Mielőtt mi is pezsgőt bontanánk, érdemes elgondolkodni néhány kérdésen. Mi volt a lényege a népszámlálásnak, ha meg sem próbálták felmérni: ki él az országban, és ki az, aki állampolgár ugyan, de idegenben keresi a betevőt, máshol fizet adót, neveli gyermekeit, akik borítékolhatóan nem térnek már vissza? Lehangoló lett volna az eredmény, ha kiderül, hogy a 18 millióból 4–5 millióan már rég nem e tájakon tengetik mindennapjaikat? Miért kell sok-sok millió lejért ilyen komédiát szervezni, ha nem a valóságra vagyunk kíváncsiak, hanem csak viszonylag jól mutató statisztikákat kívánunk előállítani, amelyek igazolják, Románia nagy és jelentős ország, sok pénz jár neki az uniótól és sok hely az Európai Parlamentben?

Nem csak a világot, de magunkat is becsapjuk, és ezt a másfajta statisztikák fényesen igazolják. Tavaly alig 180 ezer gyermek született az országban, és ez kevesebb, mint amennyien az 1900-as évek előtt láttak napvilágot. Egész Európára jellemző a népesség elöregedése, de Romániában az átlagnál is meredekebb a fogyás, a következmények pedig beláthatóak és tragikusak. Már most minden aktív embernek egy másikat – kiskorút, munkanélkülit vagy nyugdíjast – kell eltartania adójából, és ha marad a jelenlegi tendencia, 15 éven belül már négy „eltartott” jut majd minden munkaképes polgárra.

Összeomló nyugdíjrendszer, túlterhelt egészségügy, és sorolhatjuk a ránk váró gondokat, ám mintha mindez senkit sem érdekelne. A nyugatabbra fekvő országok egy részében különböző ösztönző intézkedésekkel próbálják növelni a gyermekvállalási kedvet, máshol bevándorlókkal pótolnák a hiányt. Nálunk sovány kísérlet is alig akad, amely rávenné a fiatalokat, hogy itthon és ne máshol keressenek megélhetést, szüljenek utódot. A bevándorlók pedig nagy ívben elkerülnek, hisz ennél sokkal jobb élet reményében keltek útra.

Ez az általános kép Romániában, de ebbe mi, erdélyi magyarok is beletartozunk. Semmivel sem fényesebb a helyzet például Székelyföldön, nem nagyobb a szaporulat, a gyermekvállalási kedv, mint az ország más részein. Lehet ünnepelni, hogy élen jártunk a népszámlálási adatok közlésében – és valóban nem mindegy, milyen arányban élünk Romániában, sok alapvető jogunk érvényesítése függ ettől –, ha összességé­ben mind kevesebben vagyunk, ha nem lesz utánpótlás, mely benépesítse az óvodákat, iskolákat, aki építse, fejlessze szülőföldünket.

Kipipálta Románia a tízévente kötelező népszámlálást, ám semmivel sem leszünk okosabbak az eredmények közlése után. A döntéshozók lebegtethetnek majd néhány számot, és homokba dughatják a fejüket, hogy ne szembesüljenek a kínos valósággal. Az ország pedig szép lassan elöregedik, kiürül. Fogynak a románok, de fogyunk mi, magyarok is.