16. ALTER-NATIVE nemzetközi rövidfilmfesztivál

2008. november 1., szombat, Magazin

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában november 5—9. között tartandó 16. ALTER-NATIVE nemzetközi rövidfilmfesztiválra az idén 52 országból benevezett 577 alkotás közül az előzsűrizés után 55 rövidfilm került be a versenyprogramba, ebből 15 magyar, 8 hazai alkotás, 3 pedig román—magyar koprodukció.

A fesztivál kiegészítő programjai között idén is tucatnyi nagyjátékfilm szerepel, zömében hazai, illetve magyarországi filmesek alkotásai. Radu Gabrea és Nae Caranfil filmjei mellett levetítik többek között Fliegauf Benedek Tejút című alkotását, Török Ferenc Overnightját. Zenei kínálat: november 5-én Hobo a Csavargók tízparancsolata című műsorával indítja a sort, 7-én irodalom (Garaczi László művei) és zene (Hajnóczy Csaba zenéje a magyarországi Kampec Dolores előadásában) találkozik a kultúrpalota színpadán, majd 8-án a hazai Duo Harry Tavitian & Cserey Csaba forrósítja fel a hangulatot. A rendezők valódi szenzációval is próbálnak szolgálni: 9-én este Lajkó Félix szabadkai hegedűművész első marosvásárhelyi fellépésére kerül sor a fesztivál zárásaként. A fesztiválon a képzőművészet is teret kap: a B5 Stúdióban az idei díszmeghívott, Németország képviseletében Ursula Oberhauser és Peter Weiss objekt- és installációkiállítása, míg a kultúrpalota kiállítótermében Makkai Bence (Románia) Dombok, fények, mesék című fotókiállítása várja az érdeklődőket. A marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen háromnapos filmes műhelymunkát szerveznek a Németországból érkező Tobias Frühmorgen vezetésével. (culturainmures.ro)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-11-01: Magazin - Sylvester Lajos:

Pusztuló síremlékek, pusztuló emlékezet (Határhelyzetek)

Első világháborús emlékmű a sepsiszentgyörgyi köztemetőben
A Honvédnévkönyv sepsiszentgyörgyi bemutatója alkalmával a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében összegyűlt kisszámú résztvevő a kialakult beszélgetés során nagyszámú, többnyire a lakosság, az egyházi és világi intézmények vezetőinek és testületeinek a honvédemlékek számon tartásával és gondozatlanságával, ezek pusztulásával kapcsolatos kérdéssel rukkolt ki.
2008-11-01: Magazin - x:

Meghalt a román színház nagyasszonya

Nem sokkal kilencvenhatodik születésnapja előtt szívrohamban elhunyt Dina Cocea, a román színjátszás nagyasszonya, akit a román teátrum királynőjének is neveztek. Ötven éven át játszott, közel száz szerepet alakított pályája során.