Mongyuk, mióta Mári elment, mán nem es esik jól ott a féldeci, olyan fájin korcsomáros nem es lesz többet, most valami városi cinkát hoztak, az ki se tudja becsülettel tőteni a sert, semmi hab nincs a hálbába, aszongya a leánka, hogy így csinálják a jó helyeken, hát mennyen akkor ő jó helyekre sert csapolni, met annál semmi se élvezetesebb, mint amikor az ember jó nagyot húz a hálbából s osztán a bajuszáról letöröli a habot. Na, szóval mostanság nem járok annyit a korcsomába, s a koma se, met az es habosan szereti a sert. Ezétt úgy döntöttünk, szilveszterezni se menyünk oda, hanem há béülünk hezzánk, a zasszonyokot átkülgyük hezza, s osztán mindenki a maga dolgával legyen el.

Úgy estefelé, nem setétedéskor, met az korán van ilyenkor, hátramentem, megetettem a zállatokot, osztán megberetválkoztam, s vártam a komát. A zasszony megterített, mielőtt átment a kománéhoz, hátrahagyta, hogy a tőtött tojást a kamra fődjin kapom meg, met annak még hűlni kell, a virslit majd főzzük meg mi, ott van a hüttőbe a többi étel mellett, s azt es meghagyatkozta, hogy a hiúról melyik oldal szalonnát hozzam le, ha valamit enni es akarunk. Én a pincéből felvittem egy demizson bort s vaj két flakon pálinkát, s azzal az ünnepi asztal elő es vót készítve. De a koma csak nem érkezett meg, há hogy ne búslakodjak, tőtöttem egy gyűszűnyi pálinkát a mustáros pohárba.

Na osztán nagy sokára hallom, hogy a koma matat odakünn. Ejsze e mán úgy felhajtott a garatra, hogy nem kapja a gilincset, gondoltam, s mentem kinyitni a zajtót. Há a koma ott állt, egyik kezibe egy demizsonnal, a másikba egy pungával, annak es jó súlya lehetett, met a koma egészen leizzadt, mire ideért hezzánk a zalszegből. Há téged honnan szalajtottak, kérdeztem tőle, met a képe es meg vót nyúlva, aszondta, ne es kérdezd, komám, csak tőccs egy pohár pálinkát. A demizsont béállította az ajtó mögé, na, ennek se lesz sok bántódása, gondoltam, met a komának olyan savanyú a szőlője, hogy abból csak ecet lesz, heába mondom neki, hogy ha bort akar csinálni, akkor a regátitól vegye a szőlőt, ő csak fújja a magáét, hogy az övét még a zöregapja ültette, s azt meg kell becsülni. Há tőtöttem neki egy vizespohárkányi pálinkát, fel es húzta egy szusszra, s osztán elkezdte szapulni a kománét. Hogy minek kellett a fél kamrát átcipeltetnie vele hezzánk, mikor jól tudja, hogy itt es van étel elég, de az övé, a zasszony csak zsémbelt, hogy szégyen üres kézzel béállítani, nem pakol ő sokat, me otthon es kell valami maraggyon, de azétt még egy borkán zakuszkát csak bétett, hogy alig maradt hely a pungában a pálinkának, s a két keze majd leszakadt, míg ideért. S azzal elévette a pálinkáját s kitette az enyimé mellé a zasztal közepire. S akkor elkezdtünk szilveszterezni. Egy-egy pohárkával ittunk hol az én pálinkámból, hol az övéből, s beszélgettünk úgy éjfélig, akkor kiálltunk a tornácra, megnéztük a tűzijátékot, s osztán folytattuk a szilveszterezést. Magyar éjfélkor esment kimentünk, megnéztük a másik tűzijátékot es, s osztán ott mondigáltunk még egy darabig, mindenfélit, met hosszú vót a zév.

Egyszer csak a komának eszibe jutott, hogy a nyáron a sógorához bément a medve, s megmocskolt vaj tíz juhot. Erős fájin juhok vótak, a sógora még most es búslakodik miánik, de hát olyan világot élünk, hogy a medvének nagyobb a becsülete, mint a gazdának, ígérték, hogy adnak valami kárpótlást a sógorának, de abból se lett semmi. Ej, ha azt a medvét elkaphatnám, adnék én neki, mondta a koma, s azzal több se kellett, el es határoztuk, hogy menyünk medvét ölni. Magamra kanyarítottam a pufajkát, s eléhoztam a csűrből a Szuzukit, met mostanság itt nálunk mindenkinek ilyen szamurája van, azzal járjuk a zerdőt, s mióta a lovakot eladtam, azóta szekér elé es azt fogjuk. A koma megfogott két flakon pálinkát, met az nem csak mondóvíznek jó, hanem a hideg ellen es, s azzal béültünk a Szuzukiba, s vágjad ki a zerdőbe.

Alighogy sirültünk bé a fák közi, egyszer csak megszólal a koma: ejsze mi még egy fejszét se hoztunk magunkkal. Mán akkor a hidegtől valamennyire járni kezdett nekem es az eszem kereke, de mégse mondhattam a komának, hogy cseppecskét megjettem a gondolattól, hogy a szalonnavágó bicskával nekimenjünk a medvének, há mondtam, hogy igazad van, koma, mégescsak vissza kéne menni elvenni a druzsbát, met ha a medvét nem találnánk megtalálni, há leg­alább üresen ne menjünk haza. S azzal visszakormányoztam a zautót a zútra, s tegyed hazafelé.

A korcsoma előtt vaj hárman es álldogáltak, leintettek, kérdezték, merre vótunk ilyen korán. Esszenéztünk a komával, me hazudni nem szokásunk egyikünknek se, s mondtuk, hogy csak itt, ne, egyet levegőzni, met a zidén még nem vótunk künn. Otthon osztán béültünk a jó melegbe, szóltunk még vaj két szót, megittuk a maradék pálinkát, de mán a medvével való duhajkodás többet nem került szóba. Hát így tőtt el a mü szilveszterünk, boldog új esztendőt magiknak es.