Beszédes példája ennek a mindenkori hatalom szempontjából kellemetlen állapotnak a romániai közúti infrastruktúra, melyről időről időre kiderül, hogy a hangzatos nyilatkozatok és merész tervek ellenére bizony elég szánalmas helyzetben van, és fejlődése, gyarapodása pedig továbbra is csigalassúságú. Múlt héten ismét napvilágot látott egy hideg zuhanynak beillő adatsor, mely szerint Romániának a múlt év végén kereken 930 kilométernyi autópályája volt, illetve 410 kilométeren megkezdődött az építkezés. Ráadásként arról is értesülhettünk, hogy elkészült az ország első, 120 kilométeresre tervezett gyorsforgalmi útjának 18 kilométeres szakasza.

Némi jóindulattal azt mondhatnánk, végül is nincs nagy gond, akadnak fennakadások itt-ott, de összességében haladnak a dolgok. Csak legyünk türelemmel és várjuk ki a végét. Ám pont ezzel a két aprósággal van egyre több bajunk: az állandó várakozással és az egyre fogyó türelemmel. A fentebb említett makacs tények közé tartozik ugyanis, hogy Románia nem kevesebb, mint 18 éve vágott bele az első autópálya-kalandjába, az azóta már legendássá vált észak-erdélyiről beszélünk, melyből máig is csak szakaszocskák készültek el, ráadásul több nekirugaszkodás végül szappanoperává, sőt, bohózattá vált. E jelenség ráadásul nem csak ezt a mondhatni elátkozott sztrádát jellemzi, de sajnos több hasonló beruházásnál láthattunk szerződésszegést, a kivitelezők elzavarását, alapos késéseket, melyekhez még a trehány minőség is társult.

Nyilván vannak sikertörténetek is, a Bukarest és a tengerpart közötti pálya különösebb kalandok nélkül elkészült, és a dél-erdélyi építése is elfogadható szinten áll. Mégis bármennyire elnézőek lennénk, nehéz eltekinteni attól, hogy 18 év alatt – melyből 15-öt az Európai Unió ernyője alatt töltött el az ország – kevesebb mint ezer kilométernyi autópályát sikerült megvalósítani (az elviekben rendelkezésre álló sok-sok milliárd eurós forrásból), illetve most tartunk az első gyorsforgalmi út építésénél. A meglévő pályák ráadásul még távol állnak attól, hogy hálózatot alkossanak, miután az építkezés több helyen nem egymást követő szakaszokon történt, ezért úgy tűnik, mintha csak pár kilométeres mintarészeket szándékoztak volna létrehozni, bemutatandó az embereknek, hogy milyen csodálatos is egy ilyen út. Már ha valaha elkészül, és tényleg rendeltetésszerűen használhatjuk az egészet.

Így fest hát a nem túl szívderítő valóság, amihez hozzátartozik még, hogy az országos közúthálózat korszerű részének egyharmadára, a szerényebb kivitelezésűeknek pedig 40 százalékára ráférne a felújítás. A fentiek tudatában már csodálkoznunk sem érdemes, legfennebb szörnyülködni, hogy Románia továbbra is listavezető a halálos kimenetelű közúti balesetek terén az Európai Unióban, és az előzményeket ismerve nehéz elképzelni, hogy hamarosan csodának lehetünk tanúi.