SportéletVolt még egy sportgyűlés

2008. november 20., csütörtök, Sport

Volt még egy sportgyűlés. Volt... Ez is, mint az előbbi, a prefektus védnöksége alatt, és konzultatív jellegű akart lenni.

A cél nemes. Hiszen a napirendi pontok sora megyei sportéletünk fejlődésének stratégiájával kezdődött — és azzal is ért véget, méghozzá úgy, hogy lényegi megfogalmazások egyáltalán nem hangzottak el —, aztán az infrastruktúra következett, a teljesítmény és a tömegsport, a brutalitás és a dopping megelőzése, a szponzorok bevonása... Szép, nemde? De ezt végig is kellett volna vinni. Kinek a vezetésével? A megyei sportigazgatóéval!!! Mi tagadás, nem volt otthon a témában!

A kivitelezés tehát... Milyen jelzőt lehetne mondani, amikor csak egy polgármester, a sepsiszentgyörgyi tette tiszteletét. Antal Árpád el is mondta azt, amiért eljött, ez pedig a város sporttelepe — benne a műanyag borítású atlétikai pálya, a Szabó Kati Sportcsarnok (meg kell már barátkozni a névvel, hiszen annyi dicsőséget, elismerést szerzett a vidéknek, amennyit soha senki!), a sportszálló... — birtoklásának örökzöld témája volt. Megkérte a Nemzeti Sporthivatal képviselőjét, Ion Pandelét, hogy közvetítse mondandóját, szándékát Octavian Belu elnök felé. Amióta felmerült a kérdés, azóta sok víz lefolyt az Olton, s ahogy Pandele úr nyilatkozott a majd kidolgozandó országos stratégiáról, még több víz fog lefolyni... Itt nem perlekedni, kommunikálni kell, és zsebbe nyúlni, hogy lássák, elgondolásunknak van anyagi fedezete, háttere... Egy másik, sportéletünk jövőjét célzó sarkalatos kérdés volt a megalakulóban lévő független Iskolás Sportklub ügye. Nemes Áron igazgató elmondása szerint sok a tennivaló és még több a bizonytalanság, saját sportbázis nélkül, aprópénzzel... Nos, ezt az ügyet nem egy ilyen gyűlésen kell megbeszélni, kezelni.

Amiben jók vagyunk, az kétségtelenül sportrendezvényeink tisztasága, egy-két pitiáner eset valamelyik falusi focimeccsen, de egyéb... Ezután kellett volna következnie az első napirendi pontnak: a ,,közép és hosszú távú stratégia"... A startpisztoly csütörtököt mondott, s a mezőny nem rajtolt, tehát a vita elmaradt. Folytatjuk a következő konzultatív jellegű tanácskozáson. Amikorra felkészül a sportigazgató, eljönnek a polgármesterek, az egyesületi vezetők, szponzorok. Addig maradunk a keserű szájízzel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2008-11-20: Irodalom - x:

Gyurkovics Tibor: Köpeny

Lazíts ha tudsz Lazíts ha nem bírod
magadra venni saját súlyodat
mint nagy köpenyt ami a földre nyom
királyi terhed így magától oszlik
2008-11-20: Sport - x:

Bajnoki címekért a Szabó Kati Sportcsarnokban (Birkózás)

Hét végén, szombaton és vasárnap az ifjúsági I-es korosztályú (18—20 évesek) birkózók — leányok, fiúk — országos csapatbajnoki döntőt vívnak.