A középiskola elvégzése után a budapesti Ludovika Akadémia növendéke lett. A háború után hazatért Erdélybe, és 1947-től a kolozsvári Dolgozók Színháza szerződtette tagjai közé. A Mélyre nyúlnak a gyökerek című sikerdarabban lépett először színpadra — e sorok írójával együtt —, majd a Váratlan vendég című Priestley-drámában. 1948 augusztusában ő is Szentgyörgyre jött színházat alapítani.

Jóképű fiatalember volt, magas, szőke és kék szemű, mint a legtöbb orosz vagy porosz férfi, így számos egyenruhás szerep birtokosa lett. A színház első mesedarabjában, a Piroska és a farkasban 1949-ben (orosz átdolgozás) ő volt az orosz katona, aki felvágja a farkas (Darvas Dezső) gyomrát, és kiszabadítja onnan a nagymamát (Somogyi Lili), valamint Piroskát (jómagam). Utolsó itteni szerepében (1968) impozáns védőügyvédet alakított Saul Lewitt Parancsra tettem című drámájában. Korán hízásnak indult, de ezzel együtt humorérzéke is gazdagodott. Kiváló Falstaffot formált a Windsori víg asszonyokban Hegyessy Magda és Kovács Kató oldalán. Ez volt a színház első Shakespeare-bemutatója 1964-ben, a szerző születésének 400. évfordulóján (rendezte: Szombati Gille Ottó m. v.). Volt apám a Lámpás című Gárdonyi-műben több mint száz előadáson keresztül, vérbő Golovics Sütő András Falusi játékában, a Tékozló szerelemben, feszes porosz polgármester a Köpenicki kapitányban, ebben a Bán Ernő rendezte, különleges műfajú Zuckmayer-darabban. Mindez csak néhány a sok közül.

Húsz év után átszerződött a Kolozsvári Magyar Színházhoz, ahol még számos sikeres alakítást mondhatott magáénak, majd nyugdíjba vonult. Időnként érdeklődtem felőle. Nemrég hallottam, hogy megműtötték a lábát. Július 13-án telefonértesítést kaptam Kolozsvárról: meghalt Bíró Levente. Már csak ketten éltünk az alapító gárdából, és most elment Levi is... Egy esküvői kép villan fel a múltból, 1948 őszéből: Bíró Levente és Buttyka Ilona házasságot kötöttek. Ilike szintén velünk jött Kolozsvárról mint pénztáros, majd később súgónő lett. Aztán megszületett Csaba, a fiuk. Ők most az igazi vesztesek. Levente emlékét két színház őrzi, és a közönség itt és a kincses városban.

Mit mondhatnék még? 1959-ben Móricz Úri murijában mint Zselley Balogh Ábel fél karral derékon felkapva cipelt be a színpadra mint kapálódzó sommáslányt. A sok előadás alatt alaposan bekékült az oldalam a jókora tenyér nyomása alatt. Ez volt a ,,legfájóbb" színpadi emlékem Bíró Leventéről. Most az ember és kolléga elvesztése fáj. A kolozsvári Házsongárdi temető adja a végső nyughelyet a 83. évében elhunyt pályatársnak. Itt nyugszanak még: Papp Nusi, Kovács Kató, Forrai Ferenc, Mester András... itt az első rendezőnk, Borbáth Magda.

Temetünk és emlékezünk… Mint mindig, most is meggyújtottam egy gyertyát. Érette! Érettük! Mindnyájukért!