Háromszék mind ez idáig legteljesebb ásványvíz-katasztere 1973-ban készült el, a leírás az Aluta 1977-es évkönyvében jelent meg Kovászna megye ásványvizei címmel. A Kisgyörgy Zoltán, Bartha Árpád és Fákó Márta geológusok által végzett kutatás során a megye területén összesen 596 ásvány- és gyógyvizet azonosítottak, ebből 363 forrás természetes, 173 pedig mesterséges úton jutott a felszínre, a többi strandfürdő vagy gyűjtőmedence saját forrással.
A felmérés Sepsiszentgyörgy belterületén három forrást jelöl meg: a szemerjai Büdöskút, a Székely utcában a Győrbíró fürdő büdösvize és a Borvíz utcai borvíz. Ez utóbbi egyébként a város legrégebbi ásványvízforrása, Kisgyörgy Zoltán szerint a szentgyörgyi borvizet már 1728-ban említik, 1791-ben pedig Josef Barbenius brassói orvos a Debren-patak völgyében található „Ivókutat és Fürdőkutat” ajánlja a gyomorbántalmakból gyógyulni akarók figyelmébe. Sok ideig nagy becsben volt a Borvíz utcai forrás, az óváros lakóinak kedvelt ásványvize volt, gyakori végzetét a patak áradásával szembeni védtelensége okozta: valahányszor a Debren megáradt, a forrást eltömte a hordalék. De mindannyiszor kitakarították. Józsa Lajos a sepsiszentgyörgyi csizmadiacéh 19. századi iratai közt talált egy olyan utalást, miszerint a céh 1842-ben „a borvíz megszentelésére négy vider bort” ajánlott fel – a nem jelentéktelen ajándék jelzi, mekkora fontosságot tulajdonítottak eleink a borvíz jótékony hatásának.
Mint oly sok természeti érték, a Borvíz utcai borvíz is a kommunizmus áldozatává vált. Pavilonját ugyan 1960-ban még újjáépítették, de a forrás és foglalata karbantartásáról már nem gondoskodtak. Gyermekkoromban, ha olykor a Debren-patakhoz lemerészkedtünk rákot fogni, csak végszükség esetén mentünk le a forráshoz vizet inni: bűzlött a pavilon padlózata alatti tér, és nem az ásványvíz kénes kiáramlásától. Nem is nagyon foglalkozott vele senki, így hát szép lassan az enyészet lett úrrá a pavilonon és az időközben újra elapadt forráson.
Aztán született egy jó ötlet: A borvíz útja. Hogy a tíz-egynéhány évvel ezelőtti elképzelés időközben félresiklott, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, arról is hosszan lehetne értekezni, mi azonban most maradjunk meg a Borvíz utcai borvíznél. Mely A borvíz útja program révén újjászületni tűnt, hiszen a régi, tönkrement pavilon helyett új lefödést kapott, a forrás foglalata szintén megújult, csorgó helyett nyomókaros kút hozta (volna) a felszínre a gyógyvizet. De a kivitelezők a külső munkálatok elvégzésével befejezettnek tekintették a Borvíz utcai borvíz ügyét, a kútra talán fel sem szerelték a nyomókart, hiszen minek, ha úgysem pumpál vizet. Így vált ismét szemétlerakóvá a forrás, a tíz évvel ezelőtt még mutatós lefödés foghíjas korlátjával éktelenkedik, esővíz-elvezető csatornájának egy része leszakadva, egyik sarkát teherautó nyomhatta meg, ott az eresz felkunkorodott, a kupás cserép eltörött, így a beázás hamarabb rongálhatja a gerendázatot.
Úgy tűnik, ismét nincs gazdája a Borvíz utcai borvíznek: sem a forrás újbóli feltárására nincs akarat, sem arra, hogy vize ismét fogyasztható legyen (holott számtalan alkalommal szóvá tették ennek fontosságát a gyógyvíz hatását jól ismerők), de bár környékének rendben tartására sem. Hiába na, messze esik a központtól a senki kútja.