A táborhely felé közeledve már látjuk a karámban a lóháton ülő gyermekeket, a lovasok közül egyesek sorban lépegetnek, mások ügetnek. A pavilonban zongora szól, a távolban valaki furulyázik, időnként gyermekek tűnnek fel a faházak között.
 

Ép testben ép lélek

Szőcs Botond vidáman fogad, és készségesen mesél a táborról. Az ötletgazda Vitus Huba volt, ő pedig örömmel vállalta a zenés programok megszervezését, mert érdekes kísérletnek tűnt számára egy táborban összevonni a sportot a zenével. „Mindnyájan ismerjük a mondást, hogy ép testben ép lélek. Az ép testhez mi kell? Sport, mozgás. Az ép lélekhez pedig a művészet. Így ez a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Szerintem ez a két dolog, a fizikai és a szellemi egészség a legfontosabb egy gyermek fejlődésében” – fogalmaz a neves sepsiszentgyörgyi zongorista.

Huszonegy résztvevője van a tábornak, a legkisebb öt-, a legnagyobb tizenhárom éves. Egyesek sportolók, mások zenészek, pontosabban egyesek Vitus Huba síoktató, mások Szőcs Botond zongorista tanítványai.

A zongora mellett három másik hangszerrel is megismerkedhetnek a táborban: ukulelével, pásztorfurulyával és dobbal. A gitár még túl nagy egyes gyerekeknek, ezért választották az ukulelét, pásztorfurulyát az iskolában is tanulnak egyesek, a dobolás pedig a legkisebbek hangszere, hisz a gyerek már egyévesen ritmusosan csapkodja a kezében lévő tárgyakat – magyarázza a zongoraművész. A pásztorfurulyát Melkuhn Róbert, az ukulelét Vitus Zsuzsa, a dobot Fábián Balázs oktatja a táborban.

Közösségben lenni

Másik fontos célja a tábornak, hogy a vírushelyzet nehéz évei után végre újra közösségben lehessenek a gyerekek, megtapasztalják az együttlét örömét. Több gyereknek is ez az első tábora, és úgy tűnik, jól érzik magukat. Vannak zenészek, akik már sportoltak, vannak sportolók, akik már zenéltek, és nagyon izgalmas, ahogy egymástól is tanulnak a gyerekek – mondja Szőcs Botond.

Reggelenként hétkor hangzik fel az ébresztő kürtszó, aztán tornával indul a nap. Nyolctól reggeli, kilenctől pedig indulnak a programok. Négy csapatra oszlik a társaság, melyek közül az egyik lovagol, a többiek pedig különböző hangszereken gyakorolnak, aztán óránként váltanak. Vannak kezdő és haladó tanulók egy-egy hangszeren és a lovaglásban is, de mindenki mindent tanul.

13 óra körül ebédelnek, utána pihenő következik, különböző játékokkal. Délután abban fejlesztik tovább a gyerekeket, amihez több kedvük és érzékük van. Vacsora után filmnézés, tánc és más tábori programok zajlanak. Ma este, a zárórendezvényen koncertet tartanak, ahol mindenki bemutathatja, amit tanult. Erre az alkalomra egy zenekart is kialakítottak, mely világslágereket dolgozott fel.

Életre szóló élmények

Amikor Vitus Hubát megkerestük, épp egy hatéves kislánynak magyarázta a lovaglással kapcsolatos tudnivalókat a karámban. Két asszisztense is volt, Mátéffy Otília, aki a Puskás Tivadar Szakközépiskola lovas- és belovaglóosztályában végzett (mely a szakképzés terén egyedülálló az országban), valamint Keresztély Kamilla, a Benedek-mezői lovas központ munkatársa. Minden gyerek lóháton ült, egyesek kíséret nélkül is boldogultak már.

Vitus Huba lapunknak elmondta, hogy próbált valamilyen izgalmas nyári programot kitalálni a sízős tanítványainak, és így született meg a lovas-zenés tábor ötlete. Bevallása szerint már gyermekkora óta nagy álma volt a lovaglás, de csak pár éve, „szinte már ötvenévesen” sikerült vásárolnia magának egy lovat és elkezdenie komolyabban hódolni ennek a szenvedélynek. Tagja a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesületnek, tavaly pedig részt vett egy Bákó megyében tartott nemzetközi távlovaglóversenyen, ahol első díjat nyert.

„A lónak a külsejében van valami, ami az ember belsejének jót tesz. A ló nemes lelkűvé tesz, megtanít szerénységre, önzetlenségre, nagyvonalúságra. A ló társaságában megnyugszik és felszabadul az ember” – fogalmazott Vitus Huba. Mint kifejtette, nem az a cél, hogy lovas versenyzőkké tegye ezeket a gyermekeket, hanem az, hogy ebben a mai „elgépesedett” világban megpróbáljanak visszatalálni a természethez és az eredetünkhöz. Szerinte a magyarnak a vérében van a lovaglás, ő ezt a saját példáján is megtapasztalta.

A testtartás és a ritmus is rendkívül fontos a lovaglásban, vagyis nagyon fontos, hogy megérezze a gyerek a ló lépteinek vagy ügetésének ritmusát, ami ugyanolyan, mint a zene ritmusa. Nem mindegy, hogy mikor emelkedik fel a lovas és mikor süpped vissza a ló hátára. Szőcs Botond szerint a sétalovaglás a zene nagyon lassú tempójának felel meg, az ügetés allegretto, a vágta a presto, a nagyon gyors vágta pedig a prestissimo.

Végezetül Vitus Huba hangsúlyozta: nagyon hálás a szülőknek a bizalmukért, és úgy gondolja, hogy sokkal hasznosabb egy ilyen táborra költeni, mint műanyag játék fegyverekre, mert azt a tudást, amelyet ebben a táborban elsajátítottak a gyerekek, senki sem tudja elvenni tőlük, és az itt átélt közös élményekre talán életük végéig is emlékezni fognak.