Váry O. Péter
Aki sokat jár, sokat lát. Például felnőttek űzte gyermekjátékot. Ennek a műfajnak amúgy végtelen a tárháza, millió, gyermekeknek kitalált játékkal szívesebben bíbelődnek a felnőttek, mint csemetéik, adott esetben akár el is veszik előlük – Európa e szegletében, hol a történelem széljárása a múlt században felettébb vegyes volt, nincs is ezen csodálkoznivaló: amitől a mostani negyven-ötvenéves generációt saját gyermekkorában megfosztotta a jobblétre szenderült kommunista rendszer, azt sarjadéka fejlődése közben próbálja bepótolni. De most nem legóról, és nem is matchboxról lesz szó, hanem egy sokkal egyszerűbb szórakozásról: a matricaragasztásról.
Gyermekkoromban székely nyelvjárásban akcibildnek hívtuk a lehúzóst, azt hiszem, mára már teljesen idejétmúlttá vált. A különböző ábrákat (csupa ártatlan formát: állatokat, autókat, babákat) vízben áztatva lehetett eltávolítani a fényes papírról, a hártyavékonyságú fóliát óvatosan kellett ráhelyezni a díszítésre kiszemelt felületre, még óvatosabb simítással a légbuborékokat kipréselni alóla, és pár perc száradás után már készen is volt a remekmű. Sérülékeny jószág volt a lehúzós, ritkán bizonyult hosszú életűnek, de míg ott virított kerékpár keresztrúdján, füzet borítóján, tulajdonosa büszkén mutogathatta. Nehéz elhinni, de mély nyomot hagyott bennünk ez a szórakozás – olyannyira, hogy az akcibild a székely irodalomba is bevonult (Sántha Attila: „Kemál néha sportol, / de még nem badibild, / karján a tetova / legújabb akcibild”), s eme költemény, mely címével is sokatmondó – Az akcibildes Kemál – még paródia tárgyává is vált (Székely Csaba: „Belémbotlik egy badibild, / miért olyan tétova? / Ejsze eres kezefejin / akcibild a tetova.”)
Az akcibildet szép új világunkban hamar felváltotta az öntapadós, ma már nem csak, hogy könnyű hozzájutni, de könnyűszerrel házilag is elkészíthető. És éppen ez a baj. Azaz hogy nem az előállítás egyszerűsége, hanem úton-útfélen történő használata. Matricák virítanak szemeteskukán és esővízcsatornán, villanyoszlopon és közlekedési táblán, és aki figyelmesen böngészi feliratukat, csak ámul eme hirdetmények tartalmi sokszínűségén. Többnyire különféle rendezvényeket reklámoznak, de láttam már bizonyos tevékenységű cég előtt a konkurencia önnépszerűsítését, ilyen ultra mellett olyan ultra feleselését, ám a pálmát kétségtelenül a kutyagumitartóra ragasztott szépségszalonba hívogató viszi el.
Hogy miért e gyerekes kényszer a matricázásra? Lélekkurkász a megmondhatója, bár ha nem valami korai tudatalatti trauma kései tudatos kivetítődése, lehet akár a gyerekszoba hiánya is. Akármint is legyen, rossz szokássá vált jobb sorsra érdemes városunkban. Továbbterjedése ellen mit lehetne tenni, nem tudom, talán ha egyre több, a szépre érzékeny szemet bánt, akkor nem csak a megbélyegzett közlekedési táblák lecserélésével lehet megakadályozni ezt az ártatlan(nak tűnő) szórakozást.
