VízilabdaElődöntőben a női válogatott

2022. június 30., csütörtök, Sport

A házigazda magyar női vízilabda-válogatott 7–6 arányban legyőzte az ausztrál csapatot a keddi negyeddöntőben, és ma 22 órától az elődöntőben a hollandokkal találkozik a vizes világbajnokságon.

  • Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
    Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Vályi Vanda hozta el a labdát a ráúszásnál, a vezetést azonban a tavalyi ötkarikás játékokon ötödik ausztrálok szerezték meg. Keszthelyi Rita egyenlített, Gurisatti Gréta góljának köszönhetően pedig már a házigazdáknál volt az előny (2–1), csakhogy a nyitó negyed végére fordított a rivális (2–3). A második felvonásban hosszú percekig nem született újabb találat, mert rendre kimaradtak a helyzetek, mígnem Keszthelyi ismét egyenlíteni tudott (3–3).

A nagyszünet után folytatódott a hibákkal tarkított mezőnyjáték, mindkét oldalon pontatlanok voltak a játékosok, vagy a kapusok védtek. Érzékelhető volt az idegesség, és már csaknem három perc lepergett a  harmadik játékrészből is, amikor Vályi a jobb alsó sarokba továbbított (4–3). Kőkemény csata zajlott a vízben, olykor kíméletlen párharc folyt. Még 36 másodperc volt a negyedből, amikor Rybanska Natasa közelről a hálóba húzta az ötödik magyar gólt (5–3).

A záró felvonásban büntetőből szépítettek az ausztrálok, Rybanska azonban, miután remekül blokkolt, az ellenakció végén a jobb felső sarokba zúdított (6–4). Kettős emberelőnyből faragott hátrányából a rivális, majd hetvenöt másodperccel a vége előtt Keszthelyi a jobb alsóba lőtt (7–5). Bár egy ausztrál gól még esett, a magyar válogatott győzelme nem forgott veszélyben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2022-06-30: Sport - :

Júliustól új rendszerben zajlik a sorozat (Labdarúgás, Román Kupa)

Jövő héttől teljesen más rendszerben veszi kezdetét a Román Kupa következő idénye. A szakszövetség a változtatásokkal vonzóbbá tenné a sorozatot, így a tervek szerint izgalmasabb párharcokra van kilátás. A székelyföldi megyék kupagyőztes csapatai megismerték ellenfeleiket a viadal július 6. és 13. között zajló regionális szakaszában.
2022-06-30: Vélemény - :

Megvan az ideje a pihenésnek… (Református hírnök)

A Prédikátor könyvéből tudjuk, hogy az ember életében mindennek megvan az ideje. Megvan az ideje a születésnek, a tanulásnak, a munkának, a sírásnak, a nehéz pillanatoknak, a magánynak… De Isten kirendeli az időt a pihenésre, kacagásra, élményszerzésre, közösségépítésre, boldog együttlétre is.