Életünkben rengeteg külső hatás ér bennünket. Ezek egy része pozitív: segít, jobbá tesz, személyiségünket fejleszti. Ezekkel nincs különösebb gond. A másik nagy csoport viszont negatív irányba igyekszik elmozdítani minket. Elég általános tapasztalat, hogy engedünk nekik még akkor is, ha magunkban nem értünk velük egyet. Mert a nemet mondás általában nem tartozik az erősségeink közé.
Miért nehéz nemet mondani? Mert arra neveltek, hogy következetesek és megbízhatóak legyünk, hogy pontosan végezzük el a ránk háruló feladatokat. Mert félünk, hogy a másik ember sértésnek veszi az elzárkózást, megharagszik – noha szándékunk egyáltalán nem volt sértő.
Amiatt is aggódunk, hogy többé nem fog szeretni a másik. Korábban szívességet tett nekünk, és most olyat kér, amivel mi nem értünk egyet – de mégis megtesszük. A leggyakrabban attól tartunk, hogy a többség elfogadja a befolyásoló véleményét, és mi egyedül maradunk az álláspontunkkal. Aztán olyan helyzetek is adódnak, amikor nem értünk a témához, esetleg rangos, tekintélyes személyek állítanak valamit, és ha ezt megfelelően határozott fellépéssel teszik, máris visszakozunk.
Befolyásolhatóságunkat növeli, ha tájékozatlanok vagyunk az élet dolgaiban, eseményeiben, nincs önbizalmunk kitartani az álláspontunk mellett, nincs szilárd meggyőződésünk még a fontosabb dolgainkról sem, gyenge a kritikai érzékünk, nem próbáljuk szűrni a hatásokat, hasonlítani akarunk a többséghez.
A nagy befolyásolhatóság veszélye, hogy saját életünk irányítását kiengedjük a kezünkből, folyton másokhoz igazodunk, másokat utánzunk. Azt mondjuk, amit a többség, azt vesszük, amit mások vesznek, olyan helyen nyaralunk, ahol mindenki más is nyaral, követünk kritikátlanul mindenféle szokást, divatot, irányzatot.
Lehet, hogy szűk családi, baráti körben panaszkodunk a bennünket ért hatások miatt, de nyilvánosan nem merünk kiállni eltérő meggyőződésünk mellett, hanem úszunk az árral – pedig a saját életünkért mi vagyunk a felelősek.
Házassággal, neveléssel kapcsolatos világnézetet is sokan hajlanak az épp trendi nézetekhez igazítani. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy „mindenki így csinálja”. Pedig ezzel a „mindenkivel” még soha senki nem találkozott!
Hogyan lehet a negatív külső hatások ellen védekezni?
Először is jó, ha elgondolkodunk: igaz-e, amit hallunk, látunk? Mi szól mellette, mi ellene?
Legyen szilárd meggyőződésünk a dolgokról, igyekezzünk önmagunkhoz, meggyőződésünkhöz következetesek maradni, ne a „mindenkihez” igazítsuk véleményünket, tudjunk nemet mondani világosan, határozottan, felesleges magyarázkodás nélkül.
Erősítsük önbizalmunkat, magabiztosságunkat, ne ijedjünk meg, ha csúnyán néznek ránk meggyőződésünk, véleményünk miatt. Legyünk tudatában annak, hogy saját életünkért magunknak kell felelősséget vállalni, döntéseket hozni.
Különösen a szülők felelőssége nagy ezen a téren, mivel a gyerekek tőlük tanulják az elvszerű, bátor kiállás, a döntés lépéseit. Nem az a fő, hogy mit mondunk. A gyerekek a mi viselkedésünket utánozzák. Hiába beszélünk a bátorságról, ha viselkedésünk félelmet, ijedtséget tükröz. Mutassunk jó példát, amit követhetnek gyerekeink és mások is.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
