Mit hozzon a Mikulás?

2008. december 4., csütörtök, Család

A gyermekek a Mikulás-napi és karácsonyi ajándékozás alkalmával a szüleik által mutatott mintát veszik át, noha lehetnek olyan korszakaik, amikor ezzel kifejezetten szembefordulnak — állítja, és ajándékozási szokásainkat is értékeli Csák Annamária gyermekpszichológus.

A szeretethiányos gyermekeknél fontos, hogy kitől mit kapott, és főként, hogy milyen értékben. Ez arra vezethető vissza, hogy úgy érzik: ez kompenzálja azt az érzelmi hiányt, amit környezetükben egész évben tapasztalnak. Ugyanakkor a stabil értékrendű családban nem igazán számít, hogy ki milyen ,,trendi" ajándékot kap, itt sokkal fontosabb, hogy sokat beszélgetnek egymással, együtt töltik a szabad idejük jó részét, odafigyelnek a másikra.

A fiatalok egy részénél eljön azonban az a korszak, melynek során kidomborítják az ünnepek ,,muszáj" jellegét, éppen ezért nem is vásárolnak vagy készítenek legközelebbi hozzátartozóiknak semmit. Ebben az időszakban nem szívesen töltenek együtt sok időt a szüleikkel, s az együtt ünneplést sem érzik olyan fontosnak. Ez legtöbbször — és egészséges esetben — nem tart sokáig, helyreáll a Mikulás-napi és a karácsonyi ajándékozási rend.

Csák Annamária kitért arra: nagyon fontos, hogy — egy adott személyt vizsgálva — egyensúlyban legyen az ajándékozás során az ,,adok" és a ,,kapok" oldal.

,,Ha valaki csak adni szeret, annak személyiségére a túlzásba vitt önalávetés a jellemző, míg másik esetben, ha csak kapni akar valaki, annak hátterében nárcisztikus, önző jellemvonások húzódnak meg" — hangsúlyozta, megjegyezve még: ,,A fogyasztói társadalomra jellemző drága, minél különlegesebb, ezzel együtt gyorsan romló termékek, amelyek rendszerint műanyagból készülnek, és az ünnepek elteltével már sokszor alig-alig használhatók, nem töltik be az ajándékozás igazi funkcióját. Leginkább azért, mert nem feltétlenül van mögöttük érzelem, a kapcsolatot élővé tevő közös élmények sorozata."

A pszichológus szerint tartós, az ajándékozóra sokáig emlékeztető játékokat érdemes venni a gyermekeknek, mint például a fa összerakható játékok vagy a kézművestermékek, amelyek már létükkel is arra emlékeztetnek, hogy mennyi időt töltött el valaki a tárgy elkészítésével. A szakember elmondta, hogy a különböző korosztályokkal folytatott kreatív foglalkozásokon is nagy igény mutatkozik a kukoricababák, különböző gyurmafigurák, fabábuk vagy batiktermékek készítésére. Ezzel a tapasztalat szerint szívesen játszanak a kisebbek, akik a későbbiekben saját fiaikkal, lányaikkal is megszerettethetik ezt a típusú ajándékot.

Előfordulhat persze, hogy a szegényebb családban felnövő gyermeknek kezdetben rosszulesik, hogy ő nem annyira értékes tárgyakat kap. Idővel viszont el lehet magyarázni ennek okát, szerencsés esetben pedig elfogadja: nem az számít, hogy mennyi pénzbe került egy-egy ajándéktárgy. Az ízlést egyébként lehet befolyásolni, s az életkor előrehaladtával fogékonyabbá válhatnak a gyermekek a több munkával és odafigyeléssel készíthető ajándékokra. Ha ezt már idejekorán tudatosítják, akkor a szülőket már kisgyerek korban is megajándékozhatják saját ké­szítésű kézművestermékekkel.

Csák Annamária felhívta a figyelmet: a gyermekeknek szükségük van az ünnep élményére. A Mikulás és a karácsony az ünnepek között szimbolikus fontosságú is, mert hiába tudják már, hogy a köréjük épült mítoszok, fantáziák nem valósak, mégis tudat alatt szívesen elhiszik annak legalább egy részét. Ezzel együtt kíváncsian várják még az illúzió szertefoszlása után is, hogy milyen lesz a következő év Mikulása, mit hoz nekik ajándékba, és milyen véleményt mond majd róluk a szokásos ajándékosztás előtt.

(MTI-Press)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-12-04: Család - Jártó Kocsis Edit:

A zöld faliszőnyeg (Szolgáltatás és szolgálat)

A szolgáltató mindenekelőtt a fogyasztóért létezik. Ha a szolgáltatás megfelel a fogyasztó érdekeinek, hát elérte célját, és jó pénzért eladható, akárcsak a termék. Eddig a tézis.
2008-12-04: Család - Puskás Attila:

Mikulásvirág — ami virít, nem a virág

Jól ismeri a naptárt — feltehetően — a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima), mert megjelentek már égővörös fellevelei (ezek nem virágok, a valódi virágai jelentéktelenek, kicsinyek). Már ebből is tudhatjuk, hogy Szent Miklós gyermekek által várva várt ünnepéig csak néhány napot kell ,,aludnunk". Kínálják is a virágkereskedők ezt a tartósan díszlő ,,kutyatejfélét"! (Híven a kutyatejnövények — euphorbiák — nevéhez, ennek sem hiányzanak a mérgező, fehér ,,tejnedvet" temelő sejtjei.)