Láttuk, vezettük és ,,megszelídítettük”

2008. november 8., szombat, Magazin

A héten Háromszékre látogatott az ABC Center Volkswagen-karavánja, ez alkalomból a sepsiszentgyörgyiek és a kézdivásárhelyiek kipróbálhatták a német autógyár három új modelljét. Így nagyító alá vehető volt az új Scirocco, az egyszerre elegáns és sportos Passat CC, valamint az ugyancsak újdonságszámba menő Golf. A csíkszeredai székhelyű autókereskedő remek ötletének köszönhetően nemcsak a potenciális vásárlók, de az ,,egyszerű halandók" és mi, újságírók is kipróbálhattuk a vadonatúj autócsodákat.

Amikor az ember először találkozik az új Sciroccóval, pillanatokig nem kap levegőt. Az autó egyidejűleg sugall erőt és dinamizmust, vonalvezetése pedig egyszerűen csodálatos. Ha beülünk az autóba, előkelő, jól kidolgozott belsővel találkozunk, s meglepő, de a hátsó két ülésen is kényelmesen elfér két normális magasságú személy. Vezetéséhez igazi pilótaképességre van szükség, de a hétköznapi ember is megbirkózik irányításával, persze, egy kis ,,akklimatizálódás" után. A Volkswagen tervezői vérbeli versenyautót alkottak meg, amely méltó utóda a három évtizeddel ezelőtt (1974) megjelent és azóta legendává vált első Sciroccónak.

A Passat CC első pillantásra limuzinra hasonlít, azonban kupészerű profilja sportos megjelenést kölcsönöz neki. Az utastér minden részletében az eleganciát testesíti meg, a minőség pedig kifogástalan. A gépjármű egyik újdonsága a parkolást segítő Park Assist asszisztensrendszer.

Az új Golf — köznyelven a hatos Golf — tökéletes formájával hívja fel magára a figyelmet. Az orr-rész eléggé sportosra sikeredett — első pillantásra olyan sciroccós —, az új hátsó rész pedig rendkívül dinamikus megjelenést kölcsönöz. A belső tér kialakításakor a német dizájnerek kitettek magukért, hiszen a tökéletesség elérésére törekedtek, és őszintén bevallhatjuk, hogy ez sikerült is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-11-08: Magazin - x:

Sepsiszentgyörgyi díjazott

A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban kihirdették a Film―Szabadság―56 című forgatókönyvíró- és ötletpályázat eredményét. A szakmai zsűri 220 filmötletből hetet választott ki, amelyeket a Magyar Televízió megfilmesít és 2009. október 23-án bemutat. A sepsiszentgyörgyi Zsók Enikő Fekete füzet című pályamunkáját a zsűri dicséretben részesítette. Enikő filmvázlata egy, a forradalom eszméivel szimpatizáló temesvári osztály diákjainak meghurcolását ülteti át képi nyelvre.
2008-11-08: Magazin - x:

Elhunyt Michael Crichton

Hatvanhat évesen Los Angelesben rákbetegségben elhunyt Michael Crichton író, forgatókönyvíró, filmrendező, producer, az Oscar- és az Emmy-díj kitüntetettje.