a kúpszerű hegyen, megyünk, mászunk ki a romhoz, a romfal még megmaradt részéhez, ugrik a kép, megyünk a tóhoz, ott vannak éppen a pesti barátai, lelkesek vagyunk, hiszen új világ jön, új folyóirat, minden változik, egyikük, a szerkesztő átússza a tavat, a többiek napoznak a parton, pattan ki az egészségtől, fiatal volt, tele életerővel, ugrik a kép, a szokásos nyári, bálványosi két-három hetét tölti, általában egyedül, még a beépítetlen Ibolya-forrás környéki nyaralóban, idős, ismerős bácsi nyaralójában, viszem a báránycombot, viszem a borokat neki, ülünk, beszélgetünk, a borról egy szó sem, elteszi, én vissza stoppal, ugrik a kép, éjjel Kolozsvár, tíz is elmúlt, változó világ, megyünk hazafelé, de nem a kilencedik emelet, hanem a Szamos-part negyedik emelete felé, Sz.-ékhez, váratlanul behúz egy hatalmas diófa alá, repülő, mondja, és mutat az ég felé, repülő, mondom én is, bár semmit sem hallok, semmit nem látok, majd amikor elmúlik „a veszély”, indulnánk tovább, de megállít hirtelen, akna, mondja, akna, mondom, és tényleg, ott egy akna a lábunk előtt, fedővel vagy anélkül, nem emlékszem, nem voltam nővel hat hónapja, mondja Sz.-éknél, Sz. húzogatja a bajuszát, hümmög, nézi, be vagyunk rúgva, nem baj, jó az Sz. bora, ugrik a kép, vb., nála, a kilencediken, ülök a fekete-fehér tévéje előtt, ő el-eltűnik, kimegy, bejön, megint kimegy, megint bejön, tea, kérdezi, kávé, kérdezi, tea, mondom, jó, eltűnik, fél óra múlva jön, tea, kávé, kérdezi, tea, mondom, megint eltűnik, fél óra múlva jön, tea, kávé, kérdezi ártatlanul, legyen kávé, mert tea már volt, mondom, rendben, mondja, megint fél óra, megint jön, megint semmi, tea, kávé, nem kérek semmit, mondom, köszi, ugrik a kép, hazakísér a Donát úti albérletbe, kispénzű diákoknak, nekünk, pénzt ad, nem akarom elfogadni, de hajthatatlan, majd megkapom, amikor végeztél, ugrik a kép, nálunk, Kézdin, a szomszédos utcákban kérdez meg valakiket, hogy hol lakom, mindenki ismer mindenkit, mint egy nagy faluban, eligazítják, hátizsák a hátán, Bálványos, mondja szűkszavúan, ahogy különben szokta bizonyos esetekben, a napszemüvegesekben, olyankor csak szavak, félszavak, vissza-visszatérő félmondatok jönnek elő, és néz okos szemeivel, boltozatos homlokát látom, szürkülő szakállát, mosolyát, itt van most is, itt, itt, előttem, emberségét látom, tisztességességét, gerincét, ó, hol is ismerkedtünk meg, ugrik a kép elém, Sepsi, nem, Kolozsvár, kiadó, versek, aztán „átad” Bogdánnak, hogy gondját viselje a kezdő írogatónak, jó kezekbe kerülök, azt mondja, így van, mondom én most, aztán Sepsi, amikor hárman is, együtt, valami alkalommal, ugrik a kép, a levelei, lapjai, az a szeretet, ami azokból árad, barát, mondom, igazi barát, számontart, gondol rád, félt, óv stb., ekkor már barátjának tudhatom magam, tőle tanulom ezt a férfiak közötti bajtársiasságot, ugrik a kép, itt vagyunk megint, illetve ők vannak itt, nagyanyámnál szállásolom el, sétálunk a tetőn, a hóban, előttük járok, jóval előttük, be-bevárom a szerelmeseket, vagy üzenek nekik a hóban, molto vivace, nevet, nevetnek, boldog, jól érzi magát, szórakozásképpen felaprítja nagyanyámnak legalább félölnyi fáját és berakja szépen, ahogy kell, ahogy kedves Erdővidékén tanulta, a tornác alá, ahogy kell, ahogy tanulta otthon, ugrik a kép, írótalálkozók, az első két nap mindig penge, elképesztő agy, a harmadik napon pedig, amikor már leengedett, a sötét napszemüveges nap, hajnalig tartó éjszaka, a minimális beszéd, az a nézés a szemüveg lencséje mögül, az a mosoly, félmosoly, de ekkor már, akkor még nem tudtuk, beteg volt, nem is engedett senkit a szobájába, vele lakni, azelőtt mindig ketten, most én sem, nem tudtam akkor, hogy miért, később derült ki csak, borogatnia kellett a kisebzett testét, a rák dugdosta csápjait, ugrik megint a kép, a háznál vagyok, a kertben, tudom, kórházban van, tudom, nincs remény, fel kell hívnom, gyűjtöm az erőt, sokat kell gyűjteni, most már jobban van, mondja, csak egy műtét még, de ne mondjam senkinek, hasi karcióma, de nem publikus, atyaúristen, jaj, atyaúristen, nem publikus, mondja, ugrik a kép, pár hét múlva, augusztus elején ott állunk a koporsója mellett a Házsongárdban, kitűnő ember volt, nagyszerű költő, filozófus, nagy-nagy koponya, talán a legnagyobb itt, közöttünk, Isten éltessen mint költőt, Isten nyugtasson mint embert, Drága barátom…