Gyermekkoromban egy-egy kapcsolatban, barátságban szavainknak nagyobb súlyt adott, ha szívünkre szorított kézzel kimondtuk: „Esküszöm!” Azt éreztük, hogy ha mégsem úgy lenne, ahogy ígértük, alapjaiban rendülne meg valami, ami bennünket összeköt. Ma mintha félnénk ettől a szótól, nem is nagyon használjuk. Pedig az emberi lét olyan különösen fontos, sérülékeny területein, mint például a házasság, nem elegendő az ígérgetés. Komolyan el kell köteleznünk magunkat arra nézve, hogy bármi történjen is, az egymás iránti hűségünk nem fog megváltozni.
Sajnos, sok kapcsolatban elég korán elérkezik az a pillanat, amikor komolyan felmerül a kérdés: mit jelent a felek hűségre vonatkozó fogadalma?
Ha egy házasságon belül állandósul a figyelmesség, gyengédség, megértés, elismerés, támogatás hiánya, akkor az ettől szenvedő személy kiszolgáltatottá válik. Lehet, hogy nem keresi tudatosan a hűtlenség lehetőségét, de a kísértéseknek könnyebben áldozatául esik. A legtöbb kritikus helyzetbe került házasságban az érzelmek hűlnek ki, és fűtőanyag nélkül nem csak a mozdony kazánja lesz működésképtelen...
Rengeteg gondot okoznak a szülői házból hozott minták is. Sokan megfogadják: mindegy, hogyan, csak úgy nem, ahogy otthon láttam! Aztán ugyanazoknak a függőségeknek a rabságába kerülnek, és akaratlanul is élni kezdenek azokkal a problémamegoldási módszerekkel, amelyeket egykor elítéltek.
„Hogy jutottunk idáig?” – ezt a kérdést teszi fel számos férfi és nő, aki döbbenten szembesül azzal, hogy a megcsalt férjek vagy feleségek népes táborát növeli.
Kétségbeesés, szégyen, csalódottság, düh és önvád kavarog ilyenkor az emberben. A szeretetkapcsolatok természetéhez amúgy is hozzátartozik, hogy minden sérelem nagyobb súllyal jelenik meg a kapcsolat érzékeny mérlegén; mennyire így van ez egy félrelépés esetén, ami bizony igen durva lökés egy ilyen érzékeny műszernek!
Nem könnyű egy ilyen sérülésből felépülni, de nem is lehetetlen. Mindenekelőtt, ha felelős döntést hozunk arról, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, nagy segítség lehet, ha jól felkészült szakember, lelki gondozó vagy mediátor előtt tárjuk fel a problémánkat. Közben meg szembesülhetünk szívünk igazi természetével: titkos vágyainkkal, álmainkkal, fantáziánkkal. Ugyanakkor azt is átgondolhatjuk, hogy mit jelent valójában a „holtomiglan-holtáiglan” – az eskünk, a fogadalom, amelyet annak idején tettünk, és hogy mekkora értéke van ennek mérlegén családunknak.
Megbocsátás nélkül nincs újrakezdés! Nem úgy van, hogy majd megbocsátok, majd, ha látom, hogy megváltoztál – persze, az emberi logika szerint ez volna a helyes sorrend.
A megbocsátás nem azonos a megtörtént dolgok semmissé nyilvánításával; gyakran az életünk végéig küszködnünk kell a bűneink következményeivel. Ugyanakkor hasznos lehet megtanulni, hogy mi a különbség a bűn és a bukás folytonos felhánytorgatása, illetve az esetleg ismét felbukkanó intő jeleket észlelve a kemény, határozott figyelmeztetés között.
Ha a megtörtént dolgok értelmezésén túljutottunk, sokat jelenthet a kapcsolat újbóli megerősítése, az elkötelezettségünk ismételt kinyilvánítása is.
Keményen kell dolgoznunk azon, hogy a megcsalt fél önbecsülése helyreálljon, hogy kitörhessen az áldozati státusból. Amíg ebben van, addig a vétkes fél sem szabadul a maga börtönéből.
József Attila megrendítően szép, Rejtelmek című versében „talpig nehéz hűségről” beszél, arról a hűségről, amely nehéz és kényelmetlen viselet, mint a lovagok páncélja – de az életünket védi. Milyen jó lenne, ha a mai zűrzavaros, ígérgetős, értékeket kifacsaró világban újra felismernék az emberek a hűség megtartóerejét!
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
