Háromszor kérjük számon a sok kampányígéretet! Nem lehet az autonómia ügyét üres kampányfogásként durrogtatni. Nem lehet az összefogás címszava alatt csirkefogókat bújtatni. Nem lehet a klientúrarendszereket voksunkkal táplálni.
Az RMDSZ olyan sok szinten és szempontból fő a saját levében, hogy azt talán felsorolni sem lehetséges. Az elmúlt tizennyolc év inkompetenciája, a koalíciókötés alkalmával mutatott elemi matematika hiánya, Orbán Viktor és Tőkés László kampányon kívül maradása, a ravatalos kampánymanifesztumok morbiditása, a mindenáron kormányhoz való ragaszkodás görcse stb. mind jó kulcsszavak Ludas Matyi tarsolyában.
A saját voksoló kezünkkel, valamint jóhiszemünkkel felnevelt Döbrögik mára viktimizációs gyakorlatokkal mentenék magukat. Markó Béla elkeseredésében nekiszökött a kínai nagy falnak, mondván, hogy tanuljanak meg a románok magyarul. Szerette volna, hogy felpofozzák, mert az szavazatokat hoz. De okosak Vadimék is, nem igazán hagyják már az RMDSZ-t az ,,ultranacionalisták áldozata" szerepében flangálni.
Egyszóval tényleg nehéz időket élünk. Ártatlan gyerekeket is be kell vonni a nagyvezírek védelmébe — tizenhat évre szeretnék nyomni a szavazókorhatárt. Pedig mennyire élvezhetnék az ifjak a csodálatos gyermekkor utolsó perceit. És mennyivel egyszerűbb lenne egy-két parlamenti helyről az MPP javára lemondani, hisz maradt volna a 32-ből bőven elég úgyis.
Egy kis pánikkeltéssel Kelemen Hunor is próbálkozott, blogjában sugallván: elárasztják a románok Székelyföldet. Idézek: ,,A törvénytervezettel a hosszas vita után annyit sikerült elérni, hogy visszaküldte a plenáris ülés a bizottságba, egyszóval ideig-óráig elásta, de a választások után ismét napirendre, terítékre kerül."
Így, imigyen telik, múlik az idő, s közben fantaszták nélkül Kolozsvár lábtörlői lesznek a székelyföldi egyetemi kirendeltségek is. Fontos kérdés ez, amelyről a tisztelt jelöltek mindannyian mélyen hallgatnak. A területi autonómia és a központosított Székelyföldi Egyetem terveit még jelen pillanatban is valóban gyönyörű fantazmagóriának tekinthetjük, Bakk Miklós Krónika-beli gondolatmenetét továbbfűzve, és az értelmi szerzőket májunk szerint minősíthetjük ,,fantasztáknak" vagy akár ,,think-thank"-eknek is.
Viszont álmok nélkül nincs fejlődés, nincs előrelépés, nem lehet elég sűrűn hangoztatni. Azon kell gondolkodni, hogy az irreálisnak tűnő álmokból hogyan lehet gondolkodás és munka útján realitásokat faragni. Hogyan lehet az egyetemcsírákat egyetemmé nevelni? Nos, ha valahol szükség van liberális szemléletre Erdélyben, akkor a felsőoktatásban mindenképpen. És itt is elsősorban a tanári állomány karbantartása érdekében. Sokkal áteresztőbbé kellene tenni a meglévő rendszereket, a Bolyain és a Sapientián egyaránt. Ennek elejét fogni rövid, maximum ötéves szerződésekkel lehetett volna az egyetemalapításkor. Az egyetemi tanárokkal újra és újra meg kellett volna pályáztatni helyüket. Így téve lehetővé, hogy egy-egy tanszékre friss levegő kerüljön, a közpénzen Héroszt játszó lazább tanársegédek pedig otthon folytathassák tevékenységüket. Ezt a rendszert bevezetni valóban csak liberális szemlélettel lehet. Nem az elbocsátott tanár sorsán aggódni, hanem a diákok érdekeit nézni. Mint ahogyan a grenoble-i Joseph Fourier Egyetemen vagy az amszterdami Vrije Universiteiten teszik. Úgy látom, a rendszert bevezetni sohasem késő, a tanárok előrehozott nyugdíjazásával pedig sok helyet fel lehetne szabadítani. Meg lehet tartani a nagyérdeműeket konzultációs pozíciókban, hogy továbbra is fontosnak érezhessék magukat. De ott, ahol a jövő nemzedék kezébe kell megélhetést adni, ott kőkemény, naprakész tudománnyal kell rendelkeznie az oktatónak. E rendszer bevezetésére kiváló alkalom lehetne a székelyföldi tanszékek egyetlen, erős egyetemben való összpontosításának pillanata. Nem hálás feladat, de szükségszerű ahhoz, hogy ezen egyetemcsírák a gyerekcipőből kiléphessenek. Látni kell, hogy sem a tudományt, sem a közéleti történéseket nem a tájba simuló emberek, svédasztalon hízott Döbrögik vitték előre, hanem az úgynevezett fantaszták, ha kell, a szavukat hallató fantaszták, hídemberek s Ludas Matyik. Azok, akiknek volt bátorságuk felemelni a szőnyeget az alája söpört koszról. Mert a nagy kérdés az, hogy mennyire hajlandó a politikum meghallgatni azt, ki hajtott fővel, alázattal tálal egy témát. Nem szükségszerű időnként húsba vágó tükröt tartani? Politikusok egymagukban csak középszerű dolgokra képesek. A fantasztáknak pedig tudatában kell lenniük, hogy bármilyen nemes célról is legyen szó, a politikusoknak megvan az apparátusuk, hogy bármikor kényelmesen keresztbe tegyenek — lásd népszavazás. Függetleneket kell juttatni a parlamentbe — ez a székelyföldi imperatívusz! Hogy megszakadjon az évtizedes ígérgetések lánca, az RMDSZ parazita klientúralánca, a megyei tanácsok befolyásolhatatlan önkényuralma. Mert különben megfulladnak a független vagy MPP-s városok, települések. Ha valamiért el kell menni szavazni, akkor ezért. Segíteni megválasztott polgármestereinket. S legyinteni egyet a Döbrögik hátsó tájékára! Kovács J. Szilamér
