Ha kimondjuk, Trianon, ez más népek fiainak semmit nem jelent, nekünk azonban egy nemzet sorstragédiájával egyenértékű fogalom. Ennek következményeit szenvedjük, érezzük naponta saját bőrünkön.
1920. június 4-én aláírtak egy olyan diktátumot, amellyel egy országtól elvettek mindent, amit lehetett, de akik azt gondolták, hogy ezzel sírját is megássák, egy dologban tévedtek. Éspedig abban, hogy ha ki is fosztanak minket, szülőföldünket nem tudják elrabolni tőlünk. Habár gyász telepedett a Kárpát-medencére, a magyarságban volt annyi tartás, hogy térdre kényszerítve ugyan, de lassan-lassan felegyenesedve jövőt teremtsen a maga számára. Elég csak arra gondolni, hogy egy megcsonkított, erőforrásaitól megfosztott ország tizenegy-néhány év alatt talpra tudott állni, és az elszakított területeken is a tragédia okozta döbbenetet az építkezés évei követték.
Ha egy közösséget veszedelem fenyeget, vagy azt valamilyen veszteség éri, megkondítják a templom harangjait. Ezelőtt száz évvel is a harangzúgás hangján szólalt meg a trianoni gyalázat fájdalma, a magyar lélek gyásza. A harangok nyelve viszont nem kopott meg, és habár az elmúlt száz évben még voltak olyan idők, amikor az önkény hatalma el tudta hallgattatni őket, ma újból megszólalnak, hogy emlékeztessenek a történelem igazságtalanságára, nemzeti tragédiánkra. És amikor ezt meghalljuk, gyászolunk egy olyan országot, amelynek természetes határai még a világűrből is tisztán látszanak, de térképen megszűnt létezni, mert rabló kezek darabokra szaggatták.
A harangszó azonban ma ébredésre is szólít bennünket. Mert nem szabad hagynunk elhatalmasodni lelkünkben a keserűséget, a veszteségeink felett érzett gyászunkat. És amikor azt látjuk, hogy mások az orvul szerzett préda felett örömünnepet ülnek, és nemzeti közösségünk felszámolása a céljuk, eltökélt szándékunkká kell erősödnie annak a tudatnak, hogy nem mondhatunk le sem szülőföldünkről, sem önmagunkról, és végképp nem mondhatunk le a nyomunkba lépő nemzedékekről, amelyekért felelősséggel tartozunk. Minket Isten nem véletlenül teremtett magyarnak, édesanyánk magyarul énekelt a bölcsőnk felett. Ez pedig arra kötelez, hogy oly sok minden más mellett hazaszeretetre tanítsuk gyermekeinket, a ránk bízottakat, hogy megértsék, mit jelent a „Vesszen Trianon!”, és miért követelünk igazságot a Kárpát-medence magyarságának.
Kulcsár-Terza József, Magyar Polgári Párt
