Az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt áthelyezték, két évig, 1958–1960 között a Leányiskolában (a mai Mikes Kelemen Líceumban) dolgozott, de az a két év elhanyagolható idő a közel hetven évhez képest, amit nálunk, velünk töltött napi fizikai jelenléttel, később véndiák-találkozókon, iskolai ünnepségeken. A Nagykönyvtár anyagát jól ismerte, rendszeresen látogatta, nyugdíjasként is gyakran, ha munkájához szüksége volt forrásmunkákra. Eljött az idő, hogy csak virtuálisan tarthattuk a kapcsolatot, Ernő bácsinak nehézzé vált a mozgás, de mindig tudott mindent az Iskoláról, örült az új kiadványoknak, szemlézte a sajtót, gyűjtötte az iskoláról szóló cikkeket. Nyugdíjasként ismerte az új kollégákat is, számon tartotta tevékenységüket.

Kezdő tanárként a bentlakásban megalakította a Székely Népi Csoportot, a fiú- és a leányiskola diákjaival járták a megyét, előadásokat tartottak. Négy évi működés után az iskolaigazgatói teendők miatt abba kellett hagynia ezt a munkát, később többször említette, hogy sajnálja az igazgatóként töltött időt. A tánccsoport, a népi együttes 1968-ban újjáalakult, Albert Ernő támogatta kollégái, diákjai munkáját, örült sikereiknek.

Mivel 1959-ben nem ünnepelhették meg az iskola fennállásának századik évfordulóját, 1969-ben a 110 éves ünnepségsorozat pótolta azt. Albert Ernő megírta Az 1-es számú Líceum monográfiáját, mely megcenzúrázva, megnyirbálva jelenhetett csak meg. A kollégium nevessé vált diákjainak, tudós tanárainak munkáiból készült kiállítás az ünnepség után még évekig a folyosókon maradt üvegszekrényekben, amíg felsőbb utasításra el nem távolították. Ez is olyan esemény volt a Tanár úr életében, melyet többször felemlegetett. Szerencsére az akkor kiállított anyag megmaradt, az iskolatörténeti külön-gyűjteményünk alapja.

Albert Ernő kisgyermek kora óta a népballadák szerelmese volt, szülőfalujában, iskolás korában elvarázsolták. Egyetemi évei alatt Faragó József a gyűjtés felé irányította, fiatal tanárként nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint dr. Konsza Samu mellé, kollégának. A példa és a belső késztetés 1973-ban hozta meg a gyümölcsét, a Háromszéki népballadák című kötetet, amelyet hosszas, diákjaival végzett gyűjtőmunka előzött meg. A kötet megjelenésekor nagy reveláció volt, máig fontos forrásmunka.

Ebben az időszakban a balladák közlésének másik orgánuma a Mikó Gyökerek – Iskolai folyóirata volt, amely a második számtól tartalmazott diákok által gyűjtött népköltészeti anyagot, elsősorban balladákat. A Gyökerek 1980-ig jelent meg Albert Ernő és Berde Zoltán tanár irányításával, a Népköltészet című rovatának anyagát a diákok gyűjtései adták. A kilencedik osztályos diákok házi dolgozatban nyújtották be gyűjtésüket a második évharmad első magyaróráján. Felsőbb osztályokban írókról, költőkről készítettek házi dolgozatot, a kortárs írókkal történt levélváltás darabjai ma már iskolamúzeumunk része. A kézzel írt dolgozatokból a Tanár úr sokat megőrzött, néhányat visszaadott szerzőjének.

A ’89-es változás meghozta a lehetőséget arra, hogy Albert Ernő az addig asztalfiókban tárolt és új munkáit kiadja. Történelmi és néprajzi tárgyú munkái kapcsán több kiadóval dolgozott, de a saját, egyszemélyes kiadójának létrehozását, az Albert Kiadót nagy kalandnak érezte.

Albert Ernő tanár úr 90 éves korában itt hagyott bennünket, a vigyázó szeme nélkül tehetjük tovább a dolgunkat. Őrizzük, amit összegyűjtött munkáiban, szavait, tekintetét lelkünkben. Ő már Vass Tamás, Majland Oszkár (népköltési gyűjtő mikós tanárok) és dr. Konsza Samu társaságában figyel bennünket – messziről.

Vigasztalódjunk, hogy ott van velük Budai Ilona, Bogár Imre, Szegvári Mariska, Rózsa Sándor, Molnár Anna és a többi balladahős. Betyárok is vannak ugyan közöttük, de kedves ismerősök. Vigyáznak egymásra.

Csikósné Péter Júlia