Nagymamám méhéből kiszakad az ózonréteg.
Az elfolyó tejút beteríti a földet.
Nagymamám egy piaci standon álmodik.
Álmában elhízott férfi csatolja ki az övem.
Nagymamám csak halott nyelveken beszél,
hiába tárcsázza a segélyhívót,
a vonal túloldalán recsegés, utána csend.
A térde rossz, későn érkezik, de nem túl későn,
homlokon csókolja a férfit, aki nem halhat meg soha.
Nagymamámmal évekre az erdőbe rejtőzünk.
Minden hajnalban kifésülöm hajából az éjszaka nyálát,
egyre halkabban és egyre ritkábban veszünk levegőt.
