Mózes László
Még szerencse, hogy nem egy gyermekre rontott a medve – mondta segítőinek a szombati támadást követően az a középkorú férfi, akit szaladás közben Sepsiszentgyörgy határában, a sugásfürdői út közelében próbált szétmarcangolni a vadállat. A rutinos futóra szabályosan rátámadt a medve, s ő kemény sportemberként valósággal megküzdött a behemót példánnyal, pontosan érzékelve, hogy az, koponyáját ropogtatva, súlyosan megsebesíti, s csak lélekjelenlétének, erejének köszönheti, hogy az ingerült állat végül lemondott róla. Túlélte a támadást, mert gladiátorként harcolt az életéért. És ezzel bekövetkezett az, amitől sokan tartottak, hiszen pár hete sokasodnak az aggodalomra intő jelek Sepsiszentgyörgy közvetlen környezetében, de más térségekben sem jobb a helyzet.
Még meddig kell tehetetlenül szemlélni a tragikus fejleményeket, minek kell még történnie, hogy véget érjen ez a rémálom? Sem gazda, sem jószág nincsen biztonságban, sem a városi környezetből olykor szabadulni kívánók, de a medvének sem előnyös ez az abszurd helyzet. A személyes tragédiák mellett leginkább az a döbbenetes, ahogy a medveügyhöz a társadalom egy szűkkörű, ám hangadó csoportja viszonyul. A medve mindenekfelett – ez állásfoglalásaik lényege, ám amit látunk, hallunk, rendszerint nem több olcsó, infantilis érzelmi manipulációnál.
Mindez vélhetően nemcsak a konok zöldek ellenkezése, hanem a háttérben jól irányzott, alattomos titkosszolgálati ügyködés is lehet: annak ellenére, hogy a medvekérdés nem csupán három megye gondja, hanem teljes mértékben romániai probléma, az kiválóan alkalmas a lakosság megosztására, figyelmének elterelésére, viszály és társadalmi feszültség keltésére. Sőt, etnikai feszültséget is gerjeszthet, ezt példázza az „Artúr” medve kilövése okán összeillesztett fura epizód, mely nem más, mint hangzatos, ám gyalázatos diverzió. A mostani vélekedésözönben pedig felbukkan az a megjegyzés, hogy a „ti” környezetvédelmi miniszteretek, a „ti” megyétek, a „ti” érdekeitek, a „ti” összefonódásotok az erdőpusztítókkal. Veszélyes játék.
Pedig észszerű és egyszerű alapelv lehetne, hogy lakott települések közelében nincs mit keresniük a medvéknek, akár van elég erdejük, akár nincs. Vitatkozni, sehova sem vezető okoskodásokat gyártani persze éveken, évtizedeken át lehet, de ez olyan, mintha egy égő házban nem a tűzoltás lenne az elsődleges, hanem a helyszínen lévők a tűz okáról elmélkednének, vagy szidnák a villanyszerelőt, amiért az zárlatos hálózatot tákolt össze. Most ráadásul nem egy égő tüzet kell eloltani, hanem egy folyamatosan durvuló, majdhogynem háborús helyzetet kell határozottan kezelni: a medve ugyanis – okoktól és körülményektől függetlenül – emberéletekre tör. Ilyenkor, legalábbis józan észjárással, nem macizunk, nem zengünk ódákat az érintetlennek óhajtott természetről, hanem a rendelkezésre álló eszközökkel próbáljuk nem elveszíteni a csatát. Háborús helyzetben ugyanis nincs döntetlen. Persze nyerhet a medve is, de az nekünk, biztonságra vágyó embereknek nem igazán lesz megnyugtató.
