A kitüntetéseket hasonló ceremónia során adták át a veteránok otthonában, udvarán, kivéve Boér Imrét: neki a ba­róti iskola udvarán, arra való tekintettel, hogy évtizedeken át ott tanított.

Az ünnepségek helyszínére bevonult a hagyományőrző honvédek háromfős csapata: Szima Csaba a kézdivásárhelyi 24-es székely határvadász zászlóalj egyenruhájában, Préda Barna Zalánpatakról és Nyáguly Mátyás Árkosról. A rendezvényeket, melyek ceremóniamestere Percze László konzul volt, Antal Tibor gyimesfelsőloki népdalénekes katonadala – Darutollas kis kalapom felakasztom a szegre – indította. Tóth László főkonzul beszédében hangoztatta, nincs a világon közösség vagy nemzet, nincs ország, amely valamilyen módon ne ismerné el a rendkívüli teljesítményeket, és ne juttatná kifejezésre ezekért érzett háláját. „Úgy gondolom, az emberi természet velejárója ez, amely nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is fontos, és megerősítve a nemzet önbecsülését hozzájárul a jelen, a mindennapok megéléséhez, és muníciót ad a jövőért, a megmaradásáért vívott küzdelemhez. (…) A Magyar Érdemrend kitüntetés a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál” – mondta. E bevezető után a főkonzul felolvasta a veterán honvédok laudációját, majd átadta a kitüntetést: a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének dobozba zárt nagy és kis díszítményét, valamint az oklevelet.

Ezt követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékoklevelet adott át: „Háromszék vármegye közönsége nevében nagy tisztelettel köszönjük a II. világháborúban tanúsított hősies kiállását. Elismerésünket fejezzük ki azért, amit Székelyföldért tett” – mondta. A tanácselnök hangsúlyozta, mi, székelyek katonanemzet vagyunk. „Hat háromszéki veterán katona előtt tisztelgünk. Ez nemcsak katonadolog, hanem becsületbeli ügy azok iránt, akik a magyar hazáért harcoltak, akik időnként vérüket is ontották a szülőföldért, Székelyföldért.” A polgármester köszöntője után az ünnepség zárásaként Antal Tibor vezetésével a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

Boér Imrének

„az Úz-völgyi csatában tanúsított helytállása, valamint példaértékű pedagógusi életpályája elismeréseként” adományozták a kitüntetést. Boér Imre 1925. szeptember 18-án született Magyarhermányban. A gimnázium elvégzése után, 1943 augusztusában sorozták be leventekatonának Sepsiszentgyörgyre, majd csapategységével kivezényelték az Úz-völgyi Árpád-vonalhoz. A 11-es székely határőr-zászlóalj katonájaként az Úz-völgye–csobánosi harci események résztvevőjeként fogságba került. 1948 júliusában szabadult ötven székely bajtársával együtt. Félbeszakadt tanulmányait 1948 után folytatta, Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Egyetemen tanári diplomát szerzett. Életének, szakmai tevékenységének legszebb és legtermékenyebb időszaka tanári pályájához kötődik. Oktató-nevelő munkáját 1951-ben Székelyudvarhelyen kezdte, majd Szentkeresztbányán és Oklándon tanított. 1957-ben nevezték ki a baróti vegyes középiskolába orosz szakos tanárnak. 50 év iskolai év szolgálat után, 1987-ben vonult nyugdíjba. Számára a pedagógusi hivatás sokoldalú közösségi munkát is jelentett: tánccsoportok, gyermek- és fiúkórus szervezője, tanári zenekar tagja, versmondás és színielőadások résztvevője, tudományos előadások előadója, 2011-ben Barót város díszpolgári címet adományozott számára. Boér Imrét, aki fia és két unokája körében vette át a kitüntetést az iskolaudvaron, köszöntötte Lázár-Kiss Barna András polgármester is.

Boér Imre. Fotó: Kelemen Lehel

Szövérfi Árpádnak

„a II. világháború idején a magyar haza védelmében, valamint a szovjet hadifogság megpróbáltatásai során tanúsított bátor helytállása elismeréseként” adományozták az elismerést. Szövérfi Árpád 1922. április 25-én Küküllőváron született, kilencgyermekes családban. Budafokon érte a háború, itt vonult be katonának, a légvédelmi tüzérséghez került. Alakulatával együtt 1945. május 9-én Berlinben esett orosz fogságba. Három és fél évet raboskodott Szibériában. 1948 nyarán szabadult és tért haza a Maros megyei Magyarherepére. A Málnáson élő Szövérfi Árpád a számos megpróbáltatás ellenére a mai napig megőrizte jó kedélyét, vidám, humoros természetét. A veteránt köszöntötte Szotyori Angéla polgármester is. Szövérfi Árpád két fia és lánya társaságában azt kívánta, senkinek ne kelljen átélnie azokat a nehézségeket, amelyek neki osztályrészül jutottak.

Szövérfi Árpád. Fotó: Kelemen Lehel

Nagy Sándornak

„a II. világháború idején a magyar haza védelmében, valamint a szovjet hadifogság megpróbáltatásai során tanúsított bátor helytállása elismeréseként” a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták. Nagy Sándor 1920. december 13-án látta meg a napvilágot Szárazajtán. 1940-ben Sepsiszentgyörgyön sorozták be katonának, a 27-es székely gyalogezred honvédjeként vitték ki a frontra. A Don-kanyarnál esett hadifogságba, majd 1944 és 1948 között hadifogoly volt a Volga mentén. 1948-ban szabadult. Itthon először juhpásztor volt, majd fuvarozásból élt. Később bányászként kereste a kenyerét, onnan ment nyugdíjba. Amíg ereje engedte, nyugdíjas évei alatt is dolgozott. Nagy Sándort sepsiszentgyörgyi otthonában köszöntötte Antal Árpád polgármester is. Az ünnepelt, akinek tiszteletére családja katonaképével díszített tortát készíttetett az alkalomra, két unokája társaságában végig szavalt.

