Trianon. Egy szó, ami fáj, ami száz év után is nyílt seb.... Diktátum, ahol a győztesek diktáltak. Büntetés, megtorlás a háborúért. Múltbeli rossz megközelítések, megoldások következménye.
Egy a sok történelmi igazságtalanság közül, de minket ez érint a legjobban, még aránylag friss, következményeit viseljük, és tudjuk, részben elkerülhető lett volna. Küzdünk ellene száz éve, és fogunk, amíg élünk. Szeretnénk valami jobbal, számunkra igazságosabbal kiváltani. Ma még erre a válasz az uniós nemtörődömség, a román parlament perverzitása, de számos példa azzal biztat, hogy jöhet számunkra még szebb világ, mert a magyarság túlélte a tatárdúlást, a másfél százados török uralmat, az osztrák elnyomást – annak idején egyik sem lehetett könnyebb, vagy: a történelem során többször tűnt el a térképről Görögország, Írország vagy Lengyelország – és mégis megvannak. Ha feladjuk, nem lesz jövőnk – itt legalábbis. De mi nem adjuk fel, mert ez van belénk írva, vésve, ezt tanultuk apáinktól, ebben segítenek gyerekeink, unokáink, és ez a konok ellenállás, kitartás nem marad eredmény nélkül. Segít ebben a magyar kormány is, mely részéről bár többször elhangzott, hogy nem cél a határmódosítás, de az is elhangzott, hogy a határokon kívülre szakadt nemzetrészekről nem mondanak le és eszerint cselekszenek.
De ne felejtsük, a legtöbb tőlünk függ, kitartásunkon múlik. Azon, hogy itt élünk, itt dolgozunk, e földnek mi is gazdái vagyunk, és hisszük, hogy miénk is ez az ország, helyünk és részünk van itt, Székelyföldön, Erdélyben, az egész Kárpát-medencében.
Bálint József, Erdélyi Magyar Néppárt