magadra venni saját súlyodat
mint nagy köpenyt ami a földre nyom
királyi terhed így magától oszlik
Nem baj fiam
vannak kik még a súlyt
mit ország rak reájuk — viselik
vállukba mélyedt borzalmas köpenyt
mi mint a pókkar földre rántaná
nehányukat a velejükbe csontjuk
mélyébe vájja országterhüket
beeszi magát testük lelkibe
hol nemes szívet bántanak a pántok
Nem baj fiam
még vannak kik a terhet
mint tüzes testet borító palástot
Trianont a bőrükön viselik
égő csuháját le nem rántva onnan
minden áldott nap befalazva önnön
sóval varas sebeik recsegő
ördögkemény felületére vonják
hogy ne lássák rokoni népeink
mint vérzik el belülről Magyarország
Nem baj fiam
vannak kik összezárt
buldogfogak porával elegyített
ehetetlen keserves ételük
nyelik melybem a zöld beléndek
mit belefőztek a szomszédi népek
úszik mint Magyarország címere
hogy megdöglik bele
de régi technikával úgy csinálja
mintha még nem jött volna el halála
Még él fiam
kis zegzugokba rejtve mint a néptanító
suttogja el
hogy sose adja fel
Hogy míg a sír rá nem lehel
ő sose adja fel
még ha a földön nincs számára hely
ő sose adja fel
ha mindig tűrni és remélni kell
ő sose adja fel
ha beborítja vállát a lepel
ő sose adja fel
ha fene földbe rántja a teher
ő sose adja fel
a nemzetét eszméletét
ő sose adja fel
érted fiam?
Ő sose adja fel.
