Ő volt az én különleges taxim, egy bicikli sofőrje, ugyanakkor ő volt a főzés királya meg a meglepetésszerzés nagy mestere is. Nagyapa mindig a kedvemben járt, és tette mindezt végtelen nagy szeretettel és alázattal. A legfinomabb ételeket főzte, minden kívánságomat teljesítette, megjavította elromlott szerkentyűinket.
Türelemmel, kedvességgel, szeretettel ízesítette meg főztjeit, amitől mindenki jókedvre derült. Soha nem ettem finomabbat nagyapa ételeinél.
Nagyapa maga volt a megtestesült vidámság és derű. Olyan boldogan, felszabadultan járt-kelt, mintha fiatal volna. Nagyapától ez óriási dolog volt, mert lábfájdalmai és sok egyéb betegsége is volt, ami miatt morcoskodhatott volna nap mint nap. De a betegséget és a fájdalmat soha nem engedte be a szívébe. Még arra is ügyelt, hogy a hozzánk intézett szavai bájosak, tündériek legyenek. Kedvessége, illedelmessége határtalan volt. Nagyapa mindig higgadt volt, bármi történt, sikerült megőriznie a nyugalmát. Bölcs volt és erős, még a hétfejű sárkánnyal is megbirkózott volna. És a meséi, amelyeket nekem mondogatott, egyszerűen lenyűgözőek!
Merthogy nagyapa mesélni is tudott ám! Tőle hallottam a legjobb történeteket. A szüleitől, nagyszüleitől hallott meséket összeszőtte saját gyermekkorának emlékeivel. Sok mindenről mesélt. Mesélt Gyuriról, akinek egy hegyről leguruló tök tönkretette az iskolatáskáját. Mesélt arról is, hogyan szereztek gyümölcsöket egy olyan embertől, aki ki nem állhatta a gyerekeket. Mesélt egy rakoncátlan osztályról, egy szalmaházban rejtőzködő diákról, egy kisgyerekről, akit az édesanyja megkergetett rossz tetteiért. Mesélt a kitartásról, a barátságról, a jóságról, az életről hatalmas nagy szeretettel, humorral fűszerezve. Nem csoda, hogy örömmel hallgattuk!
Nagyapának volt egy kedves szokása: szeretett meglepni mindenkit, boldog volt, ha megajándékozhatott valakit. Ha valakitől valamit kapott, kétszer akkora ajándékkal viszonozta. Bármennyit adott, mindig volt tartaléka, soha nem fogyott ki semmiből. Az én csodálatos taximat olykor másra is használta, nemcsak hazahozott az óvodából, hanem titokban a boltokat járta vele, hogy mindig legyen mivel meglepnie bennünket.
Ilyen volt az én nagyapám!
Most nincs itt, többé nem lehet velünk, elutazott valahova messzire. Olyan messzire, ahonnan már nem térhet vissza soha többé. Most a csillagok között biciklizik, valahonnan fentről figyel és vigyáz rám. Néha olyan, mintha egyszer-egyszer rám kacsintana. Ő az én őrangyalom, ebben biztos vagyok, mert mi örökre elválaszthatatlanok vagyunk.
Fülöp Eszter,
Kézdivásárhely, V. osztályos diák