Paul Verlaine-nek bomlott az agya. Arthur Rimbaud szörnyeteg, művei teljesen érthetetlenek és undorítóak. Látták a két szerelmest Brüsszelben nyíltan szerelmeskedni ― egy Lombard nevű rendőrfelügyelő írta ezeket a párizsi prefektusnak címzett levelében, aki vizsgálatot rendelt el, miután Verlaine Brüsszelben rálőtt fiatal barátjára, és egy informátortól úgy értesült, hogy e tette a két költő közötti ,,erkölcstelen viszonyra" vezethető vissza.
Eddig a párizsi rendőrség archívumában pihentek a két ,,elátkozott poétáról" és más, neves személyiségekről négyszáz év alatt, a 17. századtól 1968 májusáig összegyűjtött dossziék, most azonban a legérdekesebbek napvilágot látnak a francia L’Iconaclaste kiadó jóvoltából A rendőrség titkai között (Dans les secrets de la police) címmel.
A kutatók két éven át minden megkötés nélkül kutathattak a prefektúra archívumában, hogy visszaadják a dekrétumok, a rendőri jelentések, a feljelentőlevelek, fotók és egyéb dokumentumok történeti értékét. Ilyen többek között az a térkép, amelyen felvázolták az 1968. májusi párizsi barikádok terveit. A kronológia szerint rendezett könyv tartalmazza a legfontosabb dokumentumok hasonmás változatát. ,,Nyolcszáz ismeretlen kincs" ― írta a kiadó, amely újságírókat, egyetemi oktatókat, írókat kért fel ezek kommentálására. A kötetben szereplő első dekrétum 1610. május 27-én született, a IV. Henrik királyt meggyilkoló Ravaillac kivégzéséről intézkedik. ,,Jobb kezét elégetik, testére olvasztott ólmot, forró olajat, izzó szurkot és gyantát öntenek. Ezután testét négy lóval tépik szét, tagjait elégetik, hamvait szélnek eresztik." Sarah Bernhardt, a 19―20. század fordulójának nagy színésznője kartotékjában név szerint felsorolják számos szeretőjét, valamint egy különlegességet: ,,Állítólag egy kibélelt ébenfa koporsót tart a házában, és néha abban alszik."
Az 19. század közepén a párizsi rendőrség két kötetben rendszerezte a francia főváros ismert homoszexuálisait. Ezek mintegy 1200 nevet tartalmaznak, címekkel és partnereik neveivel. Közülük sokakat letartóztattak, vagy egyszerűen csak gyanúsítottak. Már akkor is élénkek voltak a tiltakozások az utcai skandalumok ellen, erről tanúskodik egy levél, amelyet 1836. szeptember 25-én a prefektusnak küldtek: ,,Az utóbbi időben a körutak fiatalok találkahelyeivé váltak, akik a kései órákban több-kevesebb nyíltsággal a legundorítóbb szabadosságra valló ajánlatokat tesznek a járókelőknek."
És természetesen vannak politikai iratcsomók, nyilvántartások az 1871-es Párizsi Kommün vezetőitől kezdve. Érkezett például a rendőrfőnökhöz feljelentés Jules Vallésről, a szökésben lévő kommünár íróról, amely szerint Longjumeau-ban látták. Egy másik levél Gustave Courbet festő latin negyedbeli rejtekhelyét árulta el, egyben azt is, hogy a művész amerikai útlevelet kapott, és New Yorkba készül. Távirat jelenti be Victor Hugo halálát, és nyoma van Pablo Picasso francia állampolgársági kérelmének, amelynek végül nem lett folytatása. A hasonmás dokumentumok között szerepel Lev Trockij 1914-es tartózkodási engedélye: az orosz forradalmár ezt két évvel azután kapta meg, hogy egyszer már visszavonták tőle mint ,,nemkívánatos idegentől".
Végül pedig szerepelnek mindazok a nyilvántartási adatok és fotók, amelyek a közelmúlt történelmének eseményeire és szereplőire vonatkoznak: a második világháborús ellenállás, a zsidók deportálása, az 1961-es algériai tüntetések elevenednek meg. Előkerült 1968 fotóalbuma is, amelyet a rendőrség készített: premier plánban fényképezett arcok, összecsapások, könnygáztámadások és Párizs ostromának felidézése napról napra.
