vágott nyaka a kés utáni
levegőért esd délutáni
sanda, méla mészárláskor,
s hogy máskor jön el az a más kor,
midőn én szelíd szeppentségem,
riadalomban földön-égen,
félőn hívén, hogy –: alvó bomba,
fölcsavarodik toronygombra,
konzervdobozra, málló rönkre,
oltván „kanócát” mindörökre –;
s hiába jönne még oly téboly,
melyben az éltünk mélán szétfoly-
ik! – dadogván, szemmel verve
sem épül meg az ember verme,
s unokáim egy másik nyelvben
nem ismerik a semleges nem
nemét, csak igenét, tanát...
 
E békességes robbanást
szabadjon kissé bennebb hinnem
rólam lemálló minden ingen –

1986