Az állatok maguktól, ösztöneikre hallgatva gyakorolják a biztonságos távolságtartást beteg társaikkal, már jóval régebbtől, hogy az ember a világjárvány miatt rákényszerült volna.
„Ösztönösen otthon maradunk és csökkentjük a másokkal való kapcsolatokat, amikor betegek vagyunk. Ezt látjuk számos állatfajnál, de az ember gyakran elnyomja magában az ösztönt, amiért nagy árat fizet maga és a közössége is, mivel nyomás van rajta, hogy tovább dolgozzon és iskolába járjon” – mondotta az eurekalert.org portálnak Dana Hawley, a Virginiai Egyetem Természettudományi Karának biológusa, egy amerikai kutatócsoport vezetője, melynek tanulmánya a Science tudományos magazin március 5-i számában jelent meg.
A távolságtartást végző fajok közül csak néhányat, a hangyákat, a vérszopó denevéreket, a mandrill majomfajt mutatták be. Azért választották a vérszopó denevéreket, mert ezt a fajt már alaposan kutatta a tudomány, ismert, hogy – szemben a gyümölcs- vagy rovarevő denevérekkel – erős társas kötelékben élnek, megosztják az élelmet és tisztogatják egymás bundáját.
„A passzív közösségi távolságtartás a vérszívó denevéreknél a betegség alatti viselkedés mellékterméke: a beteg állat letargikus lehet, így az energiáit az immunválaszra fordíthatja. Láttuk, hogy ez az enerváltság csökkenti az állatok közötti interakciót, a kurkászást is” – magyarázta Sebastian Stockmaier, a kutatás másik résztvevője.
A mandrillok a tisztaság és a társas kötődések ápolása miatt szintén kurkásszák egymást. Az ő közösségi távolságtartásukban azonban stratégia figyelhető meg: mivel a kurkászás fontos a közösségbeli helyzetük megtartásához, elkerülik a csoport beteg tagját, ám ha közeli rokonról van szó, alkalmanként mégis kockáztatják a fertőzést, az ő bundáját is kitisztítják.
Ezzel szemben a hangyák sok faja aktív közösségi távolságtartást gyakorol: a beteg egyed feláldozza magát a boly érdekében, elhagyja a csoportot. Más esetekben az egészségesek térnek ki a beteg állat útjából, mintegy kizárva azt, hogy megfertőzzék a csoport többi tagját. (MTI)
