúsparádé lesz. Szent fazék volt a neve a málnási református egyház főzőcsoportjának, s a málnásfürdői Vasút utca csapata, ahol kátyús az út, és csupán két égő világít az éjszakában, célzatos malíciával a Hátrányos helyzetűek nevet vette fel. De volt ott Zöld út, Esthajnalcsillag, Üstökös, Szivárvány, Gyöngy-Perla, Bojtár, Hegyi motorosok, Kőtörők, Árva nyúlfiúk, Fakanalas suli, Vidám üstöcske, Galambászok, Varázskanál, Paprikaboys, Csipike, Nyuszifül, Nyuszi-hopp nevű csoport is. Mindenki dicsérő oklevélben részesült.

A gasztronómiai maraton kupáját és az első díjat a Szorgos kezek zalánpataki csoport vitte el, a második díjat a Nyuszi-hopp, a harmadikat pedig a Hátrányos helyzetűek. Kasléder József polgármester záróbeszédében elmondta, hogy a Tapsihapsi főzőverseny az eljövendő vadásznapok hagyománya lesz.

A délután még kedvezett a szórakoztató műsoroknak. Fellépett a málnási iskola gyerekcsoportja, a baróti fúvósok és a moderntánc-együttes. A könnyűzenére a Transylmania tette fel a koronát.

A vasárnapi tartós őszi eső sem szegte kedvét annak, aki meg akarta kóstolni a vaddisznó- és őzpörköltet. Az íjászbemutató beleillett a nap ,,műfajába", a délutánt pedig a karaokeshow, a kászonújfalusi hagyományőrző együttes töltötte ki. A zenei maratont Mr. Kaly nyitotta meg. Fellépett Zoltán Erika, a messzi földön híres 3+2 együttes. A vadásznapokat tűzijáték zárta, a nézők esernyő alól gyönyörködtek benne.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2008-10-07: Közélet - Bodor János:

Az aradi vértanúk üzenete (Kovászna)

A kovásznai központi református templom kertjében tegnap este a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ helyi szervezetei, illetve a Székely Tanács hívására szomorkás időben közel kétszázan emlékeztek egy-egy szál gyertyával az 1848—49-es forradalom és szabadságharc vértanúira.
2008-10-07: Közélet - Fekete Réka:

Iskolák és alkalmazottak érdekében

Az általános iskolák megmentése, a diplomás dadák elismerése és a takarítószemélyzet törvény szerinti pluszjavadalmazása érdekében a tanfelügyelőség és a szakszervezet vegyes bizottságának összehívását kérte Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke. A bizalmi lapunknak elmondta, mindhárom kérdésben felhatalmazása van az érintettek részéről, hogy két szakszervezeti társával együtt képviselje ügyüket a hattagú bizottságban.