Nagy Sándor. Fotó: Kelemen Lehel

Bartha Mihálynak

„az 1944-es Úz-völgyi csatában tanúsított bátor helytállása, valamint az ott elesett katonák emlékének ápolása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként” adományozták a lovagkeresztet. Vitéz Bartha Mihály 1924. július 16-án született Árkoson. 1943. október 4-én besorozzák katonának. Egy év kiképzőtábor után, először 1944. júliusban vitték ki az Ugra-tetőre munkaszolgálatra, lövészárkot ásni. 1944 augusztusában kapta meg a behívót, majd Úzvölgyébe vezényelték a 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyver századába. Azokra a napokra és további életére így emlékszik vissza: „Amikor három-négy tank egyszerre megállt, s az ágyúcsövét nekünk fordította, akkor nekünk már nem volt amit csinálnunk, mert az a máktörő, amivel mi lőttünk, az semmit sem ért a nagy tankkal szemben. Hiába lőttünk kettőt-hármat, az elrepült a levegőbe. Muszáj volt menekülni, mert ott maradtunk volna mind. Elmenekültünk Szentmártonba, egy csűrben aludtunk. Reggel kivezényeltek Pottyond felé a tetőre, ott voltunk négy napig, lövészárkot ástunk. Majd visszavezényeltek Zsögödfürdőre. Azután menekülni kellett. Alsósófalván civil ruhát szereztünk és ott maradtunk. Végül onnan is menekülnünk kellett. Egy tanyán húztuk meg magunkat négy napig. Majd szóltak, hogy meneküljünk, mert közelednek az oroszok. Éjjel aludtunk, nappal gyalogoltunk. Szent Mihály vasárnapjára értem haza. Otthon az a hír járta, hogy már meghaltam.” Bartha Mihály sepsiszentgyörgyi otthonában magyar és székely zászlóval díszített udvarán fogadta köszöntőit. Elmondta, 1965. óta minden esztendőben elment az Úzvölgyébe, most is készül oda. Szomorúság tölti el azért, hogy a magyar katonák sírjára idegen kereszteket állítottak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott mindazért, amit a haza és a nemzet érdekében tett.

Máté Lajosnak

„az egykori 24-es székely határvadász zászlóalj tüzéreként, valamint a szovjet hadifogságban tanúsított bátor helytállása elismeréseként” adományozták az érdemrendet. Máté Lajos 1920. augusztus 27-én született Kézdisárfalván. 1941 őszén hívták be katonának Kézdivásárhelyre. A 24-es székely határvadász zászlóaljhoz került, ahol tüzérként töltötte le a katonai szolgálatot. 1943 őszén Marosvásárhelyre, majd Szászfenesre küldték tüzér kiképzőnek. Ezután Kolozsváron szolgált, majd Torda mellett, a fronton harcolt az oroszok ellen, akiket egy időre sikerült megállítani, de végül Füzesabonyig kellett visszavonulniuk. 1944 novemberében utóvédnek hagyták Egerben, ott került orosz fogságba. Összesen két évig volt fogságban. Még a fronton, Kántorfalván szerzett sebesülése mentette meg, aknaszilánk fúródott a combjába, így gyógyíthatatlan betegként 1946 végén hazaengedték. 1946 karácsonyán érkezett haza Sárfalvára. Máté Lajos kézdisárfalvi otthonának udvarán népes családja körében fogadta a tiszteletére megjelenteket. Nevében fia, Máté Benedek mondott köszönetet a magyar állami kitüntetésért. A jövő hónapban századik életévét betöltő háborús veteránt Kézdivásárhely önkormányzata nevében Derzsi Gyula alpolgármester köszöntötte.

Máté Lajos. Fotó: Iochom István

Tódor Antalnak

„az egykori 24-es székely határőr gyalogezred katonájaként, valamint a szovjet hadifogságban tanúsított bátor helytállása elismeréseként” adományozták a kitüntetést. Tódor Antal 1919. augusztus 17-én született Lemhényben. 1940 decemberében sorozták be a 24-es székely határőr zászlóaljhoz Kézdivásárhelyen. Három évig volt katona. Amikor letelt a katonai szolgálata, visszahívták a frontra, és a Magyarós-tetőre vitték, majd az orosz támadás miatt az Aklos völgyébe vezényelték őket, ahol lövészárkokat ástak. Az orosz előrenyomulás elől Nagysajóra került lovas hírvivőnek, illetve aknakezelőnek képezték ki. Sok helyen megfordult, majd az oroszok elől Kassára került, és 1945. januárban esett fogságba. Lengyelországon keresztül, a hegyeken át vitték magukkal az oroszok. Összesen négy évig volt fogságban. Felsőlemhényben egyik leánya otthonának udvarán népes családja jelenlétében köszöntötték a hamarosan 101. életévét betöltő legidősebb háromszéki háborús veteránt, Tódor Antalt. A lemhényi önkormányzat nevében Lukács Róbert községmenedzser mondott rövid köszöntőbeszédet.

Tódor Antal. Fotó: Iochom István

Iochom István, Szekeres Attila