Az utóbbi harminc esztendőben, de főleg az elmúlt három évben olyan társadalmi rendszer alakult ki, hogy annak valami új nevet kell adni. Sajnos a köznép csak a fejét forgatja jobbról balra, és tanácstalanul áll. Ismerjük a kutya esetét a nadrággal, vagy azt, hogy aki a lóhoz nem ért, a fejét üti...

Az volt az eredeti elképzelés, hogy a kommunista diktatúra után a lakosság veszi át a hatalmat Romániában, és egy magasabb színvonalú társadalom alakul ki. Nem vagyok politikus (bár valahol mindenki az), de már megéltem négy-öt társadalmi rendszert, hát tudok különbséget tenni azok között. Szerintem a mostani egyenesen „harababură”, azaz összevisszaság. Az országnak már nincs saját nagyipara (a privatizációval becsődölték), a mezőgazdaság olyan-amilyen (óriási termőföldek kerültek idegen kézre a Bărăganban, a Duna mentén, de a Partiumban és másutt is), a termés (búza, kukorica, repce, napraforgó stb.) a cséplésből egyenesen a hajóra kerül, és néhány nap múlva már valamelyik arab kikötőben rakodják ki. Itthon valamiféle vadkapitalizmus alakult ki, egy vékony, de gazdag réteggel és sok millió szolgaságra ítélt polgárral.

Románia rálépett a csúszdára! Az egészségügy, de főleg az egészség nagy veszélyben van, a tanügy talán még inkább, a gazdaság a földön vagy még lennebb, csupán a politika (vagy inkább a politizálás) működik, sőt, tombol, a több pártnak köszönhetően. Ma így, holnap úgy fordulnak, az 1989-es rendszerváltás óta már 24 kormányunk, illetve kormányfőnk volt, a minisztereket úgy teszik-veszik, cserélgetik, mint más a piszkos holmiját. Ezeknek a közméltóságoknak hova veszett el az esküjük a beiktatásuk után? A lopás, sikkasztás, pénzmosás magas szinten folyik, és mindig napirenden van. Már három miniszterelnökünk is volt, akiket szabályosan meg is kötöttek, de a törvénysértő miniszterek, igazgatók, rendőrök és más ügyes(kedő) fiúk-lányok sorát már számontartani sem lehet...

A konc fölötti marakodás, a pártok közötti huzavona (ami csak látszat) szinte élvezetes játék lett. Ma együtt, holnap külön, holnapután ismét együtt, ölelkezve menetelnek. A parlament hozza a sok és sokféle törvényt, de azokat nem tartják be, csak a balekok. Mindjárt mindenki azt csinál, amit akar, nincs rend, nincs fegyelem, nincs tisztelet, csak zűrzavar és összevisszaság.

Románia lett a más államokból kiselejtezett autóroncsok lerakata, az államadósság a csillagok fölött, az infláció vágtat, az árak emelkednek, a munkabérek pedig 1386 lejtől húszezerig terjednek – előbbi a munkáért jár, utóbbit az üldögélésért osztják a kiváltságosoknak. A hétköznapi ember az ígéretekkel marad, most is, mint régen a kollektív gazdaságban, ahol a javadalmazás úgy történt, hogy a tagok azzal maradtak év végén, amit év közben loptak el... Ami most a parlamentben zajlik, az egyszerűen minősíthetetlen.

A legfájdalmasabb számunkra az, hogy a dugót mi, magyarok fogjuk megint kihúzni, miközben az államelnök szász, a képviselőház elnöke pedig félig magyar – kisebbségiek ők is. Na de a remény hal meg utoljára. Hátha majd egyszer mégiscsak jobbra fordul a romániai helyzet, és kialakul egy olyan társadalmi rend, amelynek keretében létrejöhet a Székelyföld autonómiája. Vajon megérem-e?

N. Kányádi Mihály, ­Szentivánlaborfalva