Ám sajnos, az elmúlt évtizedekben megtapasztaltuk, a megszerzett hatalmat soha nem jóra fordították, még több megkaparintása volt mindig a cél, ha nem pártok közötti, akkor pártokon belüli küzdelmek emésztették fel a kormányzást. Mintha átok ülne rajtunk, ugyanaz ismétlődik újra és újra, politikai színezettől függetlenül, jobb- és baloldal egyaránt eljátssza a megszerzett bizalmat.

Hányszor szusszantunk már fel választások után, stabil többséget, ígéretes programokat látván, hogy végre, elérkezett a valós változások, reformok ideje. Hisz kampányban annyi szépet és jót sorjáznak a jelöltek, akkora tervekkel, elképzelésekkel domborítanak, hogy tizedük megvalósítása is fejlődést hozhatna. Ám aztán kiderül, ha egy pártnak van kényelmes többsége, akkor egymaga, pontosabban vezetőinek kétes ambíciója szúrja el, ha több párt kerül hatalomra, akkor egymás felzabálásával, lejáratásával töltik az időt, az ország érdekeit is könnyedén feláldozzák csak azért, hogy sajátjaikat érvényesítsék. Ha még akad egy bajkavaró elnök is – lásd annak idején Băsescu, s most a kétes ügyek támogatásában hozzá felnövő utódja, Iohannis –, minden adott, hogy se béke, se fejlődés ne legyen.

Végignézhettük Dragnea szociáldemokratáinak ámokfutását, és most láthatjuk, mire képes a másik oldal. Ha a Iohannis által támogatott Cîțu legalább ideje felét a kormányzásra fordítja a pártelnöki tisztség megszerzése helyett, talán sikerül ezt-azt megvalósítania kampányígéreteiből is. Ha annyi energiát szentel az oltáskampánynak, mint saját imidzse építésére, akkor jelenleg nem 30 százalék körül mozogna az országos átoltottság, és ha párton belüli taktikázások, támogatók toborzása helyett odafigyel arra is, amire megbízatást kapott, akkor nem kész tényekkel – például egy rosszul, felületesen megvalósított árliberalizáció miatt elszabadult energiaárakkal – szembesül. Ha nem Iohannis utasításainak hűséges végrehajtása lett volna számára elsődleges (hatalma bebetonozása zálogaként), talán észreveszi, hogy túlfeszíti a húrt, és hatalmas bakot lő. Ám ugyanez érvényes Románia megmentőire is (USR), akiket úgy elvakított valami torz bizonyítani akarás, hogy a nagy önérzeteskedésben már semmi sem volt drága, elvek, eszmék mehettek a kukába.

Robbant a bomba, összeomlás előtt a kormány, ismét válságban az ország, és mit látunk? Olcsó taktikázást, a demokrácia semmibevételét, csakhogy mentsék a hatalmukat s ami még menthető. Úgy el vannak foglalva egymással, hogy észre sem veszik, Románia polgárai egészen más gondokkal küszködnek: nyakunkon a tanévkezdés, melyről alig tudunk valamit, a járvány negyedik hulláma épp csak megkezdődött, de máris kevés a hely a kórházakban és előttünk egy hosszú, nehéz tél, egekig ugró fűtés- és villanyszámlákkal, melyeket sejtelmünk sincs, miként fizetjük majd.

Minden országnak olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel – tartja a mondás. Vajon, milyen bűnt követtünk el, hogy nekünk ilyenek jutottak? Sorozatban, újra és újra...