– Milyen évadnak néz elébe a Tamási Áron Színház?
– Kicsit korábban kezdtünk, mint általában, mert a koronavírus miatt külső játszóterekre kényszerülünk, és fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk a közönséggel, amíg a nyár tart. A három múzeumkerti előadásunkat 15 alkalommal játszottuk eddig, de folytatjuk ezt a sorozatot, és elkezdtük Szerb Antal VII. Olivér című darabjának próbáit Zakariás Zalán rendezésében. A járványhelyzet újabb és újabb rendelkezései miatt folyamatosan változtatnunk kellett a terveinken, így született meg ennek az előadásnak az ötlete is, melyet a KultúrParkban szeretnénk játszani. Továbbá a nyár elején, miközben játszottunk a múzeumkertben, egy új produkciónk is készült Amikor telihold ragyog a turkáló fölött címmel, Radu Afrim rendezésében. Ezt azonban csak zárt térben tudjuk majd bemutatni. A VII. Olivér után Botos Bálinttal fogunk újra együtt dolgozni, Martin Crimp A többit már láttad a moziban című darabját a rendező fordította le, tehát egy magyar nyelvű ősbemutatót tervezünk november folyamán. A további előadásaink a jövő évi költségvetéstől függnek, de több rendezővel is tárgyaltunk már. Örömömre szolgál, hogy ha majd visszatérhetünk a színházba, több vadonatúj előadással is előrukkolhatunk. Addig is kint játszunk, amíg csak megengedi az idő. A közönség ki van éhezve a színházi élményekre, és ez megnyugtató.

Bocsárdi László

– Mennyivel csökkent a színház költségvetése, és ennek milyen következményei vannak?
– Két ízben csökkent a költségvetésünk a tavasz-nyár folyamán, ami összesen évi 28 százalékot jelent. Már elfogyott a pénzünk produkciókra, a további előadásainkat pályázatokból és abból a magyar állami támogatásból hozzuk létre, mely a jövő tavaszra tervezett Reflex fesztiválra és turnékra volt félretéve, amelyek sajnos nem tudnak megvalósulni a jelenlegi körülmények között. Ha nem állna rendelkezésünkre ez az anyagi keret, tragikus lenne a költségvetés csökkenése.

– Hogyan tudnak megfelelni a járványügyi előírásoknak?
– A szabályok betartása kiszolgáltatottá teszi az összes színházat. Mifelénk eddig még nem voltak nyári színházi esték, a kinti előadásokra nem vagyunk szocializálódva sem mi, sem a közönség. Lehet, hogy hosszú távon mi is elmozdulunk majd ebbe az irányba, bár én azt vallom, hogy az igazi színházi élmények a közönséggel való közelségben, csendben tudnak megszületni, ami kinti környezetben nehezen elképzelhető. Érthetetlen számunkra, hogy nálunk miért nem engedik a beltéri előadásokat, miközben a legtöbb országban ki tudták találni ennek a módját. Mitől veszélyesebb a színház, mint a templomi istentisztelet, a repülőgépen való tömeges utazás, a strandok és más szórakozóhelyek? Bizonytalanná vált a jövőnk, ami miatt riadtság és feszültség érezhető a társulatban, annak ellenére, hogy teljes gőzzel belevetettük magunkat a munkába.

– Mennyire befolyásolja a színházak jövőjét a koronavírus?
– Én az emberek mentalitásában, a kultúrához való hozzáállásban látok egyfajta válságot, ami aggasztó. Több olyan megnyilvánulással is találkoztam a kampány idején, melyben a színész munkáját színészkedésnek nevezték, és a munkával ellentétes értelemben használták, ami azt bizonyítja, hogy a mi munkánkról általában nagyon kevés információja van az emberek nagy részének. Kevesen tudják, hogy a színészek előadásbeli könnyedsége, játékossága mögött rengeteg munka húzódik meg, hogy egy színházi produkció létrejötte másfél hónapon keresztül napi két négyórás próbát jelent, amelyek maximális figyelmet, koncentrálást igényelnek. Intenzív pszichikai és fizikai megterhelésnek van alávetve egy-egy próbafolyamat során a teljes stáb, és a színész az otthon eltöltött idejét sem tudja teljes egészében pihenésre használni, mert többnyire csak ilyenkor van lehetősége a szövegtanulásra. Nem véletlenül sorolták a múlt rendszerben a színészi munkát a bányászokéval egyazon kategóriába, amit a fizetések mértéke is tükrözött. 1990 után közel húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a színházban dolgozók fizetését rendezni próbálják... A színész legfontosabb célja, hogy szembesítse a nézőt az igazsággal. Bár nem termel anyagi hasznot a művészek tevékenysége, annál több szellemi táplálékkal szolgál, teljessé teszi az életünket. Segít felfedezni önmagunkat, ráeszmélni arra, hogy kálváriánkban nem vagyunk egyedül, hogy az élet nemcsak kényszerű gürcölést, hanem gyönyörű pillanatok sokaságát is jelenti, hogy a legfőbb javaink nem az anyagiak. Nyitottabbá tesz mások iránt, segíti a szeretetre való képességünk kibontakozását. Már az ókori görögök példájából tudjuk, hogy megéri energiát, pénzt áldozni a kultúrára, a gondolkodó, önreflexióra képes polgár mindenfajta tevékenysége eredményesebb lesz ezáltal. Kultúra nélkül az ember életének lényege fog kárt szenvedni, reméljük, hogy erre nem kerül sor. Morus Tamás szerint a hagyomány, a kultúra nem a hamu őrzése, hanem a láng életben tartása, és azt hiszem, hogy azok az elöljárók tudják igazán felemelni az általuk vezetett közösségeket, akik belátják, hogy a krízisből való kilábalás nemcsak egészségügyi és gazdasági kérdés, hanem kulturális is.

– Van-e valamilyen pozitív hozadéka a színházra nézve a koronavírusnak?
– Pozitívnak tekinthető, hogy különböző online produkciók készültek, de ezáltal valójában épp arra ébredtünk rá, hogy a színház nem versenyezhet a filmmel. Minél komolyabban vettük ezeket a kísérleteket, annál inkább eltávolodtunk attól, ami csak a színház sajátja. Rendkívül fontos a nézővel való élő kapcsolat, mert a társadalom az ellenkező irányba halad. A színház segíthet fenntartani azt az egyensúlyt, amely nélkül megszűnnénk szellemi lénynek lenni. Az elmúlt hónapok alatt kiderült számomra, hogy olyan szövegeket kell újra elővenni, amelyek alapvető létproblémákkal foglalkoznak. Nem tudom, hogy milyen lesz ezután a színház, de valószínű, nem olyan, mint a vírus előtt.