Élet a bentlakásokban

2008. november 1., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Ha lánybentlakás, akkor a Mikes Kelemen Főgimnáziumé. Az épület nagy, összesen tizenöt, nyolc vaságyas szoba van benne. Ezenkívül az ,,elit osztályon" van négy-, három-, illetve kétszemélyes faágyas szoba is, ezek saját fürdőszobával. Utóbbiak csak a régi bentlakóknak dukál, sőt, nekik még villanyt sem oltanak fél tízkor.

A nyolcszemélyes szobák nem túl jók. A nagy fogyasztás miatt csak minden másodikban van konnektor. Ezt a hiányt talán pótolni tudná az úgynevezett számítógép-tévé szoba, ha a három gép működne, és a televízióban is minden adást lehetne fogni. Természetesen, a tévé és a számítógép használata is korosztály szerint megszabott: a nagyok bármikor, a kicsik csak akkor, ha a nagyok nem. A bentlakó lányoknak konyhájuk is van, hűtőszekrényekkel, tűzhellyel és ülőalkalmatosságokkal ellátva. Az étkezde komor hangulatát felülmúlja a szakács nénik főztje. Az étel nagyon finom, csak meg kell kóstolni. A fürdőszobák vannak talán a legrosszabb állapotban, nem beszélve arról, hogy csak napi két óráig van meleg víz a bentlakásban.

A bentlakás rendszabályzata három fontosabb elven alapszik: tarts rendet, csendet, és tanulj. Tehát a jó bentlakó az, aki a napi három óra kimenőt is tanulással tölti, nem kacarászik a paplan alatt villanyoltás után, és jól egyezik a nevelőnőkkel. Sajnos, a három nevelőnőnk közül ketten nyugdíjba mennek, így ezután két fiatal fog rólunk gondoskodni. A nevelőnőket meg lehet szokni, tudni kell, melyiküktől hogyan kell kérezni, kedveskedni, álcázni előttük. A tanuláshoz minden szobának külön osztályterme van, ahol akár egész éjszaka is lehet tanulni. A bentlakó lányokra a belső rendszabályzat betartásán kívül még két feladat hárulhat: az egynapos konyhainasé vagy a kapusé.

Ha egy fiúbentlakást vizsgálunk — legyen az a Székely Mikó Kollégium bentlakása —, a körülmények semmivel sem jobbak. Az épület kisebb, csak három nyolcágyas szoba van benne. Az ágyak vasból készültek, szinte életveszélyes állapotban vannak. Minden szobában konnektor, az otthonról hozott számítógépet lehet ott használni. Televízió egy, a folyosón, a hűtőszekrény mellett. Az ételre nem lehet panaszkodni, mert úgysem változtatnának rajta. A fürdőszobák ennél jobb állapotban nem lehetnek egy bentlakásban.

A szigorúság nem nagy, sőt, az írott szabályok betartására sem fektetnek nagy hangsúlyt, még a rendet sem ellenőrzik. Ennél nagyobb negatívum, hogy a bentlakást minden reggel nyolc óráig el kell hagyni, ha kell iskolába menni, ha nem. Háromhetente pedig rendőrbrigád tart ellenőrzést a bentlakásban.

A körülményeket a bentlakás esetében még jobban le lehetne írni, de aki még nem lakott ilyen helyen, úgysem értené meg. Mindenki elkönyveli, hogy a bentlakás rossz, de arra nem gondolnak, milyen lehet rajtad kívül még hét emberrel egy szobában létezni, milyen az, ha egy pillanatot sem kapsz arra, hogy egyedül, csendben maradj. Vannak pozitívumai is a bentlakási életnek, hisz megnevel és megerősít. Biztos, hogy ki kell próbálni, látni, hogy milyen, de utána el kell menni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1322
szavazógép
2008-11-01: Kovakő - diákmelléklet - x:

Választások a diákszövetségben

Válasszunk új vezetőket, akik új lendülettel, energiával, fiatalossággal pótolják a kiöregedett elnökség munkáját — erre gondolhattak a Kovászna Megyei Középsikolások Szövetsége leköszönt elnökei, amikor összehívták a ,,nagy tanácsot" azzal a céllal, hogy szeptember 26-án a KOVAKÖ történelmében ötödik alkalommal nevezzék ki az új elnökségi tagokat.
2008-11-01: Kovakő - diákmelléklet - x:

Kritika a kritikáról

Nem nyerhetsz, nem létezik második kör, még a helyszínt sem tudod elhagyni. Mert mindig vár rád egy következő felmérő, mert a naplóba bekerült jegy és a hiányzás örök érvényű, a helyszínt pedig nem tudod elhagyni, csak kicserélni egy másikkal.