A IV. században mindenszentek ünnepét még a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg (az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja a mindenszentek napját). Az ünnep a VIII. században tevődött át május 13-ról november 1-jére, valószínűleg azért, hogy ezzel szenteljék meg a kelták régi népi új esztendejét. 835-ben Jámbor Lajos frank császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, így ettől kezdve a mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint ,,a temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a Mindenszentek Litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. A mindenszentek ünnepe az utána következő halottak napja miatt annak vigíliája lett. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnep is. Elnevezése, az angol All Hallows Eve magyarul azt jelenti: mindenszentek előestéje, ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája.

A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencés házban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, s a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. Némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosságban a ,,véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben, a bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.