Advent

2008. november 27., csütörtök, Család

Az advent kezdete egybeesik az egyházi év kezdetével. Idén advent első vasárnapját november 30-án tartjuk. Az elnevezés a latin adventus — megérkezés, eljövetel — szóból ered, a Jézus születésére, eljövetelére való várakozás időszakát jelenti.

Az advent tehát az ünnepekre való ráhangolódás időszaka. Az idő múlását, a várakozást a naptár testesíti meg. A múlt században még fontak huszonnégy gyertyával díszített koszorúkat, ma már csak négygyertyásat, hetekre osztottat készítünk. A gyermekek viszont kaphatnak olyan huszonnégy rekeszes adventi naptárt, melynek mélyéről mindennap egy-egy apró kis ajándék, édesség kerül elő karácsonyig.

A fűzfából készült, örökzölddel díszített koszorú készítésének legkorábbi nyomait a Keleti-tenger szigetvilágában találták meg a néprajzosok. A koszorúkészítés szokása természetesen kapcsolatba hozható a téli napfordulóval.

A karácsonyt megelőző négy hétben régebb az emberek böjtöt is tartottak, melynek kezdetét éjfélkor harangszó hirdette.

A valódi adventi koszorú alapja örökzöld fa, hajlékony vessző, természetes anyag, melyet mohával, fenyővel egészítenek ki. Többnyire piros szalaggal díszítik, de megjelenik rajta az arany, ezüst, illetve a telet, havat idéző fehér hószórás. Szinte kötelezően szerepel még a toboz, a makk, a mákgubó, egyéb száraz termések, ízlés szerint. Az avantgárdra kacsingató készítők az utóbbi időkben már négyzet alakú koszorúkkal is előálltak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-11-27: Család - Jártó Kocsis Edit:

A doki esete a szolgáltatással (Szolgáltatás és szolgálat)

Egy nemrég lezajlott megyeközi tanácskozás végső összefoglalója leszögezi — tudom meg egy újságcikkből —, hogy orvosnak, tanárnak el kell fogadnia azt az új szemléletmódot, miszerint mindkettő szolgáltatást nyújt a fogyasztóként szereplő betegnek vagy diáknak.
2008-11-27: Család - Fekete Réka:

Védelem oltással és szűréssel (Szakorvos a méhnyakrákról)

A nőknél a méhnyakrák okozza a legtöbb halálesetet, de korai felismeréssel száz százalékban gyógyítható. A betegség elleni védőoltást, amelynek beadását a napokban kezdték el országszerte, nem minden szülő fogadta egyforma lelkesedéssel, többen visszautasítják kislányuk beoltását. A betegségről, a védőoltás hatásáról, valamint a szülők által feltett kérdésekre dr. Bálinth István nőgyógyász-onkológustól kértünk tájékoztatást.