Visszásságok az október 23-i nemzeti ünnepen

2008. december 11., csütörtök, Világfigyelő

Az Országgyűléshez, a rendészeti miniszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordul az október 23-i rendezvényeken tapasztaltakkal kapcsolatosan az állampolgári jogok biztosa. Szabó Máté jelentésében egyebek között azt kifogásolja, hogy a rendőrök az idei októberi ünnepen nemzetiszínű szalagért, nyakban lógó sípért igazoltatták az embereket. A legtöbb probléma még mindig a rendőrök azonosító jelével volt. Az ombudsman kifogásolja, hogy a rendőrök a rendezvényeken igazoltatták az ombudsman megfigyelőkként résztvevő munkatársait is.

Szabó Máté tegnap közzétett jelentésé­ben egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a rendőrök nemzetiszín szalag vagy nyakban lógó síp miatt igazoltatták az embereket. Az Országgyűlési Biztos Hivatala közleményében arra mutatott rá, hogy a nemzetiszín szalag vagy a síp viselése az elmúlt években vélemény kifejezéseként, tiltakozásként jelent meg a budapesti utcákon. Szabó Máté szerint ezért a véleményüket ilyen módon kifejezők igazoltatása ,,egy megítélés alá esik a vélemény közlésének előzetes betiltásával, vagyis a cenzúrával". Ugyancsak sérült a hátrányos megkülönböztetés alkotmányban rögzített tilalma — áll a jelentésben.

Az intézkedő rendőrök azonosíthatóságával kapcsolatban a biztos már korábban is kifogásokat fogalmazott meg. Október 23-án a biztos munkatársai azt tapasztalták, hogy az eligazításokon ugyan rendszeresen felhívják az állomány figyelmét az azonosító számok megfelelő felhelyezésére, a rendezvényeket biztosító rendőrök azonban meglehetősen „kreatívak". A szabályozás hiányossága miatt fordulhat elő, hogy a védőfelszerelésen lévő azonosító nem egyezik meg a rendőr jelvényén szereplővel, és a tépőzáras hímzett számok már közelről sem olvashatók egyértelműen.

Bencze József országos rendőrfőkapitány erre úgy reagált: az ombudsman véleményéről a sajtóból értesült. Korrekt, szakmailag helytálló választ fog adni, ezt pedig előbb az ombudsmannal közli majd, és csak utána a közvéleménnyel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2008-12-11: Világfigyelő - x:

A felvidéki magyarok aggódnak az emberi jogok miatt

Növekszik a szlovákiai magyarok nyugtalansága az emberi jogok helyzete miatt — jelentette ki a szlovák Focus közvélemény-kutató intézet igazgatója Pozsonyban egy felmérés eredményét ismertetve. Ivan Dianiska a jelenlegi helyzetet a kilencvenes évek közepéhez hasonlította, amikor a politikusok egy része — úgy mint ma — kijelentéseivel hozzájárult a feszültség növeléséhez a szlovák—magyar kapcsolatokban. A felmérést megrendelő Amnesty International Slovensko vezetője, Branislav Tichý nem zárta ki, hogy a félmilliós magyar közösség szociális és kulturális jogai valóban sérülhettek Szlovákiában.
2008-12-11: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

Forr Görögország
Újabb összecsapások törtek ki tüntető fiatalok és az utcára vezényelt rohamrendőrök között tegnap Athén belvárosában. A rendfenntartó erők könnygázt vetettek be a demonstrálók ellen, akik Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták a rendőröket a parlament épületének közelében. Ugyancsak könnygázzal próbálták megfékezni a köveket hajigáló tüntetőket Thesszalonikiben, ahol közel kétezer ember vonult a regionális kormányzat kordonnal elkerített épülete elé.