A ló önmagában nemes tartású, kiállású lény, mérvadó esztétikai tartalmakat tetszetősen megragadó forma- és látványelemeket visel magán, mégis, a lovas kultúra itteni kibontakoztatói – jelesül néhai Tóth Ferenc – arra is gondot fordítottak, hogy a képzőművészetet, a szépséget leképző alkotói folyamatokat társítsák ehhez. Nem azért, hogy a művészet úgymond túlmagyarázza vagy túlszárnyalja a lovak ideális szépségeszményét, hanem azért, hogy az egyéni művészi meglátások, a lóhoz való új és érzékeny lelkületek képi megfogalmazásával gazdagabbá tegye a lovas kultúrát. Aki alkotóművészként a lovak eleganciájából, önzetlenül nemes gesztusaiból merítkezik, az más művészeti megnyilatkozásaiban is hasonló méltóságteljes dolgokat tár fel. Érzékenyebb lelkületűvé válik, aki a természet alkotta formákhoz, így a lovak tökéletességet sugalló megjelenéséhez is közvetlen közelségbe kerül, elméláz ezek testi és szellemi előkelőségén, méltóságán. Ez történt az Incitato szignója alatt 1993 júliusa óta minden nyáron erre a vidékre összesereglett és végül alkotásaikat e múzeum falai között gondosan kiállító művészekkel.

Csutak Levente: Lóvita

Az előkelőséget sugalló fajról Székely János író így vélekedett: „A ló (…) érti a kérdést, legalábbis érzelmi töltetében nagyon jól érzi, s ha beszélni tudna, felelne is rá, csakhogy mindhalálig némaságra ítéltetett. Nem szabad, nem lehet semmit mondania, csak a létével kommunikálhat.” Vagyis ez a ló sorsa. Másképp beszélni, nem szavakkal. Eltérő jellemző ez a néha a teremtés koronájaként emlegetett alkotó emberétől: másképp kommunikál, más, sokszor rejtettnek tűnő módszerrel szólítja meg, hívja magához a hozzá alázatosan, kölcsönösségen alapuló tisztelettel közeledőket. A létével, a mozgásával társalog, tud megértő, együtt lélegző társ lenni, vagy éppen dölyfös haragját mutatja ki, ha tapintatlan, erőltetett, fölényeskedő, offenzív magatartást érez. Képes elfogadni a körültekintő, jó szándékú emberi közeledést, alávetni magát a rászabott nemes feladatoknak (igavonás, sport). Szavak és gesztusok nélkül is magához vonzza a vele együtt mozogni kívánó, együtt örülő lovas lényét, irányítását, szabadságvágyát. Érzi és tudja az ő kecses voltát, és ezzel nem visszaél, hanem él, mint egy szótlan, igazmondó juhász.

Tomos Tünde: Sorstársak

Ez a lósors, és ezt a témát ragadták meg az idei katrosai Incitato művésztelep lakói, ennek visszhangjait, lenyomatait láthatjuk a múzeum kiállítóterében igényesen elrendezett műveiken. Az alkotóművész pedig „sorsok alkotó lovasa”, aki más, megtapasztalt földi jelenség mellett a ló sorsának is „lovasa” tud lenni, alázatos nyitottsággal, emocionálisan követi attitűdjét, tartását.

Gazda József műkritikus írta a legelső Incitato tábor katalógusában: „Ősi rendeltetése szerint a művészet mágia, egy bizonyosfajta varázslat, csodatevés. Metaforikus nyelvezetével a valóság tárgyát alakítja át a valóságtól különböző jelenséggé.” Ehhez még hozzátehetjük, hogy a művész alkotásával sorsokat, de ugyanakkor álmokat láttat, vázol fel, tesz egyedi karakterű képi vagy formai struktúrává. Ehhez a sorsfeltáró vagy varázslói feladathoz kiváló hely a világ mozgalmasságától elvonuló, térerőhiányos tábori együttlét, az egymás közelségében való alkotás, ennek felszabadító öröme, amely az Incitato esetében az öröknek fogadott témával, a lóval, lovakkal való találkozásra, rácsodálkozásra, barátkozásra kínál lehetőségeket. A ló és az alkotó ember együtt lélegzése különös lehetőségeket eredményez, ihletet adó erővel bír, a táboron belüli szakmai megbeszélések, a művészi látásmódok egymásra hatása egyedi kisugárzással rendelkezik, és ez a leképzett műveken a kívülálló szemlélő számára is érzékletessé, élményszerűvé válik.

Vetró András: Bánatos lovag

Az elmúlt 60 évben Székelyföldön több mérvadó, értéktovábbító művésztelep jött létre, ezek között az Incitato az egyik leghosszabb életű, évről évre megszervezett tábor – a gyergyószárhegyi után talán az első koridős. Az Incitato Háromszék és főleg Kézdiszék gazdag művelődés- és művészettörténeti megnyilatkozásainak nemcsak kitörölhetetlen, de sok esetben megkerülhetetlen értékhordozó eseménye, az itteni nyarakat látványilag, kulturálisan feltöltő eseménye. Nyilván, nem csak a kor számít egy tábor, egy művészeti eseménysor életében, hanem fontos a minőségi, kreatív alkotási „láz” továbbvitele az újabb nemzedékeknek. A tárlatot megtekintve felvillan előttünk a természetközeli értékközvetítés, esztétikai láttatások adottsága, a lovas nemzetként belénk ivódott szépségkeresés, tartást adó erőforrás.

Sántha Imre Géza

A tárlat megtekinthető Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban augusztus 16-ig.