Megható volt számomra, ahogyan a presbiterek a szintén presbiterként, gondnokként tevékenykedő szüleikről, nagyszüleikről meséltek – azokról a lelki-szellemi értékekről, melyeket tőlük kaptak és melyeket most már ők adnak tovább gyerekeiknek, unokáiknak.

A presbiterekkel folytatott beszélgetések mentén felmerült igényre válaszolva januárban Málnáson a gondnok úr jóvoltából egy csapatépítő alkalomra került sor, mely kötetlenebb légkörben zajlott ugyan, ám az volt a lényeges pozitívuma, hogy az oly gyakori adminisztrációs kérdéseken túl hangsúlyosabban a lelki élet kérdései kerültek előtérbe.

A visszajelzésekből ítélve, fontosak és hasznosak voltak ezek a beszélgetések: néhányan elgondolkodtak azon a kérdésen, hogy mi is a presbiter szerepe a mai egyházban, a mai közösségben, mások a beszélgetések fontosságát hangsúlyozták. Mentálhigiénés szakemberként törekedtem arra, hogy a beszélgetőtársaim megtapasztalhassák az értő és érző figyelem, az empátia és a feltétel nélküli elfogadás érzését, mely érzéseket majd tovább tudnak vinni közösségünkbe, ugyanis pár éve nem titkolt céljaink közé tartozik a segítő beszélgetések, a lelki gondozás fogalmainak megismertetése és meggyökereztetése közösségünk körében.

„Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten kegyelmével jól gazdálkodnak!” (1 Péter 4,10) – nem vagyunk egyformák, más-más talentumokat kaptunk, épp ezért vagyunk fontosak egyénenként a presbitériumban, a közösségben, az Úr szolgálatában. Ezt a sokszínűséget tapasztaltam meg a beszélgetések során, ezért a sokszínűségért vagyok hálás, és kérem Isten áldását a továbbiakban is a gyülekezetekben szolgálatot teljesítőkre.

Székely Erika