Egy nemrég lezajlott megyeközi tanácskozás végső összefoglalója leszögezi — tudom meg egy újságcikkből —, hogy orvosnak, tanárnak el kell fogadnia azt az új szemléletmódot, miszerint mindkettő szolgáltatást nyújt a fogyasztóként szereplő betegnek vagy diáknak.
Döbbenetes iramban hódít teret a gazdasági alapú értékrend — szögezem le —, és átformálja világnézetünket. Sebaj, hiszen a tudomány állandóan fejlődik, és vele együtt az egész világ — nyugtatom magam —, amióta a darwini evolúciót ismerő majom leszállt a fáról, mert rájött, hogy ő ettől kezdve ember.
Ez az új szemléletmód ellenben olyan szépen, alattomosan lopja be magát életünkbe, és úgy változtat meg, hogy észre sem vesszük.
Vessünk hát egy pillantást erre a szolgáltatásközpontú fogyasztói világra. A szolgáltatás egy olyan cselekvéssorozat, melyet az emberek a többi ember hasznára végeznek — fogalmaznak a szakkönyvek —, természetesen, bizonyos ár ellenében. Például: a vízszerelő beszereli a csapot, a fodrász elkészíti a frizurát stb.
Számomra minden érthetően logikus, mégis felidéződik bennem a valamikori nyugati fogorvos esete, aki időközben mélyen gondolkodó spirituális tanítóvá vált, de megtartotta praxisát is.
Rengeteg pénzt keresett egy időben — mesélte —, de tevékenysége kis hányada állt csak gyógyászatból. A kellemes fogadtatás, csevej, a sok lépésből álló, elhúzódó elő- és utókezelés tették ki a nagyobbik hányadot. Így a páciens érezte, hogy ő fontos, az orvos érte és csak őérte létezik, és ezt keményen meg is fizette.
A legtöbb ember elégedett volt a szolgáltatással, de akadt egy nagyon kellemetlen beteg, aki mindig mindent dühödten kifogásolt, és mégsem váltott orvost a szívélyes javaslatra. Rendszeresen eljárt az orvoshoz, és amilyen dühösen és elégedetlenkedve érkezett, ugyanúgy távozott.
A mi doktorunk tűrte a fogyasztó-beteg dühkitöréseit, és mosolyogva szolgáltatott, mígnem anyagi jóléte teljében már nem lelte örömét semmiben, és az egészsége is kezdett romlani.
Ekkor döntött a változtatás mellett, mely életmódváltozással szemléletváltást is hozott.
Első lépésként úgy fogadta a kellemetlenkedő beteget, hogy eléje tette annak minden pénzét, amit évek alatt neki fizetett — miközben állandóan becsmérelte orvosa szakértelmét —, és közölte vele, hogy többet nem fogadja el betegének. A beteg döbbenetében hagyott csapot-papot, és azóta máshol fogyasztja a mások idegeit.
A történet hőse először veszített népszerűségéből, na meg pénzéből, majd más típusú emberekből állt össze betegeinek tábora, akiket azóta is szolgál tudása legjavával. Igaz, valamivel kevesebbet keres, de betegei tisztelik, megbíznak benne, ő meg jól érzi magát a bőrében.
