Az egybegyűlteket Péterfi Ágnes unitárius lelkésznő köszöntötte. A szerzőknek köszönetet mondva kiemelte, hogy a liturgiát teljessé teszi, ha megszólalhatnak a kántorok, az orgonák, és a lélek szárnyán, az éneken keresztül a gondviselő Istennek sokszor olyan imádságokat is el tudunk mondani, amilyeneket a lelkész pusztán szavakkal nem tudna megfogalmazni. Így alkothat egészet az istentiszteleten az elmélkedés, az imádság, a prédikáció és a zene együttese.

Lőfi Gellért orgonaművész, karnagy szerint a kultúra ápolásának egyik fontos szempontja, hogy olyan értékeinket, eszközeinket is megőrizzük az utókornak, amelyek hitünkben, emberségünkben, lelki életünkben, egyházi és nemzeti hovatartozásunkban megihletnek, megerősítenek bennünket. A kötet különleges értéke, hogy nemcsak az orgonák történetét, leírását tartalmazza, hanem dokumentálja elődeink ezzel kapcsolatos fáradozását, áldozatvállalását is. Nagyon fontos, hogy ezek a hangszerek használatban maradjanak, és lelkileg is gazdagítsák az egyházközösségeket a népénekek kíséretén, az orgonamuzsikán keresztül.

Márk Attila beszámolójában kiemelte, hogy nagyobb tervek nélkül, csupán a kincskereső érdeklődésével fogott ehhez a munkához tíz évvel ezelőtt, amikor az árkosi unitárius templom orgonájáról készült cikket írni a hangszer építésének száznegyvenedik évfordulójára. Ekkor bukkant a helyi levéltárban egy korábbi árkosi orgona építési szerződésére. Írása Dávid Istvánhoz került, a Műemlék orgonák Erdélyben című kötet szerzőjéhez, majd Enyedi Pálhoz, a Magyar Egyházzene folyóirat szerkesztőjéhez. A kialakult munkakapcsolat után egy cikksorozat terve körvonalazódott a háromszék-felsőfehéri unitárius egyházkör valamennyi orgonájának számbavételéről, dokumentációjuk felkutatásáról. A helyi lapokban megjelent írások nyomán végül a Magyar Unitárius Egyház elnöksége felkérte a szerzőket, hogy dolgozzák fel az egyház valamennyi orgonájának történetét. A nagyszabású munka során Márk Attila a levéltári kutatásban vállalt oroszlánrészt. Ez felölelte az egyházközségi levéltárak, a kolozsvári gyűjtőlevéltár és az állami levéltárak vonatkozó dokumentumainak, szerződéseknek, levelezéseknek, jegyzőkönyveknek átolvasását, kijegyzetelését. A levéltári kutatás után következett az orgonák helyszíni vizsgálata, melyet Enyedi Pállal együtt végzett.

A budapesti kutató vetített képes előadásából megtudhattuk, hogy unitárius templomokban a reformáció korától közel két és fél évszázadon át nem használtak orgonát. Az első orgona Kolozsvárra készült 1806-ban, majd egyre több egyházközség szerezte be a hangszert. A kötetben feldolgozott két egyházkörben eleinte barcasági szász mesterek állítottak fel orgonákat, többek között Andreas Eitel, Thomas Baltres és Petrus Gottlieb Schneider. A magyar nyelvű okiratokban e német nevek gyakran lefordítva szerepelnek, például Baltres Boldizsár Tamásként, Schneider Szabó Péterként. Az 1820-as évektől székely mesterek is feltűnnek, előbb a szemerjai Serester Dávid, később a mátisfalvi Szőcs Sámuel és az abásfalvi Balázs Mózes. A 19. század második felében e vidéken is dolgozott a kézdivásárhelyi Kolonics István és a brassói Nagy József. Utóbbi műhelyét a századfordulón Csioflek Miklós vette át. A két háború között a brassói Karl Einschenk és kisebb részt a temesvári Wegenstein-üzem teljesítette a megrendelések javát. Jelenleg az unitárius egyháznak körülbelül száz orgonája van. Érdekesség, hogy bár az idők során számos orgona elpusztult (például Kilyénben, Kökösben és Alsórákoson), más hangszerek pedig romosan maradtak fenn (például Kálnokon), ezeket is számba veszi a kötet.

Enyedi Pál kiemelte, hogy a könyv nemcsak az unitárius egyházat gazdagítja, hanem a teljes erdélyi orgonatörténet-írást is. A hangszert ugyanis a nyugati kereszténységhez tartozó valamennyi történelmi felekezet használja, a mesterek felkérésre hitvallási különbségtétel nélkül készítettek orgonákat, melyek közül többet – vétel és áthelyezés útján – más-más felekezetű templomban állítottak szolgálatba. Erdély orgonatörténetének részletesebb megismeréséhez ezért a hasonló kutatómunkát a többi egyházban is el kell majd végezni.