Olvasom, hogy Csíkszeredába látogatott és onnan rádiózott volna Sebestyén Balázs. Már szerzett fontos támogatókat, ám „egy kicsi, de hangos csoport szerette volna a csíkszeredai látogatásukat tönkretenni”, és ezért lemondták a helyi adást.
A tiltakozók a műsorvezető Sebestyén Balázs egy korábbi gesztusát kifogásolták, amikor egy másik rádióműsorban arra kért egy erdélyi betelefonálót, hogy anyanyelvén, vagyis románul köszönjön el. Sebestyén Balázs elég hamar rájött, mennyire szerencsétlen volt az elszólás, és elnézést is kért, amit a betelefonáló – a műsorvezető szerint – el is fogadott.
A bocsánatkérést el is lehetne fogadni, azt is meg lehet érteni, hogy nem volt benne semmi bántó szándék. Azonban a rendszerváltás után három évtizeddel, amikor a határ szabadon átjárható, amikor napirenden van, hogy Magyarország körül az államhatár mentén és attól távolabb is nagyon sokan magyarnak vallják magukat, mégiscsak sokat mond a műsor szellemiségéről, a műsorvezető együttérzéséről, szeretetéről, ha erdélyi betelefonáló esetén az első gondolata az, hogy ő csakis román lehet, aki elég jól beszél magyarul.
Önkéntelenül egy régi mondás jut eszembe: „Ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel.” Miért kellene szaladnunk Sebestyén Balázs szekere után? Ez nem azt jelenti, hogy kiutáljuk innen, szükség esetén a kiesett kereket is segítünk visszatenni, de engedjük továbbmenni, találunk olyan „szekeret”, amelyik szívesen felvesz, vagy éppen magunk építhetünk egyet.
Szakács Béla
