Haladás tehát. Legyen most a kisstadion. Ahol – néhány év kihagyás után – ismét zajlik az építkezés. A tények ismertek: az egykor a tömegek által gyakorolandó sport lehetőségének megteremtésére kialakított létesítmény – mely szolgált szabadtéri moziként, de az első szabad március 15-e ünnepségének helyszíneként is – továbbra is a sport szolgálatában marad, de a kor követelményeihez igazítva. Ami valójában teljes átépítést, pontosabban sok új építkezést jelent. Azon esetleg lehet vitatkozni, miért kellett az utcához legközelebb eső épületet, a sportszállót közvetlen a járda mentére tervezni, de hát az ennek eldöntésében illetékes önkormányzat így fogadta el a tervet, így kezdődött el a kivitelezés. Ami meg azt jelenti, az építőknek a gyalogosforgalom számára kialakított felületet is igénybe kell venniük, sőt, a mindenféle kellemetlenségek elkerülése végett a munkálat idejére kisajátítaniuk. Van ennek egy procedúrája, kérés, jóváhagyás, kijelölés – és ezzel már témánknál is vagyunk. Az építőcég ugyanis mindent a nagykönyv szerint teljesített, a papírmunka után a terepen is, azaz sárga festéssel (ami a közlekezdésben tudvalevőleg az ideiglenességet jelenti) sávokat festett fel az úttestre, ami már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a járókelő megértse, az éppen zajló építkezést ki kell kerülnie olyképpen, hogy azon a szakaszon a szemközti járdát kell használnia. A gyalogosforgalom elterelését táblák is tudatják az épp arra járókkal, rajtuk egyetlen szóval: traversați, nyíllal mutatva az irányt. Vagyis minden körülmény megteremtve a biztonságos közlekedéshez és munkavégzéshez egyaránt – épp csak egy apró, egy egészen pici kis részlet kerülte el a kijelölést végző építőcég figyelmét. Éspedig az, hogy jó lett volna azok alá a bizonyos egyszavas táblacskák alá egy másikat is kitenni. Ami ugyan nem lenne annyire kicsi, mert olykor a magyar nyelvre a tömör kifejezés nem igazán jellemző. Hiszen hogyan hatna az, ha a gyalogosra ráböffenne egy tábláról az utasítás: átkelni! Ilyen esetben nem csak a helyes, de az udvarias megfogalmazás is szükségeltetik: szíveskedjék a szemközti járdát használni. Vagy a dagályosságot elhagyva, az egyszerű, de közérthető fogalmazásra törekedve: használják a túlsó járdát.

Aki eddig elolvasta e kis írást, talán fanyalogva jegyzi meg: sok hűhó semmiért. Minek ekkora feneket keríteni egy magyar nyelvű felirat hiányáért, hiszen a törvény nem kéri, a sepsiszentgyörgyi magyar ember meg tud azért annyira az állam nyelvén, hogy megértse azt az egy román szót. Ráadásul ideiglenes tábla, huszadrangú tehát a kérdés, kár rá nyomdafestéket pazarolni, hát ezért olyan drága az újság, mert ilyen felesleges dolgokkal töltik meg.

Hát nem, felebarátaim. Tudom: kedves kis városunkban nem ez az egyetlen hiányzó magyar felirat, talán nem is a legfontosabb (már ha lehetséges ebben az esetben sorrendet állítani), de van annyira jelentős, hogy érdemes legyen szóvá tenni. Mert kisebbségi létünk természetes megélésének elsődleges feltétele a teljes kétnyelvűség megteremtése, minden szinten és minden utcasarkon. Ezt meg csak a belső igény szülheti meg – hogy esetünknél maradjunk, az építőcégnél (melyet amúgy jó magyar ember vezet) magától értetődőnek kellett volna lennie, hogy a forgalomelterelést jelölő táblára ne csak románul, hanem magyarul is felkerüljön a szükséges felirat – miként az építési munkaterületet jelölő táblának is kétnyelvűnek kellene lennie. Míg az ilyen apróságok nem válnak zsigeri cselekvéssé, addig az autonómia is csak ködös vízió marad, színházi előadássá, amelyre a nézők nem akarnak önszántukból jegyet váltani